Matematikai ingerek...
A számolás története
Legtöbbünk számára a matematika csak az iskolában központi kérdés, másutt a peremre szorul, mint egy való élettől elrugaszkodott, az alapszinten túl felfoghatatlanul elvont tudomány. Építményének magasságait inkább csodáljuk, mint szeretjük, s a felsőbb emeletek lakóit misztikus lényeknek érezzük, mivel nem osztozunk gondolataikban. Van-e egyáltalán szilárd talaja e matematikai építménynek, vagy csak lebeg a semmiben? És főleg, jó-e egyáltalán valamire? E kételyeket talán eloszlatná, ha lelki szemeink előtt hirtelen megjelenne az az ősünk, aki először jelölte és ásta ki az építmény helyét, majd az, aki első köveit lerakta…
Mezopotámiában, Uruk egyik templomának az i. e. IV. évezredből eredő agyagtábláin már találkozunk pontos mennyiségekkel, azaz számokkal. Mi különös van ebben, kérdezhetnénk.
A számok önmagukban egyszerű jószágok, pláne, hogy részint éppen jószágok – például szarvasmarhák – számontartását szolgálták. Egyesével számlálni, ez igazán nem nagy teljesítmény, gondolhatnánk. Pedig éppen ez a matematika égbe nyúló építményének alapköve. Ehhez fel kellett fedezni a számokat, mint egymástól elkülönülő „entitásokat”. Hogyan is történt mindez?
Elképzelhető, hogy mint minden újítás, a számok ötlete is egy zseniális – vagy több kongeniális – agyból pattant ki. Rájöhettek, hogy ily módon „számon” lehet tartani olyan dolgokat, amilyeneket addig nem: ki mivel tartozik; ki hány tehenet adott, és ezért hány zsák búza illeti meg; vagy mikor lesznek a létfontosságú víznek bővében, mikor lesz itt az áradás vagy az esőzések ideje. Ebből aztán kialakultak a kereskedést segítő elszámolások (ilyen látható az uruki táblákon), illetve az első csillagászati naptárak is…
Egy ilyen áttekintés azonban szükségszerűen torzít; a lényeget emelve ki, lerövidíti az időt visszapillantásunk előtt. Mintha a számok – és a számokon alapuló kultúra – egyfajta emberi creatio ex nihilo (semmiből való teremtés) révén állt volna elő. Ilyen azonban csak kollektív tudattalanunkban létezik, amelynek mélyebb rétegeiben talán mindannyian ott találjuk a mitikus teremtéstörténet egy változatát. Az ilyen történetek egyetlen mozzanatba sűrítik bele azt, ami akár évezredek-évmilliók fejlődésének eredménye. Még ha igaz is, hogy a számokat egyszer csak kitalálták, ez a pillanat már csak egy végpontja volt a mennyiségekkel kapcsolatos tapasztalatok rendkívül hosszú időn és számtalan nemzedéken át történt felhalmozódásának. Az is lehet, hogy a számfogalom több helyen is megjelent; s hogy ez mikor történt először, erre éppoly nehéz pontos választ kapni, mint dátummal ellátni az első értelmes szót, vagy megállapítani, ki volt az, aki elsőként ajánlotta kedves halottját az égiek kegyébe.
Publikálás dátuma: 2008.12.05.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Michael Jackson többször is nyilatkozott apja kegyetlenségéről, elmondása szerint Joe többször bántalmazta, megverte, megalázta, és afféle aranytojást tojó tyúknál többként nem is gondolt rá. Joe Jackson a napokban egy nyilatkozatában igyekezett megmagyarázni,...

Hatalmas marihuánaültetvényeket találtak Budapesten
MTI2009. 03. 02., 12:34Utolsó módosítás: 2009. 03. 02., 14:08
var strModDate = '2009. 03. 02., 14:08';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2009. 03. 02., 14:34';
...

„Egyetértek vele, hogy ez egy rossz kezdés, de mit tehetünk?” – a Hírszerző szerint ez is szerepelt Orbán nyilatkozatában, de a Miniszterelnökség és az MTI tudósításából a mondat kimaradt.

Megölte lányát, hogy ne hagyja el a barátja
cont = document.getElementById( "uniq7049029" ).parentNode.parentNode; if ( cont.id == "microsite" ) { cont.style.width = "310px"; cont.style.marginLeft = "65px"; }
Az új-skóciai legfelső bíróság pénteken bűnösnek talált egy kanadai...

A magyar válogatott Torghelle Sándor góljával 1-0-ra nyert Tiranában Albánia ellen, és ezzel továbbra is versenyben van a világbajnoki szereplésért - ráadásul sorban az ötödik találkozóján sem kapott gólt az albán együttestől.

Látványosság egy fülöp-szigeteki szigorúan őrzött börtönben: 900 elítélt táncolt az egy éve elhunyt Michael Jackson zenéjére. A rabok így tisztelegtek az énekes emléke előtt. A rácsok mögött nehézbűnözőket tartanak fogva: gyilkosokat,...

gyermeknevelés, serdülő
Egyes családokban, ha szabad így fogalmazni, pokoliak a reggelek. Az a negyven perc, ami a gyerekek felkelése és elindulása között eltelik, kibírhatatlan is tud lenni. Amikor az ember lánya késve és szétszórtan elindul az iskola felé, azonnal látható:...

Ha a Sors úgy akarta volna, talán még normális ember is válhatott volna belőlem tisztes polgári élettel. De Sors nem úgy akarta.
Az első figyelmeztető jelek már igen korán megmutatkoztak. Amint az agytevékenységemet és a mozdulataimat úgy-ahogy össze tudtam hangolni (sajna ezen...

Szerelem örökkön örökké 1.
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
„…a királyfi megcsókolta a királylányt, és boldogan éltek,...

2009. április 30-án 23 óra 30 perckor lépett a Merkúr az Ikrek jegyébe. Aki gyorsan reagál és amúgy is mozgékony, óriási előnyben van! A sokoldalúság ebben az időszakban jobban érvényesül, mint a jól bevált viselkedésminták.
A Vénusz...