Három férfi, egy Magyar, egy román és egy cigány vendégmunkásként
dolgoznak Szaúd-Arábiában. Egyik nap a rendőrség ellenőrzi AZ
autójukat és mindhármuknál találnak egy-egy üveg alkoholt. Mivel AZ
alkohol szigorúan tilos AZ országban, ezért mindegyiküket halálra
ítélik. Ám ekkor akcióba lépnek ügyvédeik, és sikerül a büntetést
fejenként 20 botütésre mérsékelniük. Eljön AZ ítéletvégrehajtás
napja.
A büntetést felügyelő sejk így szól hozzájuk:
- Ma jó napotok van, hitetlenek! A második fiam ma ünnepli a
születésnapját, ezért a botozás megkezdése előtt mindnyájan
kívánhattok valamit!
Elővezetik a románt, aki így szól:
- Én azt kérem, hogy a botozás előtt kössetek a hátamra egy párnát!
Így is lesz, azonban a tizedik botütés után szétszakad a párna, így a
másik tíz ütés már a román hátát éri. Miután elvonszolják a vérző,
jajveszékelő áldozatot, előlép a cigány:
- Én azt kívánom, hogy kössetek a hátamra két párnát. Így is lesz, ám
a két párna is szétmegy a 15-I ütés után.
Harmadszorra előép a Magyar. A sejk így szól hozzá:
- Országaink jó kapcsolatára való tekintettel neked megengedem, hogy
kettőt kívánhass.
- Elsőnek azt kívánom, hogy NE 20, hanem 100 botütést mérjetek rám
-mondja a Magyar.
- Nagyon bátor vagy! - mondja elismerően a sejk.
- Másodszorra pedig azt kívánom, - mondja a Magyar - hogy kössétek a
hátamra a cigányt !
Forrás: Saját
Publikálás dátuma: 2008.11.26.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Természetesen Jon Favreau, a Vasember-filmek rendezője is Mandarinban gondolkodik, ha a népszerű sorozat folytatásának főellensége jár a fejében. Kérdés, hogy mennyire lehet hű Mandarin karaktere a képregényes énjéhez?
Hiába nincs még hivatalos megrendelés, természetesen...

Ady-karika recept
Hány személyre:
» Tésztához:
» 18 dkg margarin
» 35 dkg liszt
» 1 csomag sütőpor
» 25 dkg porcukor
» 2 kiskanál gyömbérpor
» 1 kiskanál kakaópor
» 2 tojás
» Töltelékhez:
»...
Ady-karika recept
Hány személyre:
» Tésztához:
» 18 dkg margarin
» 35 dkg liszt
» 1 csomag sütőpor
» 25 dkg porcukor
» 2 kiskanál gyömbérpor
» 1 kiskanál kakaópor
» 2 tojás
» Töltelékhez:
»...
Éhen halt egy nyolcéves kislány
A nyolcéves Sophie Waller éhen halt, mert orvosai nem tudtak segíteni rajta. Fogaival kapcsolatos fóbiája egyedi eset volt, még senki nem jegyzett fel ehhez hasonló esetet.
...

Mintegy 45-60 ezer forinttal, háromhavi adójóváírás átlagos összegével többet vihetnek haza a közszféra dolgozói, ha hétfőig nyilatkoznak, hogy nem éves, hanem havi elszámolásban tartanak igényt adójóváírásukra – mondta Kiss...

Elkészült a BMW M3 GT4
április 10. 11:43
–Hírszerkesztő
Május végén, a Nürburgringen áll rajthoz először az új versenyautó, amelyet a BMW elsősorban privát csapatoknak szán.
A BMW egyelőre nem közölte az M3-as új versenyváltozatának adatait, de az FIA GT4-es...

A Bors információi szerint eltűnik a Jóban Rosszban sorozatból Száraz Dénes. A színész kevesebb mint egy évig volt a sorozat tagja, és a hír szerint már csak egy hétig látható a képernyőn.
Az Új Színház társulatának tagja nem cáfolta...

A StoryOnline szerette volna megtudni, mi az igazság Détár Enikővel kapcsolatban, de valami oknál fogva hatalmas a titkolózás az RTL Klub műsorvezetője körül. Ismerősei, kollégái, barátai, mintha valami nagyon rosszat sejtenének, inkább hallgatnak, és semmit sem mondanak Enikő jelenlegi...

A kisfiú hazaérkezik fáradtan és éhesen az iskolából.
- Anyu, mit eszünk?
- Ma, drága fiam, semmit. A gyerek a kalitkában szundikáló
papagájra néz.
- És ha megennénk a papagájt rizzsel?
- Nincsen rizs.
- És ha megsütnénk?
- Nincsen olaj
-...

A magyaroknak ad igazat a távozó szlovák külügyminiszter
Jan Kubis szerint a józan ész a magyar földrajzi nevek használatát tartja természetesnek
Feleslegesnek és tévesnek tartja a földrajzi nevek feltüntetése körül forgó szlovák politikát a távozó...

ANYÓS Pistike odamegy az apjához, és megkérdezi: - Apa, mi a különbség aközött, hogy "elméletileg" és "gyakorlatilag"? Erre az apja odamegy az anyósához, és azt kérdezi: - Mondja,...