Meghalt Flipper Öcsi
Kedd éjjel 46 éves korában elhunyt Jeszenszky Béla, a Dolly Roll és a Hungária együttes egykori zenésze, művésznevén, Flipper Öcsi.
A zenészt hetekkel ezelőtt szállították be a székesfehérvári kórházba, ahol alkoholmérgezéssel kezelték. Az intenzív kezelés alatt állapota jelentősen javult, ám kedden szervezete feladta a küzdelmet.
Flipper Öcsi gyermekkorától zenélt, dobolni és csellózni tanult. Olyan neves tanároktól tanult énekelni, mint Sík Olga és Domahidy László. 1982-ben csatlakozott a Hungária zenekarhoz, két album, köztük az Aréna közreműködője volt. 1983-ban, a Hungária feloszlása után a Dolly Roll tagja lett, és 1987-ig maradt a zenekarral, több lemezükön szerepelt. Később a Step együttessel, majd szólóban koncertezett és készített lemezeket. 1998-ban ismét a Dolly Roll-lal adott koncertet.
Szerkeztette: Gál György
Publikálás dátuma: 2008.11.26.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Újabb érdekes részletek derültek ki Daróczi Dávid és Liptai Claudia kapcsolatáról, illetve az egykori kormányszóvivő családjáról. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Daróczi apja maga vallotta be a Blikknek, hogy 21 évesen ő is felakasztotta magát, de az...

Szabó Máté érdeklődésére az országos rendőrfőkapitány azt közölte, hogy a két fiatal alkalmatlanságát a szakközépiskolai felvételi eljárás úgynevezett "előzetes személyzeti ellenőrzése" során állapították meg.
Az...

Financial Times értesülései szerint az elmúlt hetekben több alkalommal is kínai hackerek törtek be a Fehér Ház informatikai hálózatába.
A gazdasági-politikai napilap tudósítása szerint a támadóknak sikerült kijátszaniuk a Fehér Ház...

Megfoghatatlan Gyurcsány szeretetcsomagja
Wirth Zsuzsanna2009. 03. 25., 14:36Utolsó módosítás: 2009. 03. 25., 14:44Címkék:Gyurcsány Ferenc, Gyurcsány Ferenc lemondásaeszközök:
A kormány az új kabinet hivatalba lépéséig folyamatosan dolgozik, készít elő javaslatokat,...

Győzike felesége is munkába állhat! Gáspár Bea sminkmesteri vizsgáját kíván tenni, sőt elmondása szerint már tevékenykedik is a szakmában. Erről és gyermekei javításra váró tanulmányairól mesélt.
Hamarosan papírja is lesz...

Pénteken délután hivatalossá vált az, amit már szinte hetek óta biztosra lehetett venni, vagyis a Toro Rosso bejelentette, hogy a 2009-es szezonban a Red Bull Racing 2008-as tesztpilótája, Sébastien Buemi lesz az egyik versenyzőjük. A svájci fiatalember csapattársáról később...

Légrádi épp hogy kijutott a garázsból a csillogó-villogó csuklós busszal, máris sikerült oldalról meghúzni egy autót, és leverni az alig megszáradt fényezést. – Azt hittem, itt még elférek – morfondírozott fejét fogva a...

Egyeztet szakértőkkel az április 15-én lejáró kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A lap szerint a tárcánál már...

Csoda New Yorkban: egy pilóta volt a hős
Egész Amerika egy 60 éves pilótát ünnepel. Az ő lélekjelenlétének köszönhető, hogy megmenekült 155 ember egy amerikai utasszállítón.
//
A gép nem sokkal a New York-i felszállás után egy...

Hozzávalók (-):
20 dkg zselés cukor
rumaroma ízlés szerint
25 dkg margarin
35 dkg darált keksz
5 dkg darált dió
40 dkg cukor
2 egész tojás
5 dkg kakaópor
Elkészítése: A darált...
Hozzávalók (-):
20 dkg zselés cukor
rumaroma ízlés szerint
25 dkg margarin
35 dkg darált keksz
5 dkg darált dió
40 dkg cukor
2 egész tojás
5 dkg kakaópor
Elkészítése: A darált...