Péntek délután erős havazás válthatja fel az esőt. Számottevő hótakaróra a hegyekben van kilátás. A hőmérséklet nulla és öt fok körül alakul.
Péntek reggeltől újra országossá válik a csapadék: a Dunántúlon és az Északi-középhegység magasabb részein havas eső, hó, másutt inkább eső valószínű. A nyugati és a középső országrészben megerősödik, a Kisalföldön olykor viharossá fokozódik az északnyugati szél, míg keleten és a délnyugati határszélen mérsékelt marad a légmozgás. Délelőtt nulla és hat fok körül alakul a hőmérséklet.
Délután továbbra is borult, csapadékos marad az idő. Az addigi esőt északnyugat felől egyre nagyobb területen, így estig a középső és az északi országrészben is havas eső, hó váltja fel, nyugaton azonban ekkor már fokozatosan gyengül a csapadék. Számottevő hótakaró kialakulására elsősorban a hegyekben van kilátás, másutt várhatóan kevéssel fagypont felett alakul a hőmérséklet.
Délnyugaton és északkeleten mérsékelt marad a légmozgás, másutt élénk, olykor erős, a Kisalföldön és a Bakonyban viharos lökésekkel kísért északnyugati szél várható. Emiatta Bakonyban hófúvásokra is fel kell készülni. A délutáni hőmérséklet egy-öt fok körül alakul.
Forrás: FigyelőNet
Publikálás dátuma: 2008.12.19.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A pontosan 205 centiméter magas állat a földrésznyi ország lovasbemutatóinak rendszeres szereplője.
A pontosan 205 centiméter magas állat a földrésznyi ország lovasbemutatóinak rendszeres szereplője. A shire csődör becsületes neve Luscombe Nodram, súlya pedig másfél tonna. ...

Alig takarta valami a Szombat esti láz 67 éves sztárjának testét! Pikáns fotókkal!
Létrehozva: 2008-11-04 07:00:00
Mindenki meglepődött azon, amikor a Szombat esti láz harmadik szériájának első...

Egyre gyűlnek a virágok és a mécsesek a 71-es főúton Alsóörsnél, a tragédia helyszínén. Valaki a lelőtt főtörzsőrmesterről is kitett egy képet a gyertyák mellé.
Szerda óta fekete zászló leng az alsóörsi önkormányzat...

A szerelem illata - a feromon a titok kulcsa?
Feromonokat azonban nemcsak a rovarok és az állatok szervezete termel, a tudósok szerint az ember szexuális viselkedését ugyancsak ezek az anyagok irányítják.Két csepp a kedvenc parfümünkből a fül mögé: utolsó mozdulat a nagy...

Tavaly 16,7 milliárd forintot osztott szét prémiumként munkatársai között az APEH. Ebből az összegből az adóhatóság valamennyi alkalmazottja kapott.
A hatóságnál 2008-ban 15 600-an dolgoztak, vagyis nekik átlagban fejenként több mint egymillió forint jutalom járt. A...

Fiatal magyar nyugdíjasok2011.03.27. - 08:46
Korhatár és kész - így foglalható össze a Széll Kálmán-terv nyugdíjakra vonatkozó része. A változások mindenkit érintenek: januártól indul a korhatáremelés, és ezzel együtt eltűnnek a...

Örökre elaludt Gyuri
Meghalt az a fiú, aki Magyarországon egyedüliként egyszerre várt volna máj- és tüdőtranszplantációra.
hirdetés if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(54712,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});...

Három tűzoltó és egy civil autós sérült meg, mikor egy tűzesethez vonuló tűzoltókocsi felborult szombaton a Szentendrei úton, a III. kerületben. A tűzoltók a szintén a III. kerületi Ady Endre utcába, egy lángokban álló házhoz igyekeztek volna, mikor a baleset...

Egy-két évtizede még azt tanították a lányoknak, ők egy kapcsolat fenntartói, tőlük függ, meddig tart egy kapcsolat. Annál értékesebbek voltak, minél boldogabbá tudtak tenni egy férfit. Kislányok nőttek föl úgy, hogy apjuknak kedvébe kellett járni, és...

google_protectAndRun("render_ads.js::google_render_ad", google_handleError, google_render_ad);
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Különböző módszerek és technikák vannak arra,...