táplálkozás, reggeli, kalória
Bizonyára hallotta már, hogy azok, akik reggeliznek, soványabbak, mint a többi ember? Nos, a hír igaz, de csak bizonyos kikötésekkel. Egy vizsgálat eredményei azt mutatták ugyanis, hogy a reggelizők kevesebb kalóriát fogyasztanak naponta, mint nem reggeliző társaik, és azok a nők, akik reggeliznek, alacsonyabb testtömegindexszel rendelkeznek, mint a nem reggelizők.
A vizsgálat során az is kiderült, hogy a reggelivel elfogyasztott kalóriamennyiség növekedésével emelkedik az egész nap bevitt energia mennyisége is – ezzel párhuzamosan pedig csökken a bevitt kalcium és egyes vitaminok aránya. Ugyanakkor a férfiak testtömegindexe nem tükrözte azt, hogy reggeliznek-e vagy sem.
Az adatok egy 12 000 egyént felölelő vizsgálat elemzéséből származnak, A résztvevők 1999 és 2004 között vettek részt az USA egészségügyi felmérési kampányaiban.
A résztvevők java (80 %) arról számolt be, hogy a vizsgálat napján reggelizett. Azonban majdnem 17 % leveles tésztát, vagy ételpótló italt vagy szeletet evett, illetve olyan terméket, ami nem illik bele az öt élelmiszer-kategóriába (gabona, gyümölcs, zöldség, tejtermék, húskészítmény).
A szerzők az eredmények alapján a reggelizés mellett állnak ki, de fontosnak tartják, hogy az emberek elegendő segítséget kapjanak az alacsony kalóriatartalmú ételek kiválasztásához.
A kutatás eredményeit az American Journal of Clinican Nutrition novemberi számának oldalain ismerhetjük meg.
InforMed
Publikálás dátuma: 2008.11.24.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója lehet a Bajnai-kormány pénzügyminisztere – tudta meg a Zoom. A szakember neve a múlt héten még a lehetséges kormányfőjelöltek között is szóba került, ám a miniszterelnökséget nem...

Még sosem volt ilyen gyenge a forint
írta: B_K dátum: 2008. október 22. 21:54:18
Címkék: forint, deviza, euró, mélypont
283-284 körül ingadozott a forint szerdán este a devizapiacon az euróval szemben, fél tíz körül mondhattuk ki, hogy sosem volt ilyen gyenge a forint, mint most....

Hozzávalók:
3 evőkanál sovány tejpor (1.5p)
250 ml zsírszegény joghurt 2.5p
1 teáskanál vaníliáscukor 1p
édesítő
300 g mélyhűtött bogyós gyümölcs 1.5p
fél citrom kifacsart leve
összesen: 6.5 pont a teljes mennyiség
Elkészítés:...
Hozzávalók:
3 evőkanál sovány tejpor (1.5p)
250 ml zsírszegény joghurt 2.5p
1 teáskanál vaníliáscukor 1p
édesítő
300 g mélyhűtött bogyós gyümölcs 1.5p
fél citrom kifacsart leve
összesen: 6.5 pont a teljes mennyiség
Elkészítés:...
Látvány Hot Dog
Minden valamirevaló kerti party alapkelléke, központi eleme a grillsütő, legyen az a legkisebb tesco gazdaságos fémből hajtogatott, egy masszív kőből épített, egy szuperhatékony lávaköves, vagy akár egy fejedelmi king of grill.
A grillezés nem olyan nagy...

Az első laphoz:
15 dkg liszt
10 dkg darált dió
10 dkg cukor
1 tojás
3 evőkanál tejföl
1 mokkáskanál szódabikarbóna
A második laphoz:
15 dkg liszt
5 dkg kakaó
10 dkg cukor
1 tojás
3...
Az első laphoz:
15 dkg liszt
10 dkg darált dió
10 dkg cukor
1 tojás
3 evőkanál tejföl
1 mokkáskanál szódabikarbóna
A második laphoz:
15 dkg liszt
5 dkg kakaó
10 dkg cukor
1 tojás
3...
1 konyhakész csirke
5 kanál méz
5 kanál morzsolt tárkony
3 nagyobb vöröshagyma
2 dl vörösbor
só
Leírás
A...
1 konyhakész csirke
5 kanál méz
5 kanál morzsolt tárkony
3 nagyobb vöröshagyma
2 dl vörösbor
só
Leírás
A...
Jancsi és Juliska elmennek a szexológushoz
- Bemutatni...? Kérem, ott a heverő, tessék...
A fiatal pár belekezd a dologba, az orvos csak ámul-bámul az aktuson.
Amikor készen vannak, azt kérdi a szexológus:
- Ez egészen remek aktus volt, hol a probléma?
- Ott, doktor úr, hogy nincs...

Szexuális zaklatás miatt pert indított Britney Spears amerikai popsztár ellen egykori testőre Kaliforniában, szerdán. A testőr állítása szerint a 28 éves énekes több alkalommal is "kéretlen szexuális ajánlatokat tett", meztelenkedett előtte, valamint szexuális aktusokat...

Több mint ötszáz gyorshajtó került rendőrkézre egy három napos közúti közlekedési akció során Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
Az ellenőrzött járművezetők közül 542 sofőr lépte át a megengedett...

A Titanic-sztori
A Titanic óceánjáró 96 évvel ezelőtti tragédiája minden eresztékében olyan, mint egy döbbenetes és valószerűtlen mese. Kicsit talán erőltetett, mintha a szerző kettővel több italt fogyasztott volna a szükségesnél, de tele van megszívlelendő...