Sarka Kata: Nem kötöttem érdekházasságot!
Sok kritika érte már Sarka Katát, hogy a pénzéért ment feleségül Hajdú Péterhez.
sas_pageid='7185/44403'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);

A kismama modell azonban elárulta: aki tudja, milyen körülmények közt nőtt fel, az ezt nem hiszi el. Sarka Kata első gyermekét várja, és közben vizsgákra tanul, hiszen az International Business School negyedikes hallgatója
VILLÁMVOKS
Ön fél, hogy a pénze miatt szeretik?
Igen, de bízom benne, hogy jó emberismerő vagyok
Igen, ezért titkolom, hogy van pénzem
Nem, mert nincs olyan sok pénzem
Nem
Állás
-
Férje, Hajdú Péter felajánlotta, hogy inkább fizeti a többletet, de ne járjon be nappali képzésre. Katát féltik, hiszen veszélyeztetett terhes. A kismama régóta nem olvas negatív kritikákat, fórum hozzászólásokat magáról és párjáról: nagyon bántják a vélemények, főleg, hogy úgy érzi, igaztalanul vádolják - árulta el a Kiskegyednek.
A lapnak Sarka Kata elmondta, aki ismeri régóta, tudhatja, hogy nem igaz, miszerint csak érdekből ment feleségül Hajdú Péterhez. Hozzátette: bár, jobb, hogy ezt mondják, mint amikor azt hallgatta, hogy a fiúk az anyagi körülményei miatt szeretik...
www.szon.hu
Publikálás dátuma: 2008.12.04.
Szerző: agika
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Kengurugyomrúvá akarják tenni a teheneket és a birkákat ausztrál kutatók, hogy kevesebb gáz kerüljön a légkörbe.
A kenguruk emésztőrendszerében olyan baktérium van, amelynek köszönhetően szelük nem tartalmaz metánt. A...

1.Szerezz be egy kedvencet! Egy kisállat a vizsgálatok szerint csökkenti a betegségek esélyét, elűzi a depressziót, sőt, még a magas vérnyomást is képes alacsonyabbra állítani. Egy amerikai kísérletben brókereket vizsgáltak:...

Ezt írja a kisalföld.hu, a rendőrség nem erősítette meg az információt.
A kisalfold.hu helyszínen szerzett információja szerint családi dráma történt Tényőn hétfőn. Azt írják, a férj végzett feleségével és két kislányával,...

Hat nap alatt 12-re nőtt a politikai szabadságért és a korrupció, valamint Basar Asszád elnök baath pártjának uralma ellen folyó tüntetések következtében meggyilkolt civilek száma. A hatóságok szerint fegyveres bandára nyitottak tüzet.
A szemtanúk...

A vállalatok 88 százaléka foglalkoztat frissdiplomást, 66 százalékuk egy-három pályakezdő munkavállalót; a cégek elsősorban magas szintű szakmai ismereteket és magabiztos nyelvtudást várnak el – többek között ez derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF)...

A jobb élet reményében Terry Black három héten belül szülővárosába, Bázelbe szeretne költözni. „Az utóbbi időben drasztikusan csökkent a fellépéseim száma, megérintett a félelem szele: vajon miből fogom eltartani a két kiskorú gyermekemet?" -...

A whiskys rabló néven elhíresült férfi két év múlva szabadulhat, és tagadja, hogy levelezésben állna Molnár Anikó egykori valóságshow-sztárral.
Exkluzív interjút adott Ambrus Attila az RTL Klub stábjának azzal a meglepő feltétellel, hogy a...

Edelényben a megáradt Bódva ledobta a homokzsákokat a töltés tetejéről, ezért életbe lépett a kiürítési terv, két utcából iskolákba költöztetik a lakókat. Reggelig 550 ember hagyta el otthonát, két idős embert azonban nem tudtak meggyőzni a...

A stresszes mindennapok közepette egyre többen törekednek arra, hogy egészségük védelme érdekében tudatosan táplálkozzanak.
Amennyiben az étkezések alkalmával nem sikerül a szervezetbe megfelelő vitamin- és ásványi anyagot bevinni,...