Ki ne ismerné a régi közmondást: „Jó pap holtig tanul”? Mára ez szinte mindenkire igaz, vagy legalább is mindenkivel szemben elvárás. Nem búcsúzhatunk el örökre az iskolapadtól az érettségi, de a diplomaosztó után sem, ahhoz, hogy megtaláljuk és megtartsuk helyünket a munkaerőpiacon, lépést kell tartanunk a folyamatosan változó jogszabályokkal, szakmai előírásokkal, a legújabb kutatásokkal.
Általában tisztában vagyunk azzal, hogy szükség van tudásunk felfrissítésére, kiegészítésére, esetleg újabb szakmai ismeretek megszerzésére, csakhogy ez felnőttkorban már nem olyan egyszerű. Munka, család, háztartás mellett az iskolarendszerű oktatás szinte szóba sem jöhet, s egy-egy tanfolyam elvégzése is igazi kihívás. Mégis megállapítható, hogy az élethosszig tartó tanulás egyre népszerűbb Magyarországon is, igaz, az uniós átlagtól még jelentősen elmaradunk. Amíg ott a felnőtt lakosság több mint 50%-a, nálunk mintegy 20%-a vesz részt a felnőttképzésben. Különösen mi, nők, és főleg a gyes alatt érezzük fontosnak, hogy az otthon töltött időt szakmai ismereteink szinten tartására vagy fejlesztésére is felhasználjuk.
A felnőttképzésben résztvevő hallgatók legtöbbje a 30-50 éves korosztályba tartozik, de akad olyan hetvenéves is, aki most adja nyelvtanulásra a fejét. Tanulni soha sem késő! Persze, idő- és pénzigényes „szórakozás”. Az időprobléma szinte nem is létezik, hisz többféle oktatási formából is választhatunk: az esti, szombati tanfolyamok mellett közkedvelt a távoktatás az úgynevezett e-learning is. (Ez utóbbinál mind az oktatás, mind a vizsga online módon, az internet segítségével történik.) A tanfolyamok időtartama – szakiránytól függően – eltérő, a legrövidebb három hónap, a leghosszabb, emelt szintű három féléves. A leggyakrabban keresett szakirányok: a banki ügyintéző, ingatlanközvetítő, könyvelő, bér- és tb-ügyintéző, szociális munkás, de kitanulhatjuk a szakácsmesterséget, a kéz-és lábápoló, műkörömépítő tudományt, masszírozást is.

A tanfolyamárak is széles skálán mozognak, huszonötezertől három-négyszázezer forintig. Ebben azonban minden benne van: a jegyzetek, oktatási anyagok ára. Egyedül a vizsgadíjat kell külön kifizetni.
A munkanélküliek, a GYED-en, GYES-en lévő kismamák és a határon túli magyarok a Magyar Felnőttképzési Alapítvány támogatásával 50% kedvezményben részesülhetnek. Érdemes az illetékes munkaügyi központba is ellátogatni, és érdeklődni az általuk támogatott képzésekről.
Fontos, hogy csak olyan intézményt, illetve programot válasszunk, amelyet a Felnőttképzési Akkreditációs Testület akkreditált. Ez nemcsak az intézmény és a képzés minőségét garantálja, de a kedvezmények igénybevételének és Áfa-mentességnek is feltétele.
Mielőtt befizetnénk a részvételi díjat, ellenőrizzük, az intézmény nyilvántartási számát, amelynek valamennyi hirdetésén és dokumentumán szerepelnie kell. Jó, ha olyan tanfolyamot választunk, ami OKJ-szakképesítést ad, vagyis szerepel az Országos Képzési Jegyzékben.
Ha kedvet kaptál a tanuláshoz, kezdj bele bátran most! Még nem maradtál le semmiről, a tanfolyamok szeptember-október hónapban és tavasszal is indulnak. Az agytorna sosem árt, a tudás hasznodra válhat a munkahelyeden, és lehet, hogy a gyerkőc is szívesebben ül majd a könyv fölött, ha látja a jó példát.
Forrás:Donna.hu
Publikálás dátuma: 2008.12.04.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Nagypapa mesél húsz év körüli unokájának.
- Fiacskám! Amikor én ilyen idős voltam, mint te, a barátaimmal Párizsban voltunk és nagyon jól szórakoztunk. Minden délben a legjobb éttermekben ebédeltünk. Végigettük az étlapot, és a legjobb borokat ittuk...

Halász Judit: "Nagyon sokáig tudtam elmélkedni akár egy lexikonban találtképen is arról, amit meséltek nekem róla. Arról a Karácsonyi csillagról ismeséltek, amelyikkel a három király - Gáspár, Menyhért, Boldizsár -,Betlehembe érkezett.Nekem a...

Egy átlagos nyugdíjas házaspár napjai
Szóval, egyszer a feleségemmel bementünk a városba, és bepillantottunk egy
kis üzletbe. Öt percet sem voltunk benn, és kijövetkor láttuk ám, hogy egy
közterületfenntartó írja vadul a büntetőcédulát. Már...

Missy, a nyolc éves házimacska fajtársai közül a világon elsőként kapott térdprotézist, miután egy autó kis híján halálra gázolta. Akkor majdnem elaltatták, végül az operáció és a műtérd mellett döntöttek.
A pórul...

Fura frizurák
Forrás:Kapu
Fura frizurák
Forrás:Kapu
gyermeknevelés, serdülő
Egyes családokban, ha szabad így fogalmazni, pokoliak a reggelek. Az a negyven perc, ami a gyerekek felkelése és elindulása között eltelik, kibírhatatlan is tud lenni. Amikor az ember lánya késve és szétszórtan elindul az iskola felé, azonnal látható:...

Almakrémes kalácstorta
Hozzávalók
80 dkg alma 5 dkg mazsola 15 dkg cukor 1 mk. fahéj 40 dkg fonott kalács
A krémhez
2 dl almalé 1 dl tej 4 dkg étkezési keményítő 15 dkg cukor 3 dl tejszín
...
Almakrémes kalácstorta
Hozzávalók
80 dkg alma 5 dkg mazsola 15 dkg cukor 1 mk. fahéj 40 dkg fonott kalács
A krémhez
2 dl almalé 1 dl tej 4 dkg étkezési keményítő 15 dkg cukor 3 dl tejszín
...
Az elkövetők pontos motivációi még nem ismertek, de valószínűleg egy szórakozóhelyi konfliktus vezetett a bűncselekményhez - mondta kedden reggel a Marian Cozma veszprémi kézilabdázó meggyilkolásának ügyében nyomozó rendőrök vezetője, Derzsi...

Meghallgatja a 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértések vizsgálatára jött létrejött bizottság Petrétei József volt igazságügyi-minisztert, valamint Papp Károly dandártábornokot, a...

banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
banner( 8300, 1522, 160, 290, 10, 10 )...
banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
banner( 8300, 1522, 160, 290, 10, 10 )...