Támad a Tél Európában!
Áramfogyasztási rekord Franciaországban
Támad a tél Európában: Lengyelországban baleseteket, Németországban rekordhideget, Belgiumban dugókat, Párizsban pedig az Eiffel-torony lezárását hozva magával. Kedd délután Magyarország egyes részein is beindították a hókotrókat, noha a helyzet itthon szerencsére még nem súlyos. A hideg egyébként Szaúd-Arábiáig elért: ott egy ember kihűlt, s életét vesztette.
Tömeges baleseteket, és legalább egy ember halálát okozta a visszaköszönő téli időjárás Lengyelországban. A hétfőn éjszaka tapasztalt hirtelen lehűlés és csapadék azonban a mediterrán Spanyolországban, sőt az Arab-öböl partján fekvő Szaúd-Arábiában is éreztette hatását.
Az ibériai-félsziget északi részén közlekedési nehézségeket okozott a havazás: több utat lezártak, illetve vannak, amelyekre csak hólánccal engedik ráhajtani az autókat. Az előrejelzés szerint többek között Baszkföld és Asztúria tengerparti részein is mínusz tíz fok várható. A muzulmán királyságban pedig a plusz tíz fok alá csökkent hőmérséklet követelt áldozatot: egy férfit kihűléssel kellett kórházba szállítani, ám az orvosoknak már nem sikerült megmenteniük az életét.
A belga főváros, Brüsszel környékén és Franciaország több területén is dugók alakultak ki, mivel a csúszós utakon csak lépésben lehetett közlekedni. Ráadásul itt sok helyütt villanyárammal fűtenek, így a nem mindennapi hidegnek köszönhetően az áramfogyasztási rekordot is sikerült megdönteni. Párizsban az Eiffel-tornyot is le kellett zárni a látogatók elől, mivel a hó leolvasztása reménytelen, hiszen a fémszerkezetet nem lehet sózni, a liftek miatt pedig homokot sem használhatnak.
"Szibériai hideg" - így jellemezte az egyik hírügynökség a német időjárást, ami nem is meglepő a Lipcse vagy a szászországi Delitzsch mellett mért mínusz huszonhat fok hallatán. Düsseldorfban tegnap a havazás miatt három órán át szünetelt a légiközlekedés. A vasúti váltók is több helyütt befagytak, ezért a kötöttpályás közlekedésben is késésekkel kellett számolni. Az farkasordító hideg egyébként elsősorban a keleti országrészt érintette, de nyugaton is akadt olyan település - az észak-rajna-vesztfáliai Lippstadt -, ahol mínusz 23 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. A türingiai Weimarban pedig egy idős férfi megfagyott.
Kedd délután Magyarország egyes részein - például Nógrád megyében - beindították a hókotrókat, noha a helyzet itthon korántsem olyan súlyos, mint külföldön.
Népszava Online
Publikálás dátuma: 2009.01.07.
Szerző: marcsi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Ivády Gábor csütörtöki hatállyal kilép az LMP parlamenti frakciójából és a pártból is - jelentette be a képviselő szerdai, parlamenti sajtótájékoztatóján. Mandátumáról viszont nem mond le, a jövőben függetlenként akar...

Mozgás
2 extra bőrszépítő tipp szakértőnktől
Ma már rengeteg kozmetikai kezelés közül választhatsz - bőrtípusodnak, pénztárcádnak megfelelően. Kozmetikus szakértőnk segítségével, most két olyan új kezelést ajánlunk neked, amelyekkel még...

Az egyszerűen és könnyedén elkészíthető olasz lepénykenyér, ami szerintem elhibázhatatlan. A natur verzió sem megvetendő, de ez a sajttal töltött változat, ez nagyon ott van. Minél aromásabb sajtot választunk, annál pazarabb az eredmény. Dolce Vita juhsajtot javasol hozzá -...

A szökőár húsz perccel azután érte el Talcahuanót és tíz másik óceánparti települést, hogy hajnalban egy 8,8 erősségű földrengés rázta meg a dél-amerikai ország középső részét. A Csendes-óceán szinte teljes...

ÉP TEST
2008. november 3.
| PP-Életforma...
ÉP TEST
2008. november 3.
| PP-Életforma...
Félidejéhez érkezett a Magyar Kerékpárosklub kerékpáros forgalomszámlálójának adománygyűjtő akciója, amelyet a héten Till Attila hirdetett egy látványos demonstráció keretében. „Szeretnénk adományokból itt a kiskörúton egy...

Gázrobbanás Polgáron: két ember vesztette életét
Egy idős asszony és 26 éves fiú unokája lelte halálát, eltérően az elsődleges információktól, amelyek anyáról és lányáról szóltak, annak lakóháznak a romjai alatt,...

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 26 éves hajdúhadházi férfit, aki halálosan megfenyegetett és bántalmazott egy 21 éves téglási lakost, akitől a korábban kölcsönadott pénzét követelte.
A fiatalabb férfi a rendőröknek azt állította, hogy korábbi...

Hiába, a filmekben mindig a jó győz, de a gonosz sokszor sokkal helyesebb. Amikor a párbaj során mélyen szívébe fúródik a fürge igazságosztó kardja, azért felszakad néhány szomorkás női sóhaj a keblekből. A jó azonban győz, a rózsatövisek tengerén...

Magyarországon 2011-ben is sajtószabadság van - jelentette ki szombaton a fideszes Deutsch Tamás, aki szerint az elfogadott médiatörvény továbbra is olyan jogszabályi keretet határoz meg, amely garanciáját adja a sajtó szabadságának.
Az európai parlamenti képviselő budapesti...