Szombat esti láz: megvan a győztes
A Szombat esti láz harmadik szériáját Katus Attila és Molnár Andrea nyerték, jövő héten a korábbi győztesekkel táncolhatnak.
A döntőbe jutott párosok közül a kilenceseket és tízeseket vígan szóró zsűri Katus Attiláéknak adott összesítve több pontot, de a végeredmény szempontjából ennek nem volt különösebb jelentősége, mivel ezen az estén csak a nézői voksok számítottak. A vége felé hol 52, hol 51 százalékon állt Molnár Andrea s párja, ennek megfelelően a korábban favoritnak hitt Stohl és Südi második helyre csúszott.
Pálinkó Lujza nagyon szép előadásokat látott ("mindenkinek kiosztanék egy tízest"), Zsámboki Marcell csodálatos estét emlegetett, s csúcsra jutott versenyzőket, akik hatalmas átalakuláson mentek keresztül. Medveczky Ilona hihetetlen szorgalomról és az élettől kapott jutalomról (nem meglepő módon: a táncról) papolt, a szintén elégedett Böhm György pedig 51-et mutatott fel, amit a zsűrinek szánt, mondván övé 21, a többi pedig a társaké.
A nézői szavazatok alapján a show-t legjobb párját Katus Attila és Molnár Andrea alkották, jövő héten, a Megasztár fináléjával egy időben táncolnak majd az első és a második Szombat esti láz nyerteseivel.
origo.hu/teve
Publikálás dátuma: 2008.12.14.
Szerző: marcsi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Orbán Viktor pénteken a Blikk szerkesztőségében járva válaszolt az olvasók telefonos és internetes kérdéseire.
Az adózással kapcsolatban a pártelnök megerősítette, hogy a családokat támogató adórendszert tartja helyesnek. Arra a kérdésre, hogy...

Egy kis vidámság ebben a szomorú életben.
Kiküldik a fiatal, agilis APEH ellenőrt a rabbihoz felülvizsgálatra,
azon hátsó utasítással, ha lehet találjon hibát.
Átnézi az összes papírt oda-vissza, de minden rendben.
Mielőtt elindul, elkezdi faggatni még a rabbit:
- Ne...

A rendőrök szerint veszélyben lehetett a gyanúsított S. Andrea riválisa is
BERETTYÓÚJFALU — Férje szeretőjét is halálosan megfenyegette a brutális gyilkossággal vádolt S. Andrea (28) az egyik kihallgatott tanú szerint. A Blikk úgy tudja, az élete...

Bár a turistákat szívesen látjuk vendégül, a magyar társadalom mégis ellenségesnek mondható a bevándorlókkal szemben - állítja az ELTE tanszékvezető professzora. Örkény Antal az InfoRádiónak elmondta: az irreális munkahelyféltés mellett ennek oka...

Ezt a szöveget e-mailben kaptam egyik ismerősömtől mostanában, annyira meghatódtam, hogy szerettem volna mindenkinek megmutatni.
Egy nőtől - miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett...

Egy grazi általános iskolában tavaly november óta tesztelik az olcsó laptopot. Az első benyomások kedvezőek, bár a készülék közel sem tökéletes. Az osztrák pedagógusok szerint a legfontosabb, hogy az XO az első olyan számítógép, amelynél mind a hardvereket, mind...

A mentőautó az orvossal, a betegszállítóval, a nővérrel és egy gyakorlaton lévő diákkal épp beteghez robog. Egyszer csak váratlanul a mentőautó vezetője elengedi a kormányt, fuldokolva a torkához kap, szemei kikerekednek, nem kap levegőt. A nővérke rendíthetetlen nyugalommal az...

Egyesek szerint válóok, mások szerint bocsánatos bűn, és megint mások maguk is szívesen nézik. De mi a tendencia? Egyáltalán van-e jó vagy rossz válasz a címben feltett kérdésre?
Tény, hogy manapság már sokkal toleránsabbak vagyunk szexualitás...

Tavaszi fáradtság, nyári punnyadtság, őszi kedvtelenség, téli rosszkedv. Nincs olyan évszak, mikor ne jöhetne elő az a bizonyos tele van a hócipőm érzés.
Nem megy a koncentrálás, kevesebb az energia, nincs kedve semmihez sem az embernek. Szeretjük ráfogni az éppen...

A rendőregyenruhában feszítő 51 éves férfi Detriotban balszerencséjére éppen egy titkos küldetést teljesítő rendőrnő orra elé tartotta jelvényét, és parancsolt rá, hogy tűnjön el az utcából. A megszólított nem engedelmeskedett, mire az álrendőr...