document.write('
');

HáziPatika.com
Hatásos módszer nátha, influenza megelőzésére!
A tartalom elérési útvonala (URL):
Egy új módszer segítségével hatékonyabban védhetjük családunk egészségét számos felső légúti betegség, mint pl. nátha, torokgyulladás, influenza ellen, vagy ha már kialakult a betegség, gyorsíthatjuk a gyógyulást.
A közelmúlt átütő orvosi felfedezése az LGG (Lactobacilus GG) nevű jótékony bacilus, amely új fejezetet nyitott a felső légúti betegségek elleni védekezésben. Olyan lehetőség került a kezünkbe, mellyel jelentősen csökkenthetjük az esélyét annak, hogy elkapjuk például a náthát, influenzát, torokgyulladást.

A jótékony bacilusok megismerése az 1900-as évek elején kezdődött, amikor egy Mecsnyikov nevű orosz tudós megfigyelte, hogy a kaukázusi emberek hosszabb és egészségesebb életet élnek. Ezt azzal magyarázta, hogy arrafelé sok Lactobacillus tartalmú erjesztett tejterméket (pl. savanyított juhtejet) fogyasztanak, mely csökkenti a kórokozó baktériumok számát. Mecsnyikov az immunitás megismeréséért végzett vizsgálataiért 1908-ban Nobel-díjat kapott. Évtizedekkel később, hosszú kutatómunka eredményeképpen két amerikai tudósnak sikerült azonosítania a Lactobacillusok egy különösen jótékony fajtáját, az LGG-t. Erről a jótékony bacilusról felfedezése óta több száz klinikai vizsgálaton alapuló tudományos cikk jelent meg. Az egyik vizsgálat szerint azok az óvodások, akik rendszeresen kapták az LGG-t, ritkábban betegedtek meg, így kevesebbet hiányoztak az óvodából, mint az LGG-t nem szedő társaik. Ha mégis megfertőződtek, akkor enyhébb volt a betegség lefolyása, valamint gyorsabban gyógyultak meg. Esetükben kisebb eséllyel alakultak ki szövődmények (mint pl. középfül-, homlok- és arcüreggyulladás), és kevesebbszer volt szükségük antibiotikus kezelésre. Az LGG rendkívül hatékonynak bizonyult felnőtteknél is. Egy svájci vizsgálatban, szedése csökkentette a betegek orrüregében a kórokozó baktériumok előfordulását. Az eredmények annyira meggyőzőek, hogy mára az LGG számos országban az egészségmegőrzés aktív részévé vált. Magyarországon is több tízezer felnőtt és gyermek szedte már és sokan ennek tulajdonítják, hogy azóta lényegesen ritkábban vagy egyáltalán nem kaptak el felső légúti fertőzést.
Kevesen tudják, hogy az egészséges szervezetben is sokféle kórokozó található, azonban az immunrendszer állandó felügyelet alatt tartja őket - magyarázza szakértőnk, dr. Zsilinszky Zsuzsanna fül-orr-gégész főorvos. - Betegség csak akkor alakul ki, amikor annyira elszaporodnak, hogy az immunrendszer már képtelen megvédeni tőlük a szervezetet.
Az LGG háromszoros hatásmechanizmussal segíti a szervezet védekezését és harcol a kórokozók elszaporodása ellen: 1. fokozza azon antitestek termelődését, melyeket immunrendszerünk állít elő a betegségeket okozó vírusok és baktériumok elpusztítására, 2. fogyasztja a táplálékot a kórokozók elől, így azoknak nem jut elég és egy részük elpusztul, 3. akadályozza a betegséget okozó baktériumok megtelepedését a test bizonyos részein, így azok hamarabb kiürülnek a szervezetből. E hatások eredményeként a kórokozók kevésbé tudnak a szervezetben elszaporodni és betegségeket okozni.
Régóta köztudott, hogy a vitaminok és ásványi anyagok szükségesek a szervezet egészséges működéséhez. Az LGG velük kombinálva még hatásosabban küzdhet a betegségek ellen. Már kapható a patikákban egy Multi-tabs Immuno nevű készítmény, amely vitaminok és ásványi anyagok mellett nagy mennyiségű LGG-t is tartalmaz.
Forrás:
Megjelent:
HáziPatika.com
2008. november 24.
A HáziPatika.com oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét,
ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz! A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el
a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Copyright © 1999-2008 HáziPatika.com Kft. info@hazipatika.com
Publikálás dátuma: 2008.11.24.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Szoktad olvasni a horoszkópodat? És hiszel benne? Nos, akár igen, akár nem, a tréfa kedvéért olvasd el a most következő vicces megállapításokat, vagyis azt, hogy az egyes csillagjegyek szülöttei hogyan cserélik ki a villanykörtét. Kizárólag humorérzékkel...

