F. W. Murnau zseniális Nosferatuja 1922-ben készült, és azóta is az egyik legijesztőbb és legfélelmetesebb vámpírfilm, amit valaha készítettek.
Ez, kérem szépen, nagyon nagy szó, és nem csak annak fényében, hogy a nagynak tartott rendezők úgynevezett remekművei milyen tempóban avulnak el, és vesztik el minden erejüket, érvényüket és hatásukat. Érdeketlen, tét nélküli semmiségek már, amik legfeljebb ezeket a garbóban és könyökvédős makrokord zakóban parádézó kritikusokat hozzák lázba. A Nosferatuban viszont még most is olyan erő van, hogy az ember csak a legnagyobb áhítattal tudja végignézni. Az éles fények és árnyékok, a furcsa, diszkomfortérzést keltő arcok, a zene megbilincselnek, és nem eresztenek, a félelemnek valami olyan elemi és megrázó erejű változatát tudják fölébreszteni az emberben, ami csak egészen kivételes alkalmakkor adatik meg. (A díszdoboz másik darabja a Vámpír árnyéka, amely a Nosferatu forgatásának történetét dolgozza fel, szintén igen magas színvonalon.)
Az ilyen nagy alkotásoknak persze nagyszabású kiadás dukál, és a többször bizonyító Navigátor Film gárdájában ismét nem kell csalódnunk. Először is a képminőség: a kiadványra egy csodálatosan retusált, nagy műgonddal transzferelt, több kópiából helyreállított verzió került (a technikai munka monumentalitását szépen dolgozza fel a lemezre került dokumentumfilm), és a végeredményre csak annyit tudunk mondani, hogy tyű, mert ilyen szépen helyreállított darabbal én nem tudom, mikor találkoztunk utoljára (figyelembe véve, hogy itthon milyen gyakorisággal jelennek meg ennyire régi klasszikusok, valószínűleg nem nagyon). Aztán ott a doboz, ami igazi delikatesz minden gyűjtőnek (gyönyörűen kivitelezett, koporsó formájú, és fából, naná), végül pedig a nagyon tisztességes extrák, interjúkkal, filmtörténeti kuriózumokkal - szép munka volt.
Csak ezer darab van belőle, úgyhogy én nem totojáznék a beszerzéssel.
- Piranha Brothers -
Nosferatu (1922)
Rendezte: F. W. Murnau
Szereplők: Max Schreck, Greta Schröder
Hossz: 94 p
Hang: némafilm (Extrák: német)
Felirat: magyar
Extrák:
Így készült a DVD
Így készült a Nosferatu
Audiokommentár
Shadow of the Vampire (2000)
Rendezte: E. Elias Merhige
Szereplők: John Malkovich, Willem Dafoe
Hossz: 91 p
Hang: magyar, angol
Felirat: magyar
Extrák:
Audiokommentár
Interjú a rendezővel
Interjú Williem Dafoe-val
Képgaléria
Dokumentumfilm a maszkokról
Publikálás dátuma: 2009.01.06.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Gibanica, szerb túrós rétes
A gibanica egy szerb, vagy legalábbis délszláv étel, rengeteg változattal. Az én változatom a vajdaságból érkezett,Hanna barátnémtől. Persze az igazi, amit először ettem, az a szerb túró, amit a Szabadkai piacról hozott, de én...

Hamar fel kellett nőnie a 18 éves Pataki Edinának. Míg a korabeli lányok esténként szórakozni járnak, ő nővérével együtt kisebb testvéreit gondozza, és háztartást vezet. A nagyobbak apja évekkel korábban, édesanyjuk január végén hunyt el...

Az Oroszlán csillagképe is Herkuleshez kapcsolható. Herkules akkor szabadul meg a rá szórt átkoktól, ha 12 feladatot teljesít. Ebből az első feladata az volt, hogy meg kellett ölnie a Nemeában garázdálkodó hatalmas oroszlánt. A monda szerint ez az oroszlán többszöröse volt a...

A Fókusz stábjának az utóbbi időben hozzá kellett szoknia a vereséghez, miután az RTL Klub magazinja a nézettségi versenyben rendre alulmarad a párhuzamosan sugárzott Jóban Rosszban című TV2-s sorozattal vívott küzdelemben. Az RTL Klubot azonban bőven kárpótolhatja, hogy...

Idén ismét megrendezik az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt. A szeptember 30-tól 2009. május 16-ig tartó egyetemek, főiskolák között folyó megmérettetés célja a véradó mozgalom népszerűsítése, a legjobb véradó aktivitást pedig...

Tőlük búcsúztunk 2008-ban
Selmeczi Roland, Albert Györgyi, Antal Imre... Megdöbbentő halálhírekkel kellett szembesülnünk 2008-ban.
sas_pageid='6834/44351'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);
goA.addZone(60106,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
...

Így jutsz el a veszekedéstől az ágyig!
Szinte nincs férfi és nő, aki ne tudná, hogy egy nagy veszekedés utáni kibékülés után kifejezetten édes az összebújás.
//

A nácivadász szerint még mindig élhet a mauthauseni mészáros
2009. február 6. 09:01 MTI
Komolyan kétségbe vonható a náci háborús bűnösök után kutató jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ csütörtöki közleménye szerint az az...

Kell egy férfi!
A régi mondás szerint egy nő csak akkor lesz nő, ha mellé áll egy férfi. Na, igen, de honnan szerezzünk magunk mellé egy férfit, amikor már a postás is átnéz rajtunk? Először az okot keressük meg, miért nem néznek minket nőnek? Ha úgy érezzük, hogy...

Még a vártnál is többet fizethetünk
Több városban is 10 százalékhoz közelítő értékű lesz a díjemelkedés, Budapest 8,4 százalékkal drágítana.Országszerte 6-7 százalékos vízdíjemelést javasol a jövő...