Újév napja (január 1)
A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.
Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak.
Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.
A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).
Publikálás dátuma: 2008.12.28.
Szerző: petko
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Forróvizes merényletet követett el férje ellen egy asszony az Egyesült Államokban: leforrázta a férfi ágyékát.
Az 52 éves nő nem hirtelen felindulásból, veszekedés miatt, hanem előre megfontoltan cselekedett. Feltett egy fazék vizet a tűzhelyre, majd amikor már...

Influenza: a fiatalokat támadja a mutáns vírus
Napokon belül járvány lehet: Magyarországot már az új, mutáns vírus támadta meg, napról napra több az influenzás beteg. Ám aki ősszel beadatta a védőoltást, elkerüli a megbetegedést. Az eddigi fertőzöttek...

Hatalmas marihuánaültetvényeket találtak Budapesten
MTI2009. 03. 02., 12:34Utolsó módosítás: 2009. 03. 02., 14:08
var strModDate = '2009. 03. 02., 14:08';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2009. 03. 02., 14:34';
...

A férj a szobába léve meglátja hogy az anyósa magában beszél.
-Anyuka hagyja abba, mert utána nem tudja, kitől hallotta azt a sok marhaságot!
....
Anyós panaszkodik a vejének:
-Jaj, a sok takarítás, még most is fáj a kezem a seprűtől!
-Jaj, mama, hát nem kell azt annyira...

Bár a kormány februárra gazdasági reformcsomagot ígér, a strukturális átalakításoknak egyelőre semmi jelét nem látni – mondta Zdeborsky György az ATV Jam című műsorában.
Ha már a kormány tabukat akar döntögetni, akkor talán az oktatás, az...

Meghalt egy ember, miután kirepült abból az autóból, amely szombaton délelőtt szalagkorlátnak ütközött az M5-ös autópályán, a kiskunfélegyházi autópálya-rendőrség közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság...

- Isten őrizz. Megkaptam ugyan 2006-ban a lovagkeresztet, de attól még cigányprímás maradtam. Az üzletben (a Mátyás Pincében - a szerk.) még mindig Sanyikának hívnak. Igaz, most már a fiam vezeti a zenekart, a megszólítást is örökölte. Nem panaszkodhatom rá,...

Homoszexuális prostituáltakat hívogat mobiltelefonon, szolgálati időben egy dél-
somogyi rendőr.
Kollégája a Sonline.hu számára eljuttatott levélben azt írja: " Az egész város rajtunk nevet, egyenruhás rendőrökön....

> Egy angol, egy francia és egy magyar nyugdíjas arról beszélgetnek,
> hogyan telnek a napjaik. Angol nyugdíjas kezd mesélni:
> - Én reggel fogok egy üveg whiskyt, elviszem a klubba, és ott töltöm az
> egész napom!
> A francia nyugdíjas:
> - Én reggel fogok egy üveg...

Egy 70 km/h max. sebességű útszakaszon, 250 km/h sebességgel radarba futó autós védőbeszéde a bíróságon :
"Tisztelt bíróság, valóban láttam egy fehér alapú, kör alakú táblát, amiben a 70-es szám volt, de nem volt semmilyen...