Már ideges vagy, pedig még be sem értél a munkahelyedre? Fogalmad sincs miért? Nem is vagy stresszes típus, de amikor be kell menned az irodába, legszívesebben lepuffantanál minden idegesítő kollégát? Mert rossz szokása ugyan minden embernek van. De néhány kifejezetten idegesítő.
Trombitáló orrfújás. Mintha valaki a trombitáján próbálna benn az irodában. És nem csak egyszer, hanem naponta százszor, pont a te asztalod mellett. És mit tehetsz? Nem mondhatod, hogy ne fújja az orrát, főleg ha allergiás szegény. Mégsem fulladhat meg! Bár te nem is bánnád nagyon.
Reggel megjössz, trombitaszó, délben ebédhez trombitaszó, délután amikor mész haza trombitaszó. Mint a vekker. Csak zajong és zajong. Pedig, milyen jó lenne, ha két értekezlet, vagy két ügyfél között, kicsit csillapodna a fejed zsongása. De ő csak fújja és fújja. Megkérheted, hogy halkabban, vagy hogy menjen ki. De úgy is megsértődne. Vegyél füldugót!
Úgy legalább nem hallod, ahogy a másik kollégád, csámcsogva, cuppogva eszi az ebédjét. Pedig emberek veszik körül. És ő ennek ellenére úgy eszik, mint a kisfiú, akit nem tanított meg a mamája a rendes étkezésre. Zabál, fröcsköl, csámcsog, cuppog, zörög a zacskóval, leeszi magát, káromkodik, szitkozódik, majd tovább zabál, mintha ezer éve nem evett volna. De néha lehetnek olyan kollégáid, hogy sírva könyörögnéd az előzőket.

A tipikus sármőr. Azt hiszi, minden nőt meg kell hódítania. Legyen az kisgyerekes anyuka, férjezett, eljegyzett nő, vagy bárki. Lényeg, hogy nőből legyen. Emiatt egész nap ostromol a sablonos és unalmas szövegével, ha van barátod, azt kímélet nélkül szidja, ha jó a kapcsolatod leunalmasozza, mindegy, hogy milyen az életed, ő szentül hiszi, mellette csak jobb lehet. De nem csak te vagy az egyetlen, aki ezt a szöveget kapja, a kolléganőd, a barátnőd, mindenki, aki a közelében dolgozik. Idegesít? Naná. De ő ezzel nem foglalkozik, nem lát túl a saját egóján.
De találhatsz az irodában mániákus növénykedvelőt, aki azt hiszi az iroda egy melegház. Így telepakolja zölddel. Mindenfelé. Legyen az ablakpárkány, asztalsarok, monitor teteje, polc, bármilyen felület, amin megáll a cserép. És onnantól az iroda egy dzsungel, az ahhoz tartozó páratartalommal. A pláne, hogy elvárja, hogy locsold is a virágokat, mert milyen jót tesz az irodának egy kis zöld. Csak ő itt a „kis” jelzőt teljesen elfelejti.
A „sokatfecsegő” munkatárs már csak hab a tortán. Mindig beszél. Mindegy, hogy nem figyel rá senki, ő löki a dumát. Hol elcsépelt viccekkel, hol a családi történeteivel traktál. Mindig vihog, nyerít, hortyog, kacag, beszél és beszél.
De tőle is fárasztóbb a folyton segíteni akaró. Ha fáradt vagy ő felvidít, ha mérges ő megnyugtat. Vagyis csak hiszi. Ott téblábol, mert jobb dolga nincs, és lesi mit tehet meg az iroda harmóniájáért. Csak nem veszi észre, hogy ő az, aki elrontja. De senki nem szól neki, hisz csak kedves és segítőkész akar lenni. Inkább sajnálják.
Még nem beszéltünk a láncdohányosról. Kétpercenként szünetet tart. Míg más dolgozik, neki jár az extra szünet, hisz menten belepusztul, ha nem gyújt rá. Így alig halad, viszont neki több szünete van, mint bárkinek. Te viszont csak tűrsz és hallgatod, látod, szagolod, ezeket a kollégákat és hajadat tépve mész minden reggel az irodába.
De akad valaki, aki azzal idegesít, hogy talán nem is létezik. Hisz alig lehet észrevenni. Ha eltűnne az illető, senkinek sem tűnne fel. Nem tudni: ki is ő valójában, mit csinál, milyen ember? Ő az, aki a sarokban gubbaszt, ha céges buli van, ő az, akinek utoljára köszönnek, ha egyáltalán köszönnek, aki azzal idegesít, hogy nem észrevehető. Semmi önbizalom, ha hozzászólsz szűkszavú. Kicsit olyan, mint egy rejtőzködő sorozatgyilkos. Ki tudja?
Persze mindez akkor zavar igazán, ha nem kedveled a munkádat, vagy unatkozol munkaidőben. És ha megvan benned a teljesség igénye, a sor végére nyugodtan odabiggyesztheted saját idegesítő szokásaidat, amivel a többiek agyára mész.
Forrás:Donna.hu
Publikálás dátuma: 2008.12.02.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Ritkán hord nyakkendőt?
Ritkán.Nem vagyok egy olyan... Nem is vagyok főállású polgármester. Besence kis falu, 130 lelkes. A jogszabály sem engedné, hogy csak ezt csináljam, úgyhogy főállásban a pécsi a regionális fejlesztési irodát vezetem.
A harminchárom...

