Halász Judit: "Nagyon sokáig tudtam elmélkedni akár egy lexikonban találtképen is arról, amit meséltek nekem róla. Arról a Karácsonyi csillagról ismeséltek, amelyikkel a három király - Gáspár, Menyhért, Boldizsár -,Betlehembe érkezett.Nekem a Karácsony egy gyönyörű szép olyan ünnep, ami minden korban másélményt nyújtott. Gyerekkoromban azt, hogy ott volt az egész család, és mais, csak a mai családom egész más család, mint ami volt gyerekkoromban -mert akkor én voltam a gyerek, és körülöttem voltak a nagymamák,nagypapák, a szüleim, és a rokonaim, most pedig már a magam teremtettecsalád vesz körül.A gyerekeknek a legkisebb ajándék is öröm - nem kell ahhoz valami drágadolog. Sokszor a semmivel is boldoggá lehet tenni a gyerekeket, ha mimagunk, a saját ötleteinkkel, a saját szeretetünkkel, az együttlétünkkel,a játékainkkal, a régi meséinkkel, vagy a gyerekkorunkból hozott ötletekkelajándékozzuk meg őket."

Dévényi Tibor: "20 évig vezettem a Három kívánságot, és ebből legalább 10éven keresztül Karácsony délutánjára esett a műsor. 24-én 4-5 óra körül,amikor a gyerekek a fenyőfa alatt várták a Jézuskát, akkor ment a Háromkívánság - fantasztikus vágyakkal. A Karácsony mindig az emlékezés időszaka. Apukámnak volt egy története, ésminden Karácsonykor ezt elmesélte: A háborúban megszökött a frontról, jötthazafelé, és egy szlovák faluban egy házba ment be 24-én. Nagyon kedvesekvoltak, vendégül látták. Egyszer csak megállt egy orosz kocsi, katonákkal -Apámat felzavarták gyorsan a padlásra, a széna alá. Pechére a katonákszénáért jöttek pont, és kezdték hányni le róla a szénát - mesélte Apu.Ez neki élete legmeghatározóbb élménye, és amikor Karácsony este kezdtemesélni, a nagyobbik fiam Dani - még kicsi volt, egyszer azt mondta: Jó,Nagypapa tudjuk, ott feküdtél a széna alatt. Mondtam: Danikám, ne szóljNagypapára, mert neki ez egy óriási emlék - türelmesen végig kellhallgatni.(Feljött az orosz katona, és szerencsére a másik oldalon szárazabb volt aszéna, onnan vitte el, és így menekült meg. Ha nem vizes a széna, a katonaa másik oldalról kezd - mondtam Daninak is -, akkor te sem ülnél itt, és énsem.)"

A teljes Karácsonyi portré itt meghallgatható:http://www.sztarportre.hu/index.php?halgasde=ld-id-308
Publikálás dátuma: 2011.11.15.
Forrás: www.sztarportre.hu
Szerző: developer
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Tíz évvel ezelőtt az egész ország büszkesége lett Csollány Szilveszter, amikor 2000-ben Sydneyben gyűrűn olimpiai bajnok lett. Két évvel később a világbajnokságon hangzott fel a magyar himnusz a tiszteletére, és mindenki kihúzta magát: igen, ő a mi Szilasunk. A gyűrűk ura azonban...

Akkora köd van, hogy a rendőrök ülnek a jelzőlámpán és kiabálják a színeket!
Ölni tudnék egy Béke Nobel-díjért!
Feltaláltuk az atombombát... Mennyivel különbek nálunk az egerek! Nem ők találták fel az egérfogót.
Akkora barom vagy, hogy ha...

Tragikus részletek derültek ki a kétéves Rebecca Hopper haláláról, aki babakocsijával együtt a tengerbe esett és megfulladt. A kislány édesapja szeretőjével vitte sétálni gyerekeit, és éppen csókolózott a nővel, amikor a hullámok elsodorták a kicsiket.
...

Páncélozott 5-öst készített a BMW
Megfelel a VR4 védelmi szabályoknak
...
Páncélozott 5-öst készített a BMW
Megfelel a VR4 védelmi szabályoknak
...
TV2 újít és friss szupersorozatokkal, sztárvetélkedővel, pókerműsorral, valamint az Áll az alkuval akarja megbüntetni az RTL-t.
Miután pár napja az RTL Klub már elkezdte kommunikálni, hogy miképpen is képzelik el a tavaszt, a TV2 bejelentései sem várattak sokáig magukra....

Felmelegedés helyett jégkorszak
MOSZKVA – Nemhogy globális felmelegedés nem fenyeget, de épp hogy egy új jégkorszak küszöbén állunk – állítják orosz tudósok.
A Pravda orosz napilap jelentése szerint mindössze pár évünk van, hogy...

Az AMD végre bemutatta saját 45 nm-es generációjának első példányait. A drezdai üzemekben eközben már a 32 nm-es csíkszélesség alkalmazására készülnek, a grafikus chipeknél pedig közelítenek az nVidiához.
A cég által...

A Beatles egyik tagjától megkérdezi Kodály Zoltán:
Mondja már meg nekem, hogy mit jelent a dalaikban a je-je-je.
Hát nézze, Kodály úr, az körülbelül nálunk annyit jelent, mint
önnél az ingyom-bingyom tálibe.

Az IDC amerikai piackutató intézet legfrissebb jelentése szerint továbbra is a netbookok iránt növekvő kereslet miatt erős az európai PC-piac.
Az EMEA-régióban a tavalyi esztendő utolsó negyedévében összesen 3,6 millió netbookot adtak el a kereskedők. Ez azt jelenti, hogy a régióban...

A gondozók már jó ideje felfigyeltek arra, hogy főképp a hordavezér majom imádja megtépázni a kicsit, olyannyira, hogy az apróság abba bele is halhat. Többször is a gondozóknak kellett közbelépniük, hogy a bántalmazás ne legyen végzetes. Végül arra...