Még a vártnál is többet fizethetünk
Több városban is 10 százalékhoz közelítő értékű lesz a díjemelkedés, Budapest 8,4 százalékkal drágítana.Országszerte 6-7 százalékos vízdíjemelést javasol a jövő évre a Magyar Víziközmű Szövetség, bár sok helyen ennél nagyobb drágulásról döntöttek - írta a keddi Magyar Nemzet. A lap szerint a legtöbb településen a 4 százalék körülire várt pénzromlást meghaladó mértékben emelik díjaikat a vízközművek, illetve a tulajdonos önkormányzatok.
- A folyamatban lévő beruházások, illetve az évek óta 10 százaléknál nagyobb mértékben dráguló villamos energia indokolja az inflációt meghaladó tarifaemelést - mondta a lap megkeresésére Ányos József, a Mavíz elnöke, aki egyben a Debreceni Vízmű igazgatója is. Ányos József közölte, 2009-től 12 százalékkal kell többet fizetniük a villanyért, aminek köszönhetően a jövő évre 6,3 százalékos vízdíjemelést javasolt a Debreceni Vízmű.
Több városban is 10 százalékhoz közelítő értékű lesz a díjemelkedés. Budapest 8,4 százalékkal drágítana, amivel januártól egy köbméter 180,50 forintba kerülne, amihez még hozzáadódik a 20 százalék áfa. Győr-Moson-Sopron megye ellátója, a Pannon-Víz Zrt. a múlt héten fogadott el 5,3 százalékos áremelést a vízszolgáltatás esetében, ezzel egy köbméter ára 207,6 forintra emelkedik - olvasható a lapban.
MTI
2008-12-02 05:47
Publikálás dátuma: 2008.12.02.
Szerző: marcsi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
az elírt e-mail cím
Egy minneapolisi házaspár eldöntötte, hogy Floridába megy
felmelegedni egy különösen fagyos télen. Úgy tervezték, hogy ugyanabban a
hotelben szállnak meg, ahol a mézesheteiket töltötték 20 évvel azelőtt.
Mozgalmas programjuk miatt nehéz...

Megrázó részletek az eltűnt emődi kislány haláláról
2008. november 17. 05:03 | Forrás: STOP
A nyomozók nem hiszik el, hogy Panda egyedül kóborolt el
Nem könnyebbült meg Tóth Paula családja, miután megtalálták a kétéves kislány...

Az iráni Forradalmi Gárda tisztjei levélben kértek biztosítékot feletteseiktől, hogy nem utasítják őket kormányellenes tüntetők lövetésére – tudósított pénteken a Daily Telegraph. Mohamed Ali Dzsafari vezérőrnagyhoz, a gárda főparancsnokához írt...

Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
25 dkg kristálycukor
1 csomag sütőpor
25 dkg liszt
1 dl víz
0,5 dl étolaj
kevés só
1 citrom reszelt héja
A krémhez:
3 dl tejszín
3 evőkanál feketekávé
2 csomag tejszínes...
Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
25 dkg kristálycukor
1 csomag sütőpor
25 dkg liszt
1 dl víz
0,5 dl étolaj
kevés só
1 citrom reszelt héja
A krémhez:
3 dl tejszín
3 evőkanál feketekávé
2 csomag tejszínes...
Elborzasztó fotó a szexi sztárról: íme Jennifer Lopez smink nélkül!
Volt már olyan reggele, amikor már azt hitte: ennél rosszabb nem lehet? Nyűgös? Hisztis? Esik az eső? Valami ilyesmit érezhetett J-Lo, amikor lekapták a lesifotósok smink nélkül, egy szál rózsaszín...

Óriásbébi született Miskolcon
Péntek, 2009. január 23. 09:20 - Frissítve: Péntek, 2009. január 23. 09:46
MTI
Címkék:
Miskolc
orvos
szülészet
császármetszés
Óriáscsecsemő született Miskolcon, a 64 centiméteres kislány...

Miközben fia teljes rehabilitációját szeretné elérni az édesanyja, Tánczos Istvánné Gyöngyi (57), a baj sokkal nagyobb, hiszen bármelyik pillanatban az utcára kerülhetnek.
Tánczos Gábor (30) nevén van ugyanis a lakásuk fele, így az államnak járó...

Nem csoda - kínai gyógymód 2
Egy-két évtizede még gyanúsnak vagy legalábbis megkérdőjelezhetőnek számított Európában. Bár ma is sokan bizalmatlanok vele szemben, de már egyre több...

A beruházás jelenlegi állapotáról tartott sajtótájékoztatót a leendő autógyár igazgatója.
A Mercedes-Benz a térség legnagyobb munkaadójává szeretne válni, a cég jelenléte óriási előnnyel...

Tejallergiával kapcsolt betegségek:
Magatartási zavarok. – „A gyermek nyugtalan, ingerlékeny, állandóan tevékenykedik, nem képes koncentrálni. Ilyenkor a magatartászavar kezelése nem sok eredményt hoz. A tejmentes diéta és az erős allergéneket, valamint az...