28 ezer forint a gyes, de kapsz egy szép szalagot
Tényleg ettől nőhet a születésszám?
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Isten hozott feliratú ajtódíszt ajándékoz innentől minden kismamának, mellyel minél több gyermek vállalására kívánják biztatni a fiatalokat, az édesanyákat. Az első ajtódíszt tegnap adták át a budapesti Szent Imre Kórházban.
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az első ajtódísz átadásakor elmondta: az anyagi és a törvényi támogatások mellett ugyanúgy fontos az érzelmi megerősítés, hogy a társadalom is melléálljon a gyermekvállalásnak.
Soltész arra kérte a szülőket, hogy aki részesülhet a gyermekáldás örömében, ossza meg a környezetével is ezt a boldogságot, gyermeke születésének örömét
Az ajtódíszt nemcsak a kismamák kaphatják meg, az önkormányzatok, kórházak ugyanilyen motívumokkal díszített zászlót is rendelhetnek, hogy a gyermekek születését minél szélesebb körben hirdessék, ne csak az elhalálozásokat.
A minisztérium cikkünk megjelenéséig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az ajtódíszek mennyi pénzbe kerültek. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az ajtódíszt Simon András grafikus tervezte, és innentől minden kismama kap egyet belőle.
Abortuszellenes kampány is volt már
A kormánynak nem ez az első különös akciója a születésszám emelkedésének ösztönzésére. Az első projekt egy abortuszellenes plakát-kampány volt, amit európai uniós pénzből finanszíroztak. Később kiderült, hogy a kormány nem erre kérte a pénzt, és nem is erre kapta meg.
A plakátokon egy méhen belüli magzat volt, mellette pedig ez a szöveg: Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám ... de inkább adj örökbe, hadd éljek!
Jogvédők még a pénzzel kapcsolatos problémák nyilvánosságra kerülése előtt jelezték: felháborodással fogadják a kampányt, amely a nők lelkiismeretére hatva, bűntudatkeltéssel agitál az abortuszok ellen
Publikálás dátuma: 2011.07.12.
Forrás: femina.hu
Szerző: fiona
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Néhány napja még javában külföldön tartózkodott Stohl András: egyszerűen elege lett a körülötte folyó cirkuszból – írja a Kiskegyed. Túl sokáig nem maradhat kinn, mert július 14-én kezdődik Siklóson a Tenkes kapitánya előadás, és előtte a...

"Talán mindez egy általános tévhit, hogy a Nő csak akkor Nő. amikor párkapcsolatban él. Lehet, hogy nem a másikhoz képest kellene meghatároznia magát? Lehet, hogy mindezt egykor a férfiak találták ki, mivel nekik igy nagyon kényelmes? A pasitól lesz valaki NŐ?" ...

Ha a Mérleg jegyében születtél, de Ascendensed a Kos jegyében áll, a munka a számodra komoly dolog, azonosulsz vele, szeretsz dolgozni, feladatokat ellátni. Lehetőleg egy intézmény, nagyobb szervezet tagjaként dolgozol, ahol a külső keretek, és a szabályok adottak. Betegségeidet úgy...

Február 14-én a Lettország adóhivatala egy sürgősen összehívott sajtókonferencián szabadkozni kényszerült: aznap hozták nyilvánosságra, hogy egy ismeretlen hekker az Állami Bevételek Szolgálatának adatbázisából 7 millió dokumentumot...

Égő lakásukból mentette ki nyolchónapos húgát egy négyéves kisfiú a kelet-ukrajnai Krivoj Rogban, bátor tettéért életmentő kitüntetést kap.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a...

Hirdetési felületként árulja a bőrét egy férfi
Egy Seattle-i férfi, a Twitteren árulja a testén lévő bőrfelületet tetoválás céljából – írja a Celebrity Smack. A férfinak nemrég ikrei születtek, ezért úgy döntött,...

Háromszor kanyarodó, flexibilis műanyag a fogkeféje? Vagy disznósörtés? Egyiktől se lesz tisztább a foga, ha jól dörzsöli őket. Viszont arra vigyázzon, nehogy pont a fogkefével kerüljenek a baktériumok a szájába!
Cikkünkben azt vizsgáljuk, tényleg fontos-e a jó...

Az év első napjaiban több érdekes hír is megjelent a két gyártó elképzeléseiről. A Freescale saját chipjével 200 dollár alatt noteszgépeket szeretne látni a piacon, az AMD pedig a Neo processzorokra építi új mobil platformját.
A Freescale terveiről még...

A magánytól és kétségektől gyötört Abel Madariaga évtizedeken át rótta az utcákat fia elképzelt vonásait keresve a vele szembe jövő gyerekek arcában. Soha nem adta fel a reményt, hogy megtalálja gyerekét, akit még születése előtt vettek el tőle, amikor...

Börtönt kaptak, mert a falhoz szigszalagozták 22 hónapos gyereküket
Jayla Hamm és Corde Honea vicces ötletnek találta, hogy lakásuk falához szigszalagozzák 22 hónapos gyermeküket. Annyira viccesnek, hogy a képeket...