Obama megszólalt a gázai hadműveletek kapcsán: aggodalmát fejezte ki a civil áldozatokkal kapcsolatban.
Barack Obama megválasztott amerikai elnök kedden megtörte a gázai válsággal kapcsolatos eddigi hallgatását; kijelentette, hogy mélyen aggódik a viszály palesztin és izraeli civil áldozatai miatt.
Mindeddig Obama, valamint leendő külügyminisztere, Hillary Clinton és majdani alelnöke, Joe Biden sem szólalt meg az új gázai viszály kapcsán.
Obamát az utóbbi napokban hallgatása miatt bírálatok érték. Kedden az után szólalt meg, hogy egy izraeli harckocsi-támadásban több tucat palesztin halt meg egy gázai menekülttáborban.
A leendő elnök közölte: tartja magát ahhoz az elvéhez, hogy nem nyilvánít véleményt külpolitikai kérdésekben, amíg George Bush az elnök. Ennek szellemében nem fűzött megjegyzést ahhoz sem, hogy a Fehér Ház aznap tartós tűzszünet megkötését sürgette.
"Január 20. után sok mondanivalóm lesz az ügyben" - mondta újságíróknak Obama, hozzátéve, hogy nem visszakozik a kampányban tett ígéreteitől. Mint kifejtette, elkötelezte magát amellett, hogy hathatósan és következetesen igyekezzenek megoldani a közel-keleti viszályt. Mint megjegyezte, hivatalba lépéséig az a feladata, hogy nyomon kövesse a térségbeli eseményeket.
Forrás:FigyelőNet
Publikálás dátuma: 2009.01.07.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Maguknak is ártottak azok a régiós országok, amelyek bankfelügyeleteinek közös közleménye hatására vészesen meggyengült a forint. A közleményben foglaltakat a világsajtó készpénznek vette, Krugman Nobel-díjas közgazdász viszont úgy véli:...

Mézes krémes
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Egy mézes édesség, hogy édesebbé tegye az ünnepeket.
Hozzávalók:
- a...

A pattanás
Hívhatjuk finoman pattanásnak, mintha egy...

Székelyeknél az a szokás, hogy az esküvő után egyből a nászéjszakára kerül sor. Ha véres lesz a lepedő, akkor szűz volt a menyasszony. Azonban történt ez a következő képpen:
Megvolt az esküvő. Nászéjszaka. Kiderült, nem szűz a menyasszony. Hát kitalálja a férj,...

Brit tudósok megfejtették az okát annak, hogyan és miért okozott jöttek a világra tömeges mértékben torzszülöttek a hatvanas évekbem.
Az 1950-es évek végén és a hatvanas évek elején számtalan édesanya szedte az 1957-ben forgalomba hozott...

Az egész menny örömmel dicsőítette a Teremtőt, és boldogan sugározta vissza dicsőségét. Amíg Istent ilyen tisztelet övezte, az egész mennyben béke és boldogság honolt. Egy disszonáns hang azonban megzavarta a menny harmóniáját. Az "én" szolgálata...

1) Nagypapa temetése
--------------------
- Pistike! Tegnap miért hiányoztál az iskolából? - kérdezi a tanító néni.
- Mert a nagypapát temettük.
- Rendben van, de ez többet ne forduljon elő!
------------
2) Csodababa
------------
Megszületik a kisbaba, és...

Holtan találták a december 20-án elhunyt Brittany Murphy férjét hollywoodi otthonában - számolt be róla az amerikai bulvármédia hétfőn. A helyi rendőrség szerint a brit származású forgatókönyvíró, Simon Monjack holttestére Murphy édesanyja...

Hányszor halljuk-mondjuk: ez az én sorsom, a sors akarta így, sorsszerű találkozás stb. De mi a sors? Az én kezemben van, vagy meg van írva? Ha meg van írva, tudok-e változtatni rajta? Tudom-e jobbá tenni? És vajon el tudom-e rontani?
A válasz igen, sőt vannak, vagyunk néhányan, akik...

>>>>> Egy házaspár balesetet szenved, aminek során a feleség arca csúnyán
>>>>> összeég.
>>>>> A plasztikai sebész bőrátültetést javasol, de a feleség, mivel kis
>>>>> termetű, nem rendelkezik elegendő bőrfelülettel. Végül a...