Még nyár elején belekezdtünk a barátommal a mostani otthonom felújításába... Hát most szeptember elején úgy tűnik, hogy lassan kész lesz... Igaz, erőteljesen festettem meg "gletteltem" a falakat, hogy szép legyen. És láss csodát... Nagyon tetszik a ház, csak már a barátommal nem akarok összeköltözni...
Most biztos egy jó páran azt gondolják magukba, hogy persze: - Tuti csak kihasználja a csajszika a csávót -
Persze ez nem így van... Én egyszerűen csak belefáradtam a várakozásba és megpróbálok egyedül is megállni a lábamon. Pasi nélkül... Hogy ne legyek kiszolgáltatva senkinek sem...
Hogy a saját belátásaim szerint történjenek a dolgok... Hogy végre az lehessek aki igazán akarok lenni...
És az a valaki ne akarjon megváltoztatni és csiszolgatni...
Publikálás dátuma: 2008.10.01.
Szerző: Godsendke
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
„Most csak annyit tudok, hogy nem sikerült és az én olvasatomban, nagyon nem sikerült. Azt, hogy miért nem, nem tudom, ezt majd a következő hetekben fogják a kampányszakértők elemezni. Pillanatnyilag a helyzet, amit el is fogadtam, hogy győzött Botka László Szegeden és ő lesz Szeged...

Sok mesésen gyönyörű állatkert létezik világszerte, de ezek egyike sem vetekedhet a Costanera Sur koncepciójával. Bemutatjuk a felhőkarcoló állatkertet.
A világ egyes tájain egészen elképesztő építészeti megoldások hirdetik az emberi leleményesség...

A vörös méreg több dunántúli települést elpusztított, hét ember meghalt, ezrek élete került veszélybe. Tegnap hajnalban kiürítették Kolontárt, a devecserieket pedig felkészítették a menekülésre, miután péntek éjjel repedések...

„Lehoznám érted a csillagokat...” 3.
Csábítani persze sok módon lehet. Mindenki tapasztalatai birtokában kialakítja a saját „csábítási módszertanát”, s tudattalanul vagy tudatosan alkalmazza azokat. Vannak, akik például a testükkel, pontosabban az...

Erdélyi Mónika testsúlya már jó ideje téma a bulvársajtóban. Az RTL Klub műsorvezetője újabban zsírmegkötő hatású étrend-kiegészítőt reklámoz.
Árpa Attila már kilenc éve javasolta Mónikának, amikor elkezdett dolgozni az RTL...

„Kiss Róbert, a Magyar Nemzeti Gárda vezetője a mai napon lemondott tisztségéről. Az új országos vezető megválasztásáig két helyettese megosztva irányítja a Mozgalomnak a magyar nemzet érdekében végzett munkáját” – olvasható a szervezet...

BUDAPEST – Sokkoló fordulat! Sokáig azt hittük, ismeretlen fegyveres gyilkolt szerda este Csepelen, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, erre mostanra kiderült: a korábban sebesült áldozatnak vélt biztonsági őr, K. Tamás (52) húzta meg a ravaszt! A rendőrök...

Független jelöltként indul az országgyűlési választásokon Zala megye 4-es számú választókerületében Nógrádi László, aki tizenkét éve a Fidesz-KDNP parlamenti képviselője, az Orbán-kabinet egykori közlekedési minisztere.
Nógrádi...

Lányi Lala és Keleti Györgyi nem olyan régen szakítottak egymással, néhány hónapos kapcsolatukat követően. A zenész minap megjelent „elbocsátó, szép üzenete” újra feltépte Györgyi már gyógyuló sebeit- írja a Bors.
„Rettentő...

Vadállat
A részeg hugyozik a parkba.Meglátja egy csinos hölgy és igy szól:
-Micsoda állat!!
-Nyugi-nyugi kétkézzel fogom!
Énekes
Hogy szólmizálnak a részegek??
MI - TI - Szó !?
Ne igyál
-Miért iszol amikor az orvos megtiltotta?
-Már nem érvényes,...