A Te döntésed, csak tudd mivel játszol!
Skizofréniát is okozhat a marihuána!
Egy cikkben nyilvánosan kért elnézést a The Independent brit napilap, amiért 10 éven át kampányolt a kannabis elfogadása mellett!
A lap álláspontját egy nemrégiben kiadott brit kutatás eredményei változtatták meg. Az adatok szerint például csak tavaly 22 ezer marihuánafüggőségben szenvedő embert kezeltek Nagy-Britanniában, akiknek csaknem a fele 18 év alatti. A magyar szakértő szerint a szakmában régóta tudott, hogy a marihuána sokkal veszélyesebb, mint gondolnák.
A The Independent című brit lap 10 év után úgy látja, tévedett. Ezt pedig a kutatási eredményekre alapozza, amelyek szerint a marihuána függőséget, emellett sok esetben skizofréniát okoz.
A magyar szakember szerint ez csak a nyilvánosság számára újdonság. Stemler Mihály mentálhigiénés szakember azt mondja, hogy a szakma már ennél sokkal hamarabb bizonyította, hogy a marihuána függőséget okoz. A szakember évek óta foglalkozik drogfüggő fiatalokkal. Egyik vendége tizenévesen napi nyolc gramm füvet szívott el. Ez évente csaknem hatmillió forintnak felel meg. A fiatalember egy éve leszokott, de tönkrementek az izületei, és nehezen tud bármit is megjegyezni. Emondása szerint amit régen egy óra alatt megtanult, ahhoz most öt óra kell.
A hatvanas évek hippikorszakában a marihuána hatóanyagtartalma 10-12 százalék volt. Azóta ez megduplázódott. Az első 23 százalékos THC tartalmú füvet éppen egy magyar társaság állította elő, és Szeged Skunk névre keresztelte.
De ma már nem ritka, hogy a cserépben nevelt marihuánát LSD-vel vagy éppen kokainnal, vagyis sokkal durvább kábítószerekkel oltják be. Az egyre erősebb hatóanyag-tartalmú fű pedig sokkal súlyosabb gondokat okozhat.
Egyre inkább bizonyítottnak látszik, hogy a marihuána fogyasztása az arra érzékenyeknél skizofréniát okoz. Nem akarok most statisztikákat idézni, csak egy dologra hívnám fel a figyelmet, amit a múltkor az egyik magyar kereskedelmi TV híradójában hallottam: az Independent című angol lap, ami eddig a marihuána legalizálásáért küzdött erőteljesen, megjelentett egy cikket, melyben egy tanulmányra hivatkozva bizonyítottnak látják a skizofrénia és marihuánafogyasztás közti kapcsolatot.
Azért írom e sorokat, mert személyesen érintett vagyok. Igen, füveztem. Igen, nem tudtam mivel jár. Igen, kialakult nálam is a skizofrénia. Utólag nekem is mondták. Igen, tünetmentes lehet az ember tőle, de az agy biokémiája véglegesen felborul.
Ennek a lehetőségét is vállalod, amikor füvezel. A Te döntésed, csak tudd mivel játszol!
Donna.hu
Publikálás dátuma: 2008.12.16.
Szerző: marcsi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A rendőrök elfogták a csütörtöki fővárosi emberrablás értelmi szerzőjét is. A férfit néhány órával azután kapták el, hogy társaira lecsaptak egy VII. kerületi bankfiókban - közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Független...

Más paklival játszik a Viasat és a TV2
[origo]2009. 03. 28., 11:08Utolsó módosítás: 2009. 03. 28., 13:28Címkék:Papp Gergely, Viasat3, Nacsa Olivér, TV2, póker, Majka, Korda Györgyeszközök:
Haverokkal kártyázni összehasonlíthatatlanul szórakoztatóbb...

Többféle pornófilmben, többek között leszbikus jelenetekben is szerepel a Magyar Gárda egyik tagja – írta a Velvet a LIFE roma lap egyik tavaly őszi cikkére hivatkozva. Müller Nikolett közel 150 pornófilmben szerepelt, ezek között vannak leszbikus jelenetek is. Ez azért is meglepő, mert a Magyar...

Kiskarácsony, Nagykarácsony
2008.12.13., 8:39
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Emlékszem a régi, igazi Nagykarácsonyokra. Kint hatalmas pelyhekben hullott a...
Kiskarácsony, Nagykarácsony
2008.12.13., 8:39
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Emlékszem a régi, igazi Nagykarácsonyokra. Kint hatalmas pelyhekben hullott a...
Derült égből szerelem
Dráma; 109 min; 2009.
Rendezte: Brandon Camp
Producer: Scott Stuber
Írta: Brandon Camp, Mike Thompson
Szereplők: Jennifer Aniston, Aaron Eckhart, Martin Sheen, Judy Greer
Tartalom
A megözvegyült Dr. Burke Ryan a gyász feldolgozásáról ír önsegítő könyvet, melyből hatalmas...

UFO törte szélturbina?
Csütörtök, 2009. január 8. 16:48
MTI
if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(58850,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
Jobb magyarázat híján UFO-karambollal magyarázzák a helybéliek azt a teljesen rejtélyes angliai balesetet, amelyben...

Navracsics Tibor szerint öt év európai uniós tagság elteltével azt érdemes újragondolni, hogy Magyarország képes volt-e élni az EU adta lehetőségekkel - a Fidesz frakcióvezetője erről az MTI-nek nyilatkozott szerdán.
Ajpek Orsolya
Azt mondta: kedden egy miskolci fórumon...

Hozzávalók:
1 kg liszt,
kb. 6 dl tej, 2 tojássárgája,
1 csomag élesztő,
1 dl olaj,
1 evőkanál só,
pici cukor.
A hozzávalókból kissé lágyabb kelt tésztát készítünk, duplájára kelesztjük, majd ketté osztjuk.
Egyenként...

Összesen 63,1 millió euró bírságot szabott ki a két romániai mobilszolgáltatóra, az Orange-re és a Vodafone-ra a román versenytanács, piaci fölényükkel való visszaélés miatt.
A bírságból 34 millió esik az Orange-ra és több mint 29,1...

A hetedik kör
Drama; 90 min; 2008.
Sopsíts Árpád
Sándor Pál
Sopsíts Árpád
Trill Zsolt, Csuja Imre, László Zsolt
A film a gyermeki lélekben bujkáló kétségbeesésről, az egyre érthetetlenebb és durvább egymás- és...