Az Asus végre hivatalosan is bemutatta a bambuszborítással érkező laptopját, amely szerintük nemcsak környezetbarát, de kellőképp mutatós is. Az Eee családon belül 200 dolláros modellen dolgoznak.
Arról már tavaly decemberben, éppen egy éve beszámoltunk, hogy a gyártó egy igen érdekes dizájnnal állt elő. Az elképzelés szerint a laptopok külső borításában a megszokott, hagyományos anyagok mellett a bambuszt is fel lehetne használni, mégpedig első körben az ázsiai régióban, ahol amúgy is gyakran előfordul a bútorokban, valamint az építőiparban. Most végre elkészült az első ilyen noteszgép, lássuk, mit is takar a borítás.
Az Asus még csütörtökön tette ki közszemlére a készüléket, az első példányok pedig a szombaton indult tajvani Taipei IT Show alatt jelentek meg, 1800 dolláros áron. A korábbi terveknek megfelelően az új változatok a már jó ideje a kínálatot gazdagító U6V sorozat tagjaiként láttak napvilágot, az egyik változat egy 12,1 hüvelykes típus, súlya 1,57 kg, a második pedig egy 11,1 hüvelykes modell, ami csupán 1,25 kg-ot nyom. Nem jelent meglepetést, hogy a processzor szerepkörét egy Intel Core Duo chip tölti be, ezt pedig DDR2 memória, valamint Windows Vista operációs rendszer egészíti ki. Az még nem világos, hogy Európában és Észak-Amerikában mikor jelennek majd meg ezen fejlesztések, erről még a vállalat szóvivője sem tudott érdemleges információt elárulni.
Ennél talán érdekesebb hír, hogy a cég vezetése szeretne visszakanyarodni az eredeti, 200 dolláros áron értékesítendő Eee-modellről szóló tervekhez. Emlékezhetünk arra, hogy az elsőként megjelent Eee PC 240 dollárt nyomott, ám 7 hüvelykes kijelzője miatt nem tett szert nagy népszerűségre. A vállalat most ki is vonná ezen típust, hogy mindenütt a nagyobb, webböngészésre is kényelmesen használható változatokkal váltsák fel azt, jövőre azonban mindössze 200 dollárért árulnának egy újabb modellt. Azt sajnos nem tudni, hogy ez pontosan milyen összeállítást takarna, és mikor jelenne meg a boltokban.
Az MSI a maga részéről további 10 hüvelykes típusokkal készül, természetesen a Wind családon belül. Az U110 és U115 egyaránt 1024 x 600 pixeles felbontással, 1 vagy 2 GB DDR2 memóriával, a megszokott Atom chippel, kártyaolvasóval, vezetéknélküli adapterrel, valamint SSD-vel kombinált, 120 és 250 GB közötti merevlemezzel érkezne, amelynek révén gyorsulnának a háttértároló műveletek. A pontos megjelenési dátumról itt sem esett szó.
Publikálás dátuma: 2008.12.01.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A gyerek tudja
Az apa bemegy a kisfia szobájába, hogy jó éjszakát kívánjon neki. A gyereknek lidérces álma van, nyög, sír, forgolódik. Az apja felkölti és nyugtatgatja, kérdezi, mi baj van. A gyerek elmondja, azt álmodta, hogy Margit nagynéni meghalt. Az apja megnyugtatja, hogy...

Fejlődik a srác
(Iskolai viccek)
Anyuka hétvégén megkérdezi elsős gyerekétől:
- Na, mi mindent tanultatok az iskolában?
- Most már tudom az összes betűt - dicsekszik a srác -, hacsak a tanító néni nem talál ki újabbakat.
www.humor.hu

A kormány 2013 végéig járási hivatalokat állít fel - erről Szabó Erika, a közigazgatási minisztérium államtitkára beszélt a Népszabadságnak adott interjújában.
Az államtitkár arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a...

Okozott-e bármilyen meglepetést az első forduló választási eredménye?
Kellemetlen meglepetés volt a rendszerváltó pártok kiesése. Más meglepetés nem ért. Én 15 százalékra tippeltem a Jobbikot, ennél valamivel többet kaptak. Az MDF és SZDSZ...

Alkohol-függőség
kalkulátor
(Megjegyzés: a kalkulátor helyenként erősen vitatható értéket mutat,
így javasoljuk, hogy egyes kérdéseknél csak a közelmúltra érvényes válaszokat adja!)
...

„Nem volt érdeke a Fidesznek egy ilyen kampányelemnek az építése, miután nem tudjuk annyira megnyerni ezeket a miniszterelnöki vitákat, amekkora a különbség a mai mérésekben, kutatásokban egy-két párt között van. Tehát egy ilyen vita óhatatlanul...

Otthon is készíthetünk finom ételízesítőket. Ezeknek nagy előnye, hogy biztosan nincs bennük tartósítószer és ízlésünk szerint módosíthatjuk benne az arányokat is.
Fokhagymás ecet
Elkészítése megegyezik a tárkonyecetével,...

Reneszánszát éli a Kádár-korszak rendőrségi szókészletét idéző cigánybűnözés kifejezés, köszönhetően a Jobbik és a belőle kinőtt Magyar Gárda szövegeinek. A nyelvpolitikai küzdelem pedig alighanem durvulni fog most, hogy Pásztor Albert miskolci...

A Bocskai-felkelés nem válhatott szabadságharccá
2009. március 27. 11:12
Magyarország 1604-1606-ban nem kívánt szakítani a Habsburg Monarchiával, és a legtöbben nem támogatták Bocskai István mozgalmát. A felkelés legjobb esetben is csupán új, török...

SÜLYSÁP―BUDAPEST ― Megszédült H. Károlyné Ilona (38), amikor két gyermeke megöléséért 15 év fegyházra ítélte tegnap Vadócz Attila bíró. Az asszony megtántorodott, majd sírva fakadt, így hallgatta végig az indoklást.
Az...