1992. július 15. tragikus nap volt. Rachel Nickell (23), korábbi modell, édesanya, sétálni vitte a gyermekét és a kiskutyájukat Wimbledon Commonban. A lányt megtámadta egy férfi, aki 49-szer megkéselte, majd megerőszakolta a gyerek előtt.
Kevés nyom maradt a helyszínen, ezért a...

A nők egyenjogúsági, munkásmozgalmi harcának emlékét őrzi a „nemzetközi nőnap”: a Rákosi-diktatúra hazánkban kötelezővé tette a dolgozó nő ünnepét. Mára azonban átalakult, a férfiak néhány szál virággal fejezik ki tiszteletüket a...

A Johannesburgban (Dél-Afrika) élő, alultáplált kisfiúra - aki azt hitte, hogy a második világháború még mindig tart - akkor bukkantak, amikor az apja rosszul lett és kórházba kellett szállítani.
A szakértők egyelőre nem tudták pontosan megmondani a fiú...

Pistike nagyon nézi a tanárnőt az iskolában. A tanárnőnek egy idő után feltűnik a dolog, majd megkérdezi:
- Pistike, miért bámulsz engem ennyire?
- Csak azt nézem, hogy milyen jó melle van a tanárnőnek!
- Ejnye Pistike, mindjárt kapsz egyet a szádra!
- Jó, a másikat meg...

Több, mint 13 milliós, rekordösszegű büntetést rótt ki az Országos Rádió és Televízió Testület az „indiai lélekelemző” műsora miatt a TV2-re - a csatorna két decemberi adásban megsértette a kiskorúakra vonatkozó rendelkezéseket.
A csatorna a Joshi...

Szerda óta folyamatosan dolgozik a Google fejlesztőcsapata, hogy a Gmail rendszerébe bevezesse a Skype – és hasonló webes alkalmazások – riválisának szánt Google Voice appot. Ennek a segítségével bővülne még szélesebbé a levelezőrendszer adta lehetőségek...

Nem volt bent senki...
Három órán át tartott szigorú ostromgyűrűben a rendőrség egy üres pajtát az Egyesült Államokban.
Nem gyakorlat okán. A fészerről azt hitték, hogy van benne valaki, nevezetesen egy férfi lőfegyverrel. A pajta Salt Lake City egy családi háza mögött...

Lehet, hallottatok már az ősztől hazánkban is elinduló legújabb énekes-tehetségkutató műsorról, amiben olyan sztárok tűntek fel, mint Leona Lewis, de vajon mit tudtok róla? Miben tér ez el az eddig látottaktól? Miért lesz majd érdemes leülni a televízió képernyője...

Az életfogytig tartó kényszermunkán kívül pénzbüntetésre is ítélték Szenegálban azt a három magyart, akik 2006-ban terepjárójáért megfojtottak egy helyi taxisofőrt. A három férfi, aki a vád szerint zsoldosnak akart állni, az áldozat...