A pénzügyi és a nyersanyagipari papírok támogatták elsősorban csütörtökön a vezető nyugat-európai részvényindexek fellendülését, folytatva a hét elején indult trendet. Ezt még a Citigroup megmentésére, illetve a Fed gazdaságélénkítésre - közvetve - szánt pénzügyi támogatások indították el.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 2,7 százalékkal emelkedett csütörtökön zárásra, elérve ezzel a 852,76 pontot. A csütörtöki raliból elsősorban a pénzügyi részvények vették ki részüket, nem egy esetben két számjegyű drágulással. A londoni FTSE-100 index 4226,10 ponton zárt csütörtökön, szerdához képest 1,77 százalékos emelkedéssel. Frankfurtban DAX-30 index 2,3 százalékkal erősödött zárásra és 4665,27 pontig jutott. A varsói tőzsde WIG20 indexe 1,28 százalékkal 1771,98 pontra erősödött.
www.origo.hu
Publikálás dátuma: 2008.11.28.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Egyelőre nem tudni pontosan, hány halottja van a bagdadi túszdrámának, illetve, hogy az áldozatok között hány túsz van. Az iraki belügyminisztérium az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy hét civil vesztette életét a mentőakcióban, további 20-an pedig...

Több mint egy hónappal a műtét után hazamehetett Máté, az a kisfiú, aki új szívet kapott. A 6 éves gyerek rekordernek számít, őt tartották a legtovább, 264 napig életben műszívvel. A kisfiú szeptemberben kezdi az iskolát, és egyelőre...

A magyar piacon is tevékenykedő Business Software Alliance (BSA) kutatása szerint az európai polgárok többsége nincs tisztában azzal, hol tárolják online adatait és kinek a felelőssége védelmezni azokat, a válaszadók szerint ugyanakkor az internetes biztonság fenntartása nemzetközi...

Szegő András sportújságíró telefonon beszélt drogügyek miatt börtönbüntetését töltő barátjával, Farkas Péterrel - írta a Blikk. „Egyik nap csöngött a telefon, és a legnagyobb meglepetésemre ő szólt bele. Eddig háromszor hívott...

Udvarias rablás képeit rögzítette egy benzinkút biztonsági kamerája az Egyesült Államokban. A Seattle egyik külvárosában készült felvételen a párbeszéd is tisztán hallható.
Az idősebb úr, miután kifizette kávéját, megkéri a...

Egy szép és megható történet a donna.hu-ról
Szavaztam és visszaszavazott...írt és visszaírtam. Többet szeretett volna, de nem engedtem. Párkapcsolatban voltam, egy igen rossz kapcsolat végét jártam ugyan, tehát az időzítés jó volt, de valahogy mégis...

A földönkívüli élet kutatásával foglalkozó tudósok egyre nagyobb hányada véli úgy, hogy az űrlényeket nem az űrben, hanem itt a Földön kell keresni: a földönkívüliek már köztünk vannak - vélik.
A tudósok évtizedeken át úgy...

Rajzfilm; 91 min; 2009.
Rendezte: Jorge Blanco , Marcos Martínez, Javier Abad
Producer: Guy Collins
Írta: Joe Stillman
Szereplők:
Tartalom
Valami ismeretlen közelít a bolygójukhoz... Az ember! Animált kaland a Shrek 1 és 2 forgatókonyvírójától. Az 51-es bolygó zöld lakósai...

Beszáll a taxiba egy idősebb de nagyon jól kinéző apáca.
Mennek a városban, de a taxisofőr csak bámulja és nem veszi le róla a
szemét.
A nővér nem bírja tovább és megkérdezi miért nézi őt olyan merően.
A taxi sofőr válaszol:
-Szeretnék egy...

Jogosulatlan magyarországi gázbehozatallal vádolja a Gazprom az Emfeszt, és a Magyar Energia Hivatal már megkezdte a kivizsgálást - jelentette pénteken hosszabb cikkben a Kommerszant című orosz üzleti lap.
Az újság felidézte, hogy az Emfesz tulajdonosa Dmitrij Firtas ukrán üzletember, aki...