"A minap olyan élményben volt részem, amelyre álmomban sem mertem gondolni, s amely talán másokat is érdekelhet. Egy gyönyörű - bár feltehetőleg veszett! - vörös róka került az utamba" - írja olvasónk.
"Összekötve a kellemeset a hasznossal gyakran járok-kelek a Bükk-hegységben, több-kevesebb sikerrel megörökítve mindazt, amit arra érdemesnek tartok: növényeket, állatokat, tájakat.
A minap olyan élményben volt részem, amelyre álmomban sem mertem gondolni, s amely talán másokat is érdekelhet.
Egy gyönyörű - bár feltehetőleg veszett! - vörös róka került az utamba, mintha csak rám várt volna egy útkanyarulatban. Amikor megláttam, hogy ott ül az út szélén, eszembe sem jutott, hogy a fényképezőgéphez nyúljak, attól tartottam, hogy a következő pillanatban eltűnik, mielőtt lefotózhatnám.
Nem így történt, csak néztük egymást, majd arra gondoltam, hogy most már mindegy, ha el is illan és fotózni kezdtem őt!
Természetesen ekkor már gyanús volt őkelme, ezért igyekeztem szemmel tartani, ami egyáltalán nem bizonyult feleslegesnek, mert ahelyett, hogy eliszkolt volna, közeledni kezdett és úgy tett, mintha puszipajtások lennénk, szinte bújt hozzám.
Úgy viselkedett, mintha csak egy "kezesbárány" lett volna.
Természetesen igyekeztem betartani a háromlépés távolságot, bár ez nehezen ment, mert én is iparkodtam minél közelebb kerülni hozzá, hiszen ilyen alkalom eddig még nem adódott. Szerencsére nem volt agresszív, s én sem ingereltem őkelmét. Ennek köszönhetően sikerült több mint háromtucatnyi fotót és három - rövidebb-hosszabb - videót készítenem egy egyébként közelről általában nehezen fényképezhető vadon élő állatról.
Alkalmi kapcsolatunk mintegy tizenöt percig tartott, s csak az vetett véget együttlétünknek, hogy két fával megrakott, jókora pótkocsis teherautó közeledett, amelyeknek utat kellett engednem, félre álltam, a róka a túloldalon maradt, s amikor a faszállítók elporoztak, már nyoma sem volt neki.
Talán a mellékelt fotó érdekelhet olyan embereket, akik a természetben járva még nem láttak élő rókát ilyen közelről, talán e történet figyelmeztető lehet mindazoknak, akik a szabadban természetellenesen viselkedő rókával találkoznak." szon.hu
Publikálás dátuma: 2008.10.14.
Szerző: chilli77
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
15:50: A gimnáziumi tanárnőt agyonverték, a férfit felakasztva találták
A helyi gimnázium tanárnője volt az asszony, akit hozzátartozói találtak holtan férjével együtt hétfőn, baktalórántházi otthonukban. A Független...

Egy szilvásváradi gazda legkedvesebb, legkisebb hím juhát ragadta el a farkas, amely aztán napokig visszajárt a tetemre. Mára mindössze pár apró csont, és egy halom gyapjú emlékeztet a jószágra. Bélapátfalván, egy helyi tanyán is több jószágot...

Azok, akik virtuális szexuális életet élnek, vészesen nagy arányban szenvednek depressziótól, feszültségtől, stressztől, és általában napi több órát töltenek ezzel a tevékenységgel – derül ki egy ausztrál egyetem kutatásaiból. A...

Vérnyomásmérő miniszenzor
A jövőben a mostaninál sokkal egyszerűbbé válhat a magas vérnyomás elleni gyógyszerek adagolása. A Fraunhofer Intézet Mikroelektronikai Kapcsolók és Rendszerek Intézete egy olyan szenzort fejlesztett ki, amely teljesen új...

A Föld éjszaka megpihen, hogy a következő napon állni tudja a Nap fényét. Amikor elég volt a töménytelen ragyogásból sötétségbe burkolódzik.
Így van ez az emberrel is: a mértékletes fénnyel ragyogókat bántja a nagy fényesség,...

Újabb forduló az énekes halálának ügyében: most egy titokzatos nő került képbe.
Gregor Bernadettnek ötmillió forintot ajánlottak, hogy mesélje el, mi volt közte és Zámbó Jimmy között, a színésznő azonban visszautasította az ajánlatot. Mindezt...

banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
banner( 8300, 1522, 160, 290, 10, 10 )
hvtm...
banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
banner( 8300, 1522, 160, 290, 10, 10 )
hvtm...
– A pofátlanságnak is van határa! – kereste meg lapunkat egy felháborodott hölgy. Elpanaszolta: egy férfi hívta fel nemrégiben, Kiss Péternek, a debreceni T-Mobile központ dolgozójának adva ki magát, s azt mondta, nyert egymillió forintot. – Mit mondjak, majd...

Bízik abban a pénzügyminiszter, hogy a parlament elfogadja a kormány javaslatait, s ezzel erősödik az országgal szembeni bizalom és a forint is; Veres János a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, a családi pótlék átalakítása csökkenti a...

Holttestet találtak járókelők Keszthelyen, a Balaton-parti mólónál szerdán. A női holttestre félig a jégbe fagyva leltek rá - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A 49 éves nő holttestét a rendőrség kérésére késő...