A forint kedden nagyobb kilengések nélkül 261,5 forint/euró árfolyam körül mozgott. Egyetlen komolyabb erősödés volt tapasztalható dél körül, amikor 262,5-ről 260,5 felé nyomult a magyar deviza, majd ez a tendencia sem bizonyult tartósnak, és záráskor 261,5 körül stabilizálódott a kurzus, akárcsak a reggeli nyitáskor. Az árfolyam 261 alatt is járt nap közben.A forint kedden nagyobb kilengések nélkül 261,5 forint/euró árfolyam körül mozgott. Egyetlen komolyabb erősödés volt tapasztalható dél körül, amikor 262,5-ről 260,5 felé nyomult a magyar deviza, majd ez a tendencia sem bizonyult tartósnak, és záráskor 261,5 körül stabilizálódott a kurzus, akárcsak a reggeli nyitáskor. Az árfolyam 261 alatt is járt nap közben.
A magyar deviza az elmúlt héten 260 forint körüli euróárfolyamon állt, majd a hét elején régiós deviza társaival együtt gyengülni kezdett, ami a rekord alacsony lengyel és magyar feldolgozóipari beszerzőmenedzser-mutatók hétfői közzétételének, valamint az euró dollárral szemben a hétvégén elszenvedett árfolyam veszteségének tudható be.
Amíg az euró/dollár az elmúlt hét közepén 1,29 környékén járt, hétfőn az EKB referencia árfolyama már 1,2608-ra csökkent. Kedden az euró korrigált valamennyit a dollárral szemben, így az EKB referencia árfolyama 1,2697-re emelkedett. A fordulat megmutatkozott a forint és a zloty keddi árfolyam alakulásában is.
A dollárt délután 206,00/10 forinton jegyezték, gyengébben a délelőtti 208,35/45 forintos és a hétfő délutáni 207,30/40 forintos árfolyamnál.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyam jegyzése alapján egy svájci frank 171,22 (hétfőn 170,96) forint, 100 japán jen pedig 221,95 (hétfőn 216,73) forint.
Az Állam Adósság Kezelő Központ 3 hónapos diszkont kincstárjegyet bocsátott aukcióra, amit magas, közel három és félszeres túljegyzés fogadott. A papír átlaghozama 66 bázisponttal 10,46 százalékra csökkent.
Az állampapírok másodpiacán csekély mozgás volt tapasztalható. Az egy éven belüli hozamok kissé csökkentek, az egy éven túliak kissé emelkedtek. A 3 éves lejáratú papír referencia hozama 11,04 százalék (+7 bázispont), az 5 évesé 10,91 százalék (+6 bázispont), a 10 évesé 8,88 százalék (+1bázispont).
forrás:klikkbank.hu
Publikálás dátuma: 2008.12.03.
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Biztonsági szempontból egyik hazai sportstadion sem felel meg maradéktalanul az előírásoknak, legalábbis a januári rendőrségi bejárások tapasztalatai szerint - olvasható a Népszabadság szombati számában.
A legtöbb helyen nem volt megoldott a két szurkolótábor...

Erdei Zsoltot végleg leírta az Universum?
Zsebpénzért nem hajlandó kötelek közé lépni Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka.
A magyar öklöző a Nemzeti Sport szombati számában arról nyilatkozott, hogy az augusztus 22-re...

A magyar társadalom cigányellenessége olyan irracionális méreteket ölt, hogy polgárháború veszélye fenyeget, ha nem állítjuk meg a többségi társadalom és a romák szembefordulásának folyamatát - mondta...

A nő szeme
A nő szeme sok mindent elárul. A szemkontaktus című cikkben, már volt szó a szemmozgások megfigyeléséről. Azonban egy nő szeme ennél sokkal többet mond. Írás helyett most álljon itt egy nagyon hasznos kis idézet. Csak rajtad múlik mennyit értesz meg belőle és hogyan...

„1993. IX. Ez megint leírni való. Valahol voltam, mondják, üljek le arra a fényes valamire. Nagyon vékony volt, úgy kapaszkodtam. Még reggel is fájt az ujjam. Ekkor volt az, amikor nagyon féltem, mert mikor lenéztem, nagyon mély feketeség volt, és ott mozogtak valamik. Egyszer azután...

Elhunyt John Travolta fia
Jeff Travolta tragikus hirtelenséggel, pénteken életét vesztette,...

Miért romlik el hétvégére az idő?
Létezhet egy bizonyos periodika a frontok mozgásában, vagyis nem teljesen légből kapott a megfigyelés, hogy a tikkasztó melegben átizzadt munkanapok után hétvégén eső és szél szorít be minket a lakásba. Ez az...

A gyerekek gyakran kérdezik tőlem, hogyan készítik a méhek a mézet. Elmagyarázná valaki?
A méhek a viárgokból nektárt és virágport gyűjtenek, de csak a nektárból készül méz. A virágport a hátsó lábukon levő "kosárban", a...

Márton napját november tizenegyedikén tartjuk. De hogy mitől jelentős ez a nap? Ma már leginkább csak a libaevés jut erről a napról eszünkbe, a középkortól viszont egészen a huszadik század közepéig ezt a napot az egyik legnépszerűbb ünnepként tartották számon. Na...

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a leginkább megosztó politikus, mégis a népszerűségi lista első helyen áll - derül ki a Népszabadságban ismertetett Szonda Ipsos felmérésből.
A közvélemény-kutatás szerint a választási kampány közeledtével a...