Guy Ritchie mozis visszatérése és a Madonnával való válása között gonosz dolog lenne összefüggéseket keresni, de tény, hogy a Blöff még 2000-ben készült, vagyis abban az évben, amikor az ominózus frigyre is sor került.
A filmes fekete bárányként számon tartott énekesnő negatív kisugárzásától eltávolodva Ritchie láthatóan újra összeszedte magát, és végre bizonyította a nagyvilágnak, hogy első két művének zsenialitása nem csak a véletlen műve volt. Aki az előbbi mondatot olvasva felcsillanó szemekkel rohanna mozijegyet vásárolni, azért nem árt megjegyezni: ez a Ritchie még nem az a Ritchie, de erősen közelít hozzá.
A londoni alvilághoz megszállottan ragaszkodó direktor a megszokott recepten ezúttal annyit változtatott, hogy most nem annyira a kis halakra, hanem inkább a nagyokra helyeződik a hangsúly, középpontban az angol főváros korrupt építőiparával. Újdonságként hat még, hogy a korábban remek tempójáról ismert rendező ezúttal mintha nehezen találná filmje ritmusát. Olykor kellően felpörög, máskor viszont feleslegesen hosszú jelenetekkel lassítja a cselekményt. A szereplők összeválogatásakor ismét kellően karakteres és emlékezetes arcokat szedett össze, és újfent van egy-két olyan jelenet (Gerard Butler és Thandie Newton tánca, menekülés a két orosz verőgép elől...), melyeken garantáltan az asztal alá röhögjük magunkat. Emlékezetes dumákból is egy hangyányival kevesebb akad, de azért azt leszögezhetjük, hogy Ritchie nem felejtett el forgatókönyvet írni. A folyton visszatérő homoerotikus poén egyenesen a fénykort idézi, de a ragyogóan sikerült momentumok ellenére érezhető, hogy rendezőnk még csak egy lábbal talált vissza a helyes útra. A fergeteges RocknRolla cím Spílerre való "magyarítása" pedig minden idők egyik legfeleslegesebb fordítása.
- Tulu -
Publikálás dátuma: 2009.01.06.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Faipariban is dolgozhatnak a megváltozott munkaképességűek
Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet adtak át kedden a Veszprém megyei Marcaltőn; a faipari üzemben gyermekjátékokat, illetve bútorokat gyártanak hazai és külföldi megrendelésre.
A MOVE Alfa...

A Föld még sok szépséget tartogat a számunkra, nap mint nap fedez fel az ember új csodákat. Az UNESCO Világörökség listájára nemrég nyolc új természeti látnivaló került fel. Ami egyszerre jó és rossz is, hiszen ezeket a mesés tájakat így...

Rövid szedán készül a Citroën C4-ből?
április 2. 16:11
–Hírszerkesztő
Állítólag Kínában mutatják be néhány hét múlva a C4 Pallas kisöccsét.
Egyelőre csak néhány, nem hivatalos fotó került a kezünkbe, de ezeken is tisztán...

Star Wars
Dzsedáj
A dzsedáj egy olyan köpenyes hippi,
Kinek szavak nélkül hallani szavát,
Kinek tudását el se lehet hinni,
S zsíros hajjal bandukol a szíkon át.
Kire mikor két nap süt le se izzad,
Ha kanyonba ér hát nagyokat kiált,
Kire az életed nyugodtan bízzad,...
Star Wars
Dzsedáj
A dzsedáj egy olyan köpenyes hippi,
Kinek szavak nélkül hallani szavát,
Kinek tudását el se lehet hinni,
S zsíros hajjal bandukol a szíkon át.
Kire mikor két nap süt le se izzad,
Ha kanyonba ér hát nagyokat kiált,
Kire az életed nyugodtan bízzad,...
Jancsika óvó nénije kérdezgeti a gyerekeket:
- Mi az apukátok foglalkozása?
- Asztalos, vízvezeték szerelő, tűzoltó, orvos - az összes
szokásos válasz elhangzik.
Jancsika kivételesen csöndben ücsörög, de őt is megkérdezi
az óvó néni:
- Hát a te...

Világszinten 67,2 millió számítógép talált gazdára az idei év első negyedében. Ez 6,5 százalékos csökkenés a tavalyi időszakhoz képest.
A Gartner piackutató felmérése szerint a legnagyobb szállító a Hewlett-Packard (HP) csökkenő eladásai...

Január 11-től a közterület-felügyelők is részt vesznek a jegyellenőrzésben néhány BKV-járaton. A BKV, a Fővárosi Közterület-felügyelet és a Budapesti Közlekedési Központ közös közleménye szerint erre azért van szükség, mert a BKV járatain...

Elkobozták a tökbukóval közlekedő motorosok járgányait
Több tucat motorost büntettek meg a közlekedési rendőrök Nigériában, mert sisak helyett kivájt tököt, fazekat vagy gumiabroncs-darabot viseltek a fejükön. Az ország törvényei január...

A Jóban Rosszban Bodolai Böbéje, Cseke Katinka (38) már több mint tíz éve lakik ebben a lakásban, nemrégiben azonban elérkezett a felújítás ideje. Katinka eleinte csak a fürdőt szerette volna felfrissíteni, aztán úgy belejött, hogy az egész lakást...

Halála napján gondoskodott csak igazán feleségéről egy férfi az Egyesült Államokban: 10 millió dolláros (2 milliárd forintos) lottónyereménnyel. A 79 éves férfi a végzetes - ugyanakkor szerencsés - napon délelőtt lottózott, délután pedig...