Adventi Kalendárium a Vörösmarty téren!!!
2008. november 24.
Budapest karácsonyi vásárának immár hagyományos programja az „Adventi kalendárium”, a kortárs képzőművészet látványos ünnepe, muzsikával, hang- és fényjátékkal kísérve.
A Gerbeaud Ház homlokzatán december 1–24-ig naponta, délután öt órakor adventi ablakok nyílnak egy-egy kortárs képzőművész (24 ablakban 24 kortárs képzőművész egy-egy alkotása) erre az alkalomra szánt művének egyedi nagyítását feltárva.
A program igazán látványos köztéri kiállítássá nőtte ki magát – érdemes hát a Vörösmarty tér felé venni az utad valamelyik este, hogy egy bögre forralt bor kíséretében te is részese lehess a csodás látványnak.
Ízelítő a programokból
Ablaknyitó ceremóniák
• December 1–23-ig mindennap 17 órától.
• December 24-én déli 12 órától.
Karácsonyi fúvóskoncertek
• Az ablaknyitó ceremónia részeként a Galambos János Zeneiskola fúvósszólamának közreműködésével, zenei vezető: Jakab Gedeon.
„Művészajándékok” című kiállítás
• Huszonnégy eredeti mű bemutatása, amelyek jótékony célra megvásárolhatók.
• Hang- és fényjátékok
Az ablaknyitási ceremóniát jelző szignál alatt, illetve az esemény keretében karácsonyi zenei összeállítások, harangjáték: Kárászy Szilvia.
• Jótékonysági képvásár és -aukció
A kiállítás zárása után megmaradó alkotásokat folyamatosan és kamaraaukciókon értékesítik.
Információk: www.adventart.hu »
Publikálás dátuma: 2008.12.03.
Szerző: zsuzsa79
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Ennek köszönhető, hogy felsőfokon beszéli a nyelvet.
A svájci magyaroknak rendezett Táncdalfesztivál-gálán lépett fel Zalatnay Cini, aki a szervezők legnagyobb meglepetésére átvette segítőjétől a szót, amikor a szállodában be kellett jelentkeznie. Az énekesnő ugyanis...

Magyar fiatalok csoportját támadta meg egy 15 fős szerb társaság pénteken Temerinben. A magyar fiataloktól Koszovóval kapcsolatos szlogenek skandálását követelték, és miután erre nem voltak hajlandóak, előkerültek a boxerek és a sörösüvegek. Az egyik magyar...

Ha az előzetes számítások helyesek voltak, a 2008 TC3 jelű kisbolygó kedden hajnalban Szudán területe felett belépett a Föld légkörébe, és nagy magasságban felrobbant. A robbanás ereje körülbelül egy kilotonna TNT-nek felelt meg, és a teliholdhoz hasonló, vagy...

Ha fáj a szex!!!
A fájdalmas közösülések hátterében legtöbbször...

A Külügyminisztérium azt javasolja, hogy a gázai övezet ellen indított izraeli támadás miatt a magyar állampolgárok csak szervezett keretek közt látogassanak a Sínai-félszigetre - tartalmazza a tárca MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye. A Külügyminisztérium szerint...

Ül a farkas az árok parton és arra jön a nyuszika egy biciklivel. Kérdezi a farkas:
- Nyuszika honnan van ez a szép biciklid?
- Nem iszom el úgy a pénzem, mint te!
Másnap arra megy a nyuszika motorral kérdezi a farkas:
- Nyuszika honnan van ez a szép motorod?
- Nem iszom el úgy a pénzem, mint te!
Harmadnap...

Teljesítés nélküli munkaszerződés miatt újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Hunvald Györgyöt. Budapest VII. kerületének szocialista polgármesterének a bűnlistáján többek között hivatali vesztegetés, hivatali visszaélés és...

Bár szinte minden magyar polgárt - különös tekintettel a devizahitelesekre - feltehetően sokkolja a hír, hogy a forint "bekukucskált" a 300-as szint fölé, mégis azt kell mondani: számítani lehetett a fordulatra.
S a rekordoknak még nincs feltétlenül végük - ez persze azon is...

Valljuk be, kis mennyiségben jól esik, ám a túlzásba vitt féltékenység az első számú kapcsolatromboló. A zöldszemű szörny mindkét fél életét megkeseríti, azét is, aki képtelen bízni és azét is, aki nem érti, hogy miért nem...

Erdélyi Mónika elsírta magát
Nők Lapja Cafe
2009. 02. 07.
Erdélyi Mónika jótékonykodott. A gyógyvarázs program keretén belül vett részt azon az ünnepségen, melyen két lélegeztetőgépet kapott egy kórház. A műsorvezető bevallotta, hogy mindig...