A Magyar Rádió a tradicionális névhasználatot alkalmazza minden csatornáján - döntött egyhangúlag csütörtöki ülésén a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma a Szavak ereje elnevezésű munkacsoportjának javaslatára.
Szintén a korábban használt nevek visszaállítását javasolták a Magyar Rádió szimfonikus zenekara, énekkara, valamint gyermekkórusa esetében. Rangos Katalin kuratóriumi elnök tájékoztatása szerint a visszaállás "ésszerű határidőn belül" történik, azaz nem érintve ezzel a médium több, most is folyó reklámkampányát.
Mint mondta, a döntés nem érinti a rádió logóját, de a három új adót (a nemzetiségi műsorokat adó MR4-et, a parlamenti csatornát, azaz az MR5-öt és a regionális MR6-ot) sem.
Such György, az intézmény elnöke azt közölte az MTI megkeresésére: az írásba foglalt határozat kézhezvétele után tanulmányozzák, az ügyet.
A Magyar Rádió tavaly nyáron, a struktúraváltással egy időben módosította adóneveit: az eddigi elnevezések elé az MR monogram és az adó sorszáma került; augusztusban pedig kikerült a Magyar Rádió fiataloknak szóló adójának szignáljából a korábbi Petőfi név.
Such György idén augusztusban az átpozícionálással magyarázta a névváltoztatást, mondván, sokakban még a tavaly nyári, jelentős hallgatottságnövekedést hozó átalakítás előtti adó emlékét idézi fel a korábbi név, ez pedig "konfúzus helyzetet" idéz néha elő.
Akkor azt közölte: nincs döntés arról, hogy végleg elhagynák a hivatalos, MR2-Petőfi megnevezés második tagját, és a másik két adó - az MR1-Kossuth és az MR3-Bartók rádiók - esetében sem merült fel efféle ritkítás, hiszen azok "lényegét tekintve ugyanazt a tematikát sugározzák, mint korábban".
forrás: fn.hu
Publikálás dátuma: 2008.12.05.
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Tüntetés és feljelentés a Provident ellen
[origo]2009. 02. 16., 8:38Utolsó módosítás: 2009. 02. 16., 8:41
var strModDate = '2009. 02. 16., 8:41';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2009. 02. 16., 09:13';
...

A magyarok boldogságérzete szinte a legalacsonyabb Európában, csak a csehek búsonganak jobban nálunk. Az emberi kapcsolatainkkal viszonylag elégedettek vagyunk. A pénz tényleg nem boldogít.
A...

Aprócska lábfejet és más testrészeket találtak egy daganatban, amelyet egy amerikai gyermekidegsebész távolított el egy újszülött agyából.
Paul Grabb bejelentése szerint azután műtötte meg Colorado Springsben október 3-án Sam Esquibelt, hogy az MRI (mágneses...

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint nem igaz, hogy nem volt teljesíthető a 2010-es hiánycél, a Fidesz-kormány intézkedései rontottak a helyzeten.
Az új kormánynak azzal kellene foglalkoznia, hogy értelmes gazdaságpolitikát csináljon, nem pedig azzal, hogy minket...

Pistike benyit a szülők hálószobájába és látja, hogy az apja éppen az óvszert próbálja felhúzni!
Az apa meglepődik és zavarában úgy tesz mintha valamit keresne az ágy alatt!
- Mit csinálsz apu?
Kérdi Pistike.
- Mintha egy patkányt láttam volna az előbb,...

Egy ideje az a pletyka kering, hogy Katus Attila újból összejött exével. Erre utalt a Velvetnek tett Valentin napi nyilatkozata is. A Hot magazinnak adott interjúban így reagált a pletykákra: „való igaz, hogy Otíliával a mai napig sok időt töltünk együtt, de csak barátok vagyunk....

Az RTL Klub Vacsoracsata című műsorának jubileumi századik adásában tegnap Gáspár Bea ragadta meg a fakanalat. Menüjén szerepelt Újházi tyúkhúsleves, bakonyi csirkemell tésztával, stefánia vagdalt krumplipürével, desszertként pedig...

A közelgő nyári időszak egyik közkedvelt pihenőhelyisége a terasz. Szerencsés helyzetben vannak azok, akiknek házukhoz vagy lakásukhoz erkély illetve terasz is tartozik.
Függetlenül attól, hogy kertes házban vagy panellakásban lakunk, a legtágasabb terasztól a legkisebbig erkélyig,...

Napfény hiányában az ételeinkkel kell pótolnunk a vitaminokat, hogy erős szervezettel húzzuk ki a telet és várjuk a tavaszt.
Sült zöldségsaláta Hozzávalók:30 dkg kemény kecskesajt1 db piros kaliforniai paprika1 db sárga kaliforniai paprika1 db zöld kaliforniai paprika1 db...

A Nintendo idén indítja el a szolgáltatást, amely ígéretük szerint érdekes tartalmak megtekintését teszi majd lehetővé a konzolt támogató televíziókészülékeken.
A Reuters a Nikkei értesülésére hivatkozva számolt be a hírről,...