Leváltják a nagy szívómotorokat

A BMW vezérigazgatója elmondta, hogy a jövőben az M részleg modelljeiben leváltásra kerülnek a nagy, magas fordulatú V8-as és V10-es motorok, helyüket pedig kisebb, turbófeltöltővel lélegeztetett egységek veszik majd át.
A bajorok a legújabb tendenciáknak megfelelően egyes modelljeikben már elkezdték a nagyobb motorok leváltását kisebb, de a feltöltésnek köszönhetően azonos teljesítményre képes erőforrásokra, a legújabb hírek szerint viszont a gyártó legsportosabb modelljeiért felelős M divíziójában is alkalmazni fogják a downsizingot.
Ez a lépés azért is különösen érdekes, mert az M részlegnek mindig is az volt a filozófiája, hogy ők általában nem követték a konkurenseket és feltöltés nélküli, pörgős erőforrásokat alkalmaztak járműveikben. A változás szele azonban őket is elérte, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a legújabb biturbós motorokkal hajtott X5 M és X6 M modellek Németországban és az Egyesült Államokban már tesztköreiket futják. Az első turbós, M-divízió által készített erőforrásokat ezek a modellek kapják majd meg, a gyártó pedig a forradalmasítást a gazdaságossággal magyarázza, hiszen az új motorok amellett, hogy erőteljesebbek lesznek még az 5 literes V10-es benzinesnél is, annál lényegesen kevesebb üzemanyagra lesz szükségük. Az új biturbós V8-as bázisát az X6 és a 7-es sorozatokban már szolgáló 4,4 literes egység adja, ám az alapváltozatban is 407 lóerőt teljesítő egység az M modellekben jóval erősebb lesz, előreláthatólag 500 lóerőnél is többet préselnek ki belőle a mérnökök, míg nyomatéka 700 Newtonméternél is nagyobb lehet.
A BMW vezérigazgatója egyébként elmondta, hogy idővel a többi M modellben is leváltják majd a jelenlegi V8-as és V10-es magas fordulatú motorokat a kisebb, turbós egységek, az M3-as motorházfedele alá a hírek szerint az Audi S4/S5-höz hasonlóan egy három liter körüli hathengeres egység kerülhet, míg az M5 örökölheti az említett 4,4-es V8-ast.
Forrás: A5.hu
Publikálás dátuma: 2008.12.03.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
- Miért mászott át a szőke nő az üvegfalon?
- Mert meg akarta nézni, hogy mi van a másik oldalon.
- Miért szorítja a szöszi mindkét kezét a fülére?
- Hogy nehogy elröppenjenek a gondolatai.
- Miért halt meg a szöszi tejivás közben?
- Mert ráült a tehén.
...

Miért utálják a macskák a vizet?
„Miért irtóznak a házimacskák a víztől, ha fürdésről van szó? Vadon élő nagymacskák között akadnak olyan fajok, amelyek kifejezetten szeretik a vizet.”
if(!window.goA)document.write('');

Benkő köztéren szeretné látni falloszát
A lantművész, aki minden nőt szépnek tart, nemcsak beszélt a nemi szervekről, hanem meg is mutatta a sajátját.
sas_pageid='6834/44351'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);
Igaz, nem hús-vér...

A pletyka természeténél fogva nem csak rosszindulatú lehet. Előfordulhat, hogy egyszerűen csak informatív jellegű, abban az esetben, ha valamilyen újdonságon, érdekességen alapul, s az információ hasznos lehet a közösség számára.
Közösség formáló...

2010-re csúszik a DDR3 elterjedése
Az Intel a Core i7 család eddigi eredményei láttán, az AMD pedig technikai gondok miatt halasztja jövőre a kizárólag az új szabványt támogató fejlesztéseit. Mindkét cég újabb alacsony fogyasztású chipekkel készül....

Byd M6: Toyotának látszó tárgy Kínából
március 21. 8:32
Ismét itt egy kínai autó, amely milliméterre azonos egy másik gyártó korábbi modelljével.
A Byd M6 a hűtőmaszkját leszámítva a Japánban és Ausztáliában forgalmazott...

Vasárnap este látható a NÉVshowR az ATV-n, és olyan érdekességekre derül fény, hogy kinek öltözne be legszívesebben Győzike.
A vasárnapi NÉVshowR farsangi hangulatban fog telni. A két műsorvezető, Hajdú Péter és Dömsödi Gábor is be fog öltözni,...

A Beatles egyik tagjától megkérdezi Kodály Zoltán:
Mondja már meg nekem, hogy mit jelent a dalaikban a je-je-je.
Hát nézze, Kodály úr, az körülbelül nálunk annyit jelent, mint
önnél az ingyom-bingyom tálibe.

Az India történetének legsúlyosabb sorozatgyilkosságán dolgozó szövetségi nyomozóhatóság felhívást intézett szerdán a lakossághoz, hogy osszák meg az üggyel kapcsolatos információikat.
Az indiai Központi Nyomozó Iroda (CBI) egy...

Az MSZP-frakció tagjai kivonultak az ülésteremből, amikor a parlamentben kedd délelőtt megkezdődött az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat tárgyalása. Az ellenzéki szocialisták már korábban kinyilvánították, hogy ha nem...