Hárman versengenek még az év hangja címért a Megasztár 4-ben, de sokan már most odaadnák az első díjat Király Viktornak. Még két ellenfele, Krisztián és Dávid is úgy gondolja, hogy New York-ba felnőtt társa lesz a befutó, és a zsűritag, Mester Tamás sem titkolja: szerinte Viktor a legalkalmasabb a címre.
Nincs már rivalizálás, feszültség a megasztárosok lakosztályában. A három fiú jó hangulatban, barátságban tölti a tehetségkutató versenyből hátralevő időt. Lakatos Krisztián és Fekete Dávid ugyanis már “lejátszotta” magában a döntőt, és arra jutott, hogy Király Viktor lesz a győztes.
Dávid, aki kisfiús bájával rengeteg rajongót szerzett magának, szinte biztosra veszi, hogy nincs esélye Amerikából jött társa ellen.

Lakatos Krisztián és Fekete Dávid ugyanis már “lejátszotta” magában a döntőt, és arra jutott, hogy Király Viktor lesz a győztes
Fotó: Isza Ferenc
– Azért tippelek Viktorra, mert nagyon jó zenei háttere van – kezdte Dávid. – Ő ebben nőtt fel, hiszen a papája és a nővére is szakmabeli, és ez meg is látszik rajta. Hihetetlenül megkedveltem, remélem a verseny után is tartani fogjuk majd a kapcsolatot – mondta Dávid, aki azt is hozzátette, hogy beszéltek már erről Krisztiánal, s ő is ezen a véleményen van.
Viktor attól fél, társai elkiabálják a győzelmét.
– Ez csak védekezési technika a részükről – kezdte Viktor. – Szerintem itt mindenki nyerni szeretne. Dávid és Krisztián sokat hajtogatják, hogy én leszek a győztes, de én ennek nem örülök, már csak azért sem, mert nagyon babonás vagyok, és ilyenkor mindig le kell kopognom. A családi háttér pedig nem hiszem, hogy bármit számít, de ha igen, Krisztián sem panaszkodhat, sok muzsikus felmenővel büszkélkedhet, és több mint tíz éve foglalkozik zenével – mondta Viktor.
Mester Tamás, aki már a műsorban sem rejtette véka alá a véleményét, lapunknak is megerősítette, hogy Király Viktort tartja legalkalmasabbnak a Megasztár címre.
Sokak szerint Viktor győzelmét az is elősegítheti, hogy a közelmúltban édesapja, Király Tamás lett az egyik legnagyobb lemezkiadó, az EMI zenei igazgatója.
A közönség viszont azért kedveli Viktort, mert amellett, hogy jó hangja van és jóképű, a szerénységét, kedvességét is meg tudta őrizni, ami nagyon ritka a hirtelen lett sztárok között.
Bata Kata
Forrás: borsonline.hu
Publikálás dátuma: 2008.12.03.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A haj egyrészt természetes úton termel zsiradékot, másrészt folyamatosan piszkolódik a napok során (utcai szmog, stb.)
Mit csinál az ember ?
Megmossa természetesen. Igen ám, de nem mindegy, hogy hogyan.
Miért ?
Ha hallottál a legkisebb...

Nagy öröm a Kovács családban: Ákos és felesége, Őry Krisztina a negyedik gyermekét várja.
A zenész és házastársa húsz éve élnek együtt, azonban csak harmadik gyermekük, Kata érkezése után, 2005-ben házasodtak össze - Ákos ugyanis...

Látvány Hot Dog
Minden valamirevaló kerti party alapkelléke, központi eleme a grillsütő, legyen az a legkisebb tesco gazdaságos fémből hajtogatott, egy masszív kőből épített, egy szuperhatékony lávaköves, vagy akár egy fejedelmi king of grill.
A grillezés nem olyan nagy...

Cirkuszi mutatványosnak nevezte, és bíróság elé citálja a Frizbi műsorvezetője a híres artistát, aki egy tévéshow-ban arra célzott, hogy Hajdú Péter kereskedelmi portékát csinál a nejéből, írja a Bors. Úgy tűnik, hogy az erőember rosszul...

A svájci frank árfolyamának rögzítésével segítené az eladósodott háztartásokat a kormány egy kiszivárgott tervezet szerint, írja a Világgazdaság. A tervek szerint 190 forint környékén fixálnák a keresztárfolyamot, ez bő 10...

- Mik a természet feletti lények?
- ???
- A madarak.
- Mi a különbség a tudatlanság és a közömbösség között?
- Nem tudom és nem is érdekel!
- Honnan tudod, hogy egy nő valami okosat készül mondani?
- ???
- Azzal kezdi, hogy: "Egyszer egy férfitől azt...

A Csillag születik tavalyi szériájának második helyén végzett tánccsoport, a 4 for Dance egyre keresettebb szerte a világban. A fiúk nemrégiben Algériában jártak egy fellépés kedvéért, ám ez alkalommal többet is megismertek az országból, mint...

A lecsót az egyik legnépszerűbb hagyományos magyar étel-klasszikusként tartják számon.
Elkészítéséhez: 10 dkg rizs, 1 nagyobb fej karfiol, ízlés szerint paprika, paradicsom, vöröshagyma, zsiradék (olaj), só és bors szükséges.
Első lépésben a...

Egyre többen mennek a zarándokhellyé vált püspökladányi szántóföldre. Már naponta száz-kétszázan érkeznek a hívők a területre, ahol néhány nappal ezelőtt egy műholdas felvételen sokan Jézus Krisztus arcképét vélték felfedezni....

Az ausztrál adóhatóságok több millió dolláros feltételezett hátraléka miatt nem engedik ki az országból Paul Hogant, a Krokodil Dundee-filmek sztárját.
A 70 esztendős, Los Angelesben élő színész a múlt hét végén érkezett Sydneybe, hogy...