Bulvár
Magdi anyus a halálon gondolkodik
Tragédia! Meg fog halni a Barátok közt legnépszerűbb sztárja?
2009. 02. 02. 11.15
Nagyon úgy néz ki, hogy a Barátok közt egyik legnépszerűbb...
Bulvár
Magdi anyus a halálon gondolkodik
Tragédia! Meg fog halni a Barátok közt legnépszerűbb sztárja?
2009. 02. 02. 11.15
Nagyon úgy néz ki, hogy a Barátok közt egyik legnépszerűbb...
Győzinek be kellett látnia: egy időre nemcsak feleségét, hanem még a főztjét is el kell felejtenie. – Most jöttem haza a dzsungelből, azt hittem, végre együtt lehet a család. Bea azonban megállás nélkül táncpróbán van, ami nem csoda, hiszen rengeteg gyakorlással jár a...

Kevés ember akarna kísérleti egér lenni a nagyra törő fogászhallgatók kezei alatt, Japánban mégis sikerült megtalálni a mindig készséges pácienst - egy robotot.
Orvosok és robotkutatók csütörtökön egy olyan humanoid robotot mutattak be,...

Almás gesztenyetorta
Hozzávalók
Krém
30 dkg tejszínhab
5 dkg cukor
3 dkg vaníliás pudingpor
3 tojássárgája
20 cl tej
1 dkg zselatin
40 dkg gesztenyemassza
Kompót
koriander
fahéj
szegfűszeg
1 db citrom
70...
Almás gesztenyetorta
Hozzávalók
Krém
30 dkg tejszínhab
5 dkg cukor
3 dkg vaníliás pudingpor
3 tojássárgája
20 cl tej
1 dkg zselatin
40 dkg gesztenyemassza
Kompót
koriander
fahéj
szegfűszeg
1 db citrom
70...
Orbán Viktor elszólta magát, az derült ki nyilatkozatából, hogy az állami rendszerben csökkenni fognak a nyugdíjak – erről Bauer Tamás beszélt az Egyenes Beszédben. A közgazdász hozzátette: a kormány a svéd nyugdíjrendszer mintáját akarja bevezetni,...

A galaxisunkban lévő idegen rendszer napjának lakható zónájában keringő Gliese 581g bolygó nemrégiben történt felfedezése, izgalmas esemény a földön kívüli élet jeleit kutató tudósok számára.
Földön kívüli életjelek?
Az...

A miniszterelnök sajtó-helyreigazítási pert nyert a Fővárosi Bíróságon a Hírtv.hu szerkesztősége ellen, mivel valótlanul híresztelték, hogy a Hajdú-Bét Rt. csődje kapcsán személyes felelőssége áll fenn.
A cikkben Pesty Lászlótól...

Kiszel Tündét valaki feljelentette az APEH-nál, hogy legendás naptárai után nem adózik. „Idáig semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam az APEH-tól, én is csupán egy bulvárlapból értesültem, hogy feljelentettek. Azt is el tudom képzelni, hogy kellett az...

A vasárnapi tárgyalások is eredménytelenül zárultak, így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy karácsonykor sem fognak menetrend szerint közlekedni a vonatok. A MÁV az elégséges szolgáltatásokról sem tudott egyezségre jutni, miután a szakszervezetek a...