Húszéves ötszörös gyilkos - Törökszentmiklós

Az ártatlan 13-as szám
Az első kislány, a 11 éves K. Marika eltűnését 1953. október 13-án jelentették be. Pár hónappal később, 1954. június 12-én a 13 éves H. Piroskát várták hiába haza a szülei. Ettől kezdve felgyorsultak az események: augusztus 9-én a 17 éves S. Irén nem ment haza (egyébként ő az egyetlen, akinél szóba sem jöhet a babonások 13-as száma), augusztus 11-én a 13 éves B. Mária, augusztus 14-én pedig a szintén 13 éves Sz. Katalin eltűnése ügyében vehették fel a jegyzőkönyvet a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai.
A rendőrök vélhetően nem voltak babonásak, így semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottak a 13-as számnak. Ez nem is baj, mint később kiderült, a számmisztika semmilyen szerepet nem játszott a XX. századi Magyarország egyik legborzalmasabb bűncselekmény-sorozatában. Sokkal nagyobb gond, hogy a hatóságnak fogalma sem volt arról, mégis milyen nyomon indulhatnának el. Egy ma kiképzett nyomozó, aki már kamaszfejjel ezernyi filmet megnézhet a sorozatgyilkosságokról, talán azonnal következtetne: egy olyan rém markába kerültek a lányok, aki egyre kevésbé tudja visszafogni gyilkolási vágyát. Ám az ötvenes évek Magyarországán, mint ahogy egyébként az egész világon, a sorozatgyilkosság, mint bűnügyi kategória ismeretlen volt. (Ezt a fogalmat a diáklányokat öldöső, Amerikában élő Ted Bundy, pszichopata bűnesete után alkották meg.)
A törökszentmiklósi rendőröknek csak annyi tűnt fel, amikor rögzítették az eltűnések legfontosabb tényeit, hogy B. Mária kivételével, aki Mezőtúrról érkezett busszal a városba, s nem sokkal a leszállása után tűnhetett el, valamennyi kislány törökszentmiklósi lakos volt, s valamennyien vásárolni indultak eltűnésük előtt.