Tv bemondó
Réges régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok, gyerekek! - köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. - Fecske anyó vagyok... - folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakállas figura folytatta:
- ...és épp a tojásaimon ülök... - a korabeli kollegák szerint ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót:
- ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam...
Dózsa György és a lerobbant busz
Pécs, Nagy Lajos Gimnázium. Buszos osztálykirándulás keretében viszik a diákokat a kaposvári Csiky Gergely Színház, Dózsa György c. színdarabjának előadására.
A baranyai megyeszékhelyről az út - busszal - kb. 1-1.5 óra. Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap és a szókimondó buszsofőrnek egy órájába telik kicserélni a kereket. Így már természetesen nem érnek oda időben, csak amikor már javában folyik az előadás. Nosza, annyi baj legyen, a jegyek ki vannak fizetve, a helyek fenntartva, mind a negyven ember, élén sofőrünkkel megpróbálja laposkúszásban elfoglalni a székeket.
Az előadásnak pont ebben a pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a részhez, amikor a jobbágysereget verbúváló Dózsa így kiált fel:
- Hol késtetek, Parasztok?
Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza:
- Hát b....m az anyád, lerobbant a buszunk, te k*csög!!!
Az ital eredménye...
A szilveszteri ünnep környékén Kertváros valamelyik kies 10 emeletes panel zugában egy erősen beitalozott egyetemista társaság úgy gondolta, nem ártana a sítáborba való felkészülést egy kis gyakorlással előkészíteni. Ez a lépcsőház egyenetlenségeit leküzdő "síelés" (léceken, ahogy kell) egészen addig jól működött, amíg a kicsit nagyothalló Marinénit el nem kaszálták az egyik fordulóban. Sajnos az idős asszony lábát törte, de hőseink csak a mentőket hívták ki hozzá - bátorságuk már nem volt el is vállalni az esetet.
Igen ám, teltek a napok, nőtt a bűntudat s nem volt mit tenni: irány a 400 ágyas (az egyetemi kórház), Marinénit megkeresni, bevallani, jobbulást kívánni, virágot átadni... A nyomozás sikerrel járt, megvolt az emelet-, kórterem-, ágyszám de ahogy beléptek a helyszínre, ott már csak egy üres ágyat találtak, behúzva - friss/tiszta ágyneművel. A társaságon eluralkodott a rémület:
- Marinénit elvitte a combnyaktörés! Gyilkosokká lettünk! Jaj-jaj!
Kis idő múlva, egy nővér érkezett s természetesen kíváncsi volt, hogy a fiatalemberek mit keresnek az üres kórteremben. Egyikük erőt vett magán és megkérdezte, vajon hova került el innen kedves öreg hölgyismerősük, akihez látogatóba érkeztek? Mire a nővér:
- Áá, szegény Marinénit keresik? Épp most vitték át a pszichátriára, mivel napok óta azt hajtogatja, hogy őt bizony síelők ütötték el a lépcsőházban...
Publikálás dátuma: 2009.01.06.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Szex hármasban? Vagy nőkkel? Lady Gaga nem talál ebben semmi kivetnivalót. Az énekesnő szívesen szivárogtat ki pikáns részleteket a szexuális életéről, amely valójában nincs is neki.
„Jelenleg szingli vagyok – mesélte egy magazinnak. – Valószínűleg...

Rákvörös lett egy ausztrál férfi feje, amikor mobiljának orgazmust utánzó csengőhangja megszólalt egy ipswich-i bírósági tárgyaláson, a dugig tömött teremben. Az ügyvédek és a hallgatóság a röhögéssel küzdött...

Szlovákia tartja el Esztergomot
Esztergomban a Tesco parkolójában már kora délután telt ház van. Magyar és szlovák rendszámú autók egymás mellett. Minden nap. Nem csak a határmenti Párkányból járnak át Magyarországra bevásárolni,...

A lap információi szerint visszamenőleges hatállyal eltörölnék a szuperbruttósítást, amellyel akár 250 milliárd forinttal több maradhatna a lakosság zsebében. Felmerült a cafeteria (például üdülési csekk,...

Akkor nagyvonalú hozzáállással és elképzelésekkel kezdesz feladatod elvégzéséhez. Munkameneted csapongó, hol nagyon belemerülsz, hol pedig izgatottan tovább rohansz benne.
A betegségjelekre éberen figyelsz, talán kissé túlzottan is. Önmagadat jó...

Az év legnagyobb és legfényesebb teliholdjában gyönyörködhetnek az érdeklődők szombat reggel 8:18-kor. "Látványos, nagy és fényes holdkorongot figyelhetünk meg magasan a látóhatár felett" - olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE)...

Az aromaterápia a gyógynövényekből kivont illóolajok segítségével fejti ki jótékony hatását. A felhasználásnak azonban komoly szabályai vannak. Mivel az illóolajok vízben nem oldódnak, fürdők és borogatások esetében szükséges...

window.google_render_ad();
Mégis együtt karácsonyozott a pár
Sarka Kata és Hajdú Péter nem bírta ki!
Korábban sokan meglepődtek azon, hogy a...
window.google_render_ad();
Mégis együtt karácsonyozott a pár
Sarka Kata és Hajdú Péter nem bírta ki!
Korábban sokan meglepődtek azon, hogy a...
A bonyhádi képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt. korábban Kiskunhalasra tervezett víz alatti luxusszállodájának beruházásához - mondta Potápi Árpád János, a tolna megyei város polgármestere az MTI-nek.
A...

Mosonmagyaróvár - Egyedül élő idős asszonyt rabolt ki egy ismeretlen férfi a minap az éjszakai órákban. A támadó betört a házba, majd leütötte az asszonyt.
Az ablaküveget betörve jutott be egy ismeretlen férfi az egyik mosonmagyaróvári családi házba a minap az...