A II. Világháború óta első ízben hajózott át orosz hadihajó a Panama-csatornán.
A Csabanyenko Tengernagy nevű tengeralattjáró romboló 450 matrózával 64 év óta az első orosz hadihajó, amely a 80 kilométeres, és 1999-ig teljesen amerikai felügyelet alatt álló csatornába merészkedett.
Az orosz tengerészek és a hajó a Venezuelai partoknál „terrorista ellenes” közös hadgyakorlaton vett részt a venezuelai haditengerészettel.
A Csabanyenko Tengernagy pénteken baráti látogatásra behajózott, és horgonyt vetett a Nunez de Balboa nevű panamai haditengerészeti támaszponton, amely korábban az USA Rodoman nevű haditengerészeti támaszpontja volt.
A Panama-csatorna, amely összeköti az Atlanti-óceánt és a Csendes-óceánt, az 1903-ban kezdett építése majd az 1914-es átadása és 1999 között amerikai fennhatóság alatt állt. A Panamai Köztársaság 1999 óta gyakorolja szuverenitását a fontos nemzetközi hajóút felett.
Oroszország panamai nagykövete szerint a hajó útban hazafelé az Oroszországgal baráti kapcsolatokat ápoló országokban tesz látogatást. Panama első elnökhelyettese, az ország külügyminisztere Samuel Lewis Navarro fontosnak tartotta leszögezni, hogy a Panama-csatorna nyitva áll a világ valamennyi hajója, és országa tengerészei előtt. A csatornát üzemeltető társaság bejelentette, hogy az orosz hadihajó a többi vízi járműhöz hasonlóan kifizette a vízi út használati díját.
Az Egyesült Államok és Panama között 1977-ben megkötött egyezmény alapján Panama köteles a csatornát békében és háborúban egyaránt semlegesen működtetni, vagyis minden ország békés céllal érkező hajóit kivétel nélkül átengedni.

Forrés: azta.hu
Publikálás dátuma: 2008.12.07.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Irán még ki sem heverte a nukleáris és katonai létesítményeit megbénító Stuxnet-vírus támadást, a teheráni rezsimnek máris újabb súlyos problémával kell szembenéznie, miután robbanás-sorozat történt a szigorúan...

Rosszul lett a sofőr, ezért egy családi ház kerítésének ütközött egy BKV-busz csütörtök délután Budapesten - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a közlekedési társaság fődiszpécsere. A kerítés felfogta az...

Ítelidő az Egyesült államokban
Havazás, viharok bénítják a közlekedést az Egyesült Államok északi részén
Nagy hideg, havazás és szélvihar nehezíti az életet az Egyesült Államok északi részén.
Az...

Pachmann Péter nyolc évvel ezelőtt vált el, M. Ágnestől, akivel nem született közös gyermekük. Sokak szerint egykori férje fizeti még mindig a lakáshitelét. Ezt azonban ő maga cáfolta a Kiskegyednek „Amikor elváltunk, nagyon szépen elrendeztük egymás közt az anyagiakat....

Delhusa Gjon tízmillióért keres magának nőt – írja a Blikk. Az énekes tehát jóval nagyobb gázsiért csajozik az RTL Klubbon, mint elődje, Benkő Dániel.
A napilap információ szerint Gjon a nyolc számjegyű összeg hallatán döntött úgy, hogy nem hajtja el a...

//
6 tipp, hogyan legyél kívánatos a pasidnak
Nők Lapja Cafe
Myreille
2009. 01. 13....

Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért jogerősen összesen 93 és fél év fegyház- illetve börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön a tokaji...

Fegyelmi eljárást indított a sümegi képviselő-testület a helyi óvoda vezetője ellen, később pedig megbízatását is visszavonta. Az ügy azt követően robbant ki, hogy egy három éves kislány eltűnt az óvodából, és ezt egyetlen óvodapedagógus vagy dajka...

Kovácsné a férjének: A hétvégén lesz a tizenötödik házassági évfordulónk. Mivel ünnepeljük meg, drágám?
- Öt perc néma csenddel.
www.impulzus.ro

Ismét heves zivatar tört ki az ország északnyugati csücskében csütörtök délután. Sopron utcáin többfelé állt a víz. Csupán egy nap telt el a térségben a legutóbbi felhőszakadás óta. Az elkövetkező egyre többfelé alakulnak ki...