A szolnoki hajléktalanszállón lakik az Eb-bronzérmes karatés
Pedig 27 gyereke van, legalábbis állítása szerint.
A Szoljon.hu egy szolnoki hajléktalanszállón készített riportot: — Három éve járok ide, egy éve vagyok ide bejelentve — kezdte az 59 éves Ébert József, aki eredetileg Pécsről származik és műszaki főiskolát végzett. — Az építőiparban dolgoztam évekig, de ez a múlt. Kicsit fejembe szállt a dicsőség, elkezdtem inni, elváltam, a pohár után nyúltam. Nem tartom a kapcsolatot, csak az édesanyámmal és a gyógyszerész húgommal — folytatta. — Elég korán kezdtem élni. Amikor terhes lett a barátnőm, otthagytam (mindketten 15 évesek voltunk), mert mint akkor is mondtam, nem bírom a gyermeksírást. Azóta született még rajta kívül 26 gyermekem, egy közülük külföldön él. A legfiatalabb 1993-as, a legidősebb 1964-es születésű.
József elmesélte, hogy optimistán néz a jövőbe. A szolnoki hajléktalan-ellátásról csak a legjobbakat tudja mondani, állítja hogy ötcsillagos az ellátás. Az étel nagyon finom, ő még ingyenes bérletet is kap minden hónapban és szemüveghez is hozzásegítették, hamarosan pedig új fogsora díszeleg majd a szájában.
— Mondtam a gondozónőmnek, akit én csak a mostohaanyámnak nevezek, hogy otthon is ki kell mennem, ha dohányzom, itt is, alkoholt sem fogyaszthatok sem ott, sem itt. Mégsem megyek haza, néha még magamat sem értem. Most arra hajtok, hogy megkapjam az állandó szociális segélyt, mert akkor az átmeneti szállón maradhatok, nem kell vándorolnom az éjjeli menedékhelyről ide a nappali melegedőre — folytatta, majd a múltról kezdett el mesélni. — Nagyon szerettem sportolni, 1976-ban karatéban, 92 kilogrammban — már nem látszik rajtam — Európa Bajnoki bronzérmet szereztem. A versenyen viszont nyílt lábszártörést szenvedtem, egy évig voltam combtőig begipszelve. Akkoriban két nőnek csaptam a szelet, igen kellemetlen volt, amikor összetalálkoztak a kórházban, így amikor kikerültem, nem volt hová hazamennem — emlékezett vissza.
Publikálás dátuma: 2009.01.10.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Több tízezren vonultak fel a görög főváros központjában a munka ünnepén a baloldali pártok és a szakszervezetek felhívására. A parlament előtt azonban nem csak az ilyenkor megszokott szlogenek szerepeltek. A görög munkások és alkalmazottak amiatt elégedetlenek, hogy a...

Hogyan rázzuk le a nemkívánatos pasikat?
Fiú: - Meghívhatlak egy italra?
Lány: - Igazából jobban örülnék a pénznek.
F: - Nem találkoztunk mi már egyszer-kétszer?
L: - Biztos, hogy csak egyszer. Kétszer nem követem el ugyanazt a hibát.
F: - Elhívhatlak...

1) 16 éves
----------
- Mama! Most, hogy 16 éves vagyok, használhatok szemfestéket, rúzst,
alapozót, pudert, és felvehetek miniszoknyát és magassarkú cipőt?
- Azt hiszem nem, Pistike!
-------------------------
2) Móricka csúnyán beszél
-------------------------
Móricka...

Misztériumok és orgiák
A nemiség transzcendens ereje a lét legősibb titkai közül való. A görögöknél a vallás csúcspontjainak számító misztériumokban a jóslás, az istenek kinyilatkoztatásai mellett mindig főbenjáró szerepet kapnak az élet...

Bár kormánya összetételéről Orbán Viktor még nem sokat árult el, a sajtóban már a teljes lista napvilágot látott. Mind jobb-, mind baloldali lapok úgy értesültek, hogy a humánerőforrás tárca irányításával Réthelyi Miklóst...

Érmegyűjteményre és kéjutazásokra költött a pap
Közel egy év börtönbüntetést és hét év házi őrizetet kapott egy Floridában szolgáló pap, aki több évtizedes lelkészi pályafutása alatt csaknem 400 ezer dollárt (91 millió...

Mindenki megvan
Vígjáték; 99 min; 2009.
Rendezte: Kirk Jones
Producer: Ted Field, Glynis Murray
Írta: Kirk Jones
Szereplők: Robert De Niro, Drew Barrymore, Kate Beckinsale, Sam Rockwell
Tartalom
Frank Goode (az Oscar-díjas Robert De Niro alakításában) egész életében keményen dolgozott egy...

A maró hideg percek alatt képes súlyos sérüléseket okozni. Olvassa el tanácsainkat, hogyan kell védekezni a fagyás ellen, illetve, mi a teendő, ha bekövetkezett.
Ajánlat
Tippek fagyás esetére
A szabadon hagyott bőr percek alatt elfagy, ha a hőmérséklet -6,5 fok alá...

Valahogy a várakozásba, a kellemes izgalomba ilyenkor rengeteg feszültség és aggodalom is vegyül. Bemegy az ember egy nagyáruházba, és megdöbbenve veszi le a napszemüvegét: karácsonyfák és csillogóra csomagolt ajándékok jobbról-balról. Még a nyaralás...

Életmód
var min=10;
var max=14;
function increaseFontSize() {
var p = document.getElementsByTagName('p');
for(i=0;i
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Bármerre...
Életmód
var min=10;
var max=14;
function increaseFontSize() {
var p = document.getElementsByTagName('p');
for(i=0;i
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Bármerre...