A Pentagon jelezte, hogy saját hálózatukban sem teljes körű a védelem az interneten terjedő vírusokkal szemben, ezért óvatosságra intik alkalmazottaikat. Eközben begyűjtik a számukra vásárolt hordozható háttértárolókat.
A Védelmi Minisztérium közleményében jelezte, hogy tudomásuk szerint néhány figyelmeztetés saját hálózatukon belül is megjelent bizonyos "globális" vírusok terjedésével kapcsolatban, a komolyabb problémák elkerülése érdekében pedig határozott lépésekre készülnek. Azt nem árulták el, hogy a támadások bizalmas információt tartalmazó számítógépeket is érintettek-e, mindössze annyit lehet tudni, hogy ezt igyekeznek továbbra is megakadályozni.
Ennél talán érdekesebb az a napokban felbukkant hír, miszerint a minisztérium összes alkalmazottja köteles leadni a munkához és személyes használatra korábban kapott Flash-alapú háttértárolókat. Ez valószínűleg szintén a biztonság növelését szolgálja, azonban itt már nemcsak vírusokról és internetes támadásokról, hanem a bizalmas információ megfelelő kezeléséről is szó van. A légierő november 17-én keltezett memorandumában azonnali hatállyal megtiltották a hordozható háttértárolók használatát, így ezek használata mind a titkosított, mind pedig a szabadon hozzáférhető számítógépek esetében nem engedélyezett.
Arról nem szól a fáma, hogy mi vezetett a fenti intézkedéshez, így mindössze sejteni lehet, hogy komolyabb információszivárgást igyekeznek megelőzni. A döntés mindenesetre komoly nehézségeket okozhat, tekintettel arra, hogy a Pentagon saját globális hálója több mint 17000 kisebb-nagyobb hálózatból áll, mintegy 7 millió személyi számítógéppel. Érdekes kérdés, hogy a kifejezetten könnyű és kényelmes használatra szánt eszközöket mivel tervezik pótolni - ha ez egyáltalán szerepel a tervek között, illetve hogy meddig tartják majd életben a tiltást.
A minisztérium részéről arról sem voltak hajlandók részleteket elárulni, hogy pontosan mely kártevőkről van szó és hogy milyen intézkedéseket hoztak a védelem fokozására.
Publikálás dátuma: 2008.11.24.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Thomas Müller: „Most ráállunk a nagy célunkra. Mindenképpen van még egy szabad hely a vitrinemben. (…) Most kiegyenlítettünk Wembleyért. A célom, hogy világbajnok legyek. Örülök Mesutnak is. A pályán nagyon sokat profitálunk egymásból.”
Lukas...

Luxusautókat gyújtogatnak Berlinben
A hétvégén ismét három luxusautó égett le berlinben, jelentette csütörtökön az berlin-brandenburgi regionális rádió. A közelben parkoló huszonöt másik jármű is kisebb-nagyobb kárt szenvedett. Ezzel 54-re emelkedett a...

Légpuskával vetett véget a lánya és a veje közötti veszekedésnek egy férfi Szentesen; az após arcon lőtte a férfit.
A házaspár a lakásuk ajtajában keveredett péntek este szóváltásba, amit az após megelégelt, magához vette az...

Aranyláz tört ki Dubajban
A válság ellenére egyre nő az olasz arany és gyémánt ékszerek iránti kereslet az Egyesült Arab Emirátusokban. Az arab országban 2008-ban már nagyobb értékben vásároltak ékszereket Olaszországból, mint az Egyesült...

Jókedvűen tölti ezeket a napokat Roman Abramovics. Persze az Angliában élő orosz multimilliárdosnak minden oka megvan a derűre, hiszen kedvenc játékszere, a Chelsea bombasztikus sikereket ért el az elmúlt napokban. Azok után, hogy a Kékek három évet...

Partra sodródott delfinek Ausztráliában
Csaknem 140 gömbölyűfejű delfin pusztult el egy ausztrál szigeten, ahol majdnem kétszáz delfin sodródott partra - közölte az ausztrál vadtvédelem hétfőn.
A helyszínen 150 profi állatmentő, és önkéntes...

A költségvetés benyújtásakor készített elemzésünkben már felhívtuk arra a figyelmet, hogy a 2011-re tervezett kiadások között jelentősen csökken a szociálisan hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatására szánt keretösszeg. A kormánynak...

A skót és a fia mennek a piacon, megszólal a gyerek:
- Apa, kaphatok narancsot?
- Nem.
- De apa, nagyon szeretnék!
- Jól van fiam, köpd le az árust, talán hozzád vág egyet!
Két koma sörözik a kocsmában, az egyiknek a furgonja kint parkol a kocsma előtt. Látják, hogy a...

Kovács Ákos egy rendhagyó rekordot állíthat be pénteken a VOLT fesztivál nagyszínpadán. A Blikk információi szerint ez lesz az első hazai fesztiválkoncert, amelyért ötmillió forintos gázsit fizetnek. „Titoktartási kötelezettséget vállaltunk a...

Hozzávalók:
40 dkg finomliszt
25 dkg Ráma margarin
12 dkg kristálycukor
1 tojás sárgája
1/2 citrom reszelt héja és leve
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál tejföl
1 csipet só
Töltelékhez:
2 kg alma (amit én lereszelek és 2-3...
Hozzávalók:
40 dkg finomliszt
25 dkg Ráma margarin
12 dkg kristálycukor
1 tojás sárgája
1/2 citrom reszelt héja és leve
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál tejföl
1 csipet só
Töltelékhez:
2 kg alma (amit én lereszelek és 2-3...