Erőszak az orosz hadseregben
Pokollá vált élet: Fölakasztotta magát a 18 éves fiú
Korábbi statisztikai csökkenés után az elmúlt másfél évben szembeszökően – 16 százalékkal - nőtt az erőszakos cselekmények száma az orosz hadseregben. Két héttel a tavaszi behívás előtt a katonai főügyész arról beszélt, hogy tavaly és idén több ezer katona esett áldozatul a hadsereg morálját, tekintélyét s végső soron hadrafoghatóságát bomlasztó erőszaknak; sok a súlyosan sérült, és vannak halottak.
Szergej Frigyinszkij katonai főügyész
drámai hangvételű beszámolóban tárta fel, milyen mértékben terjed az erőszak alkalmazása, a jogellenes magatartás, a szolgálati szabályzat megszegése a hadseregben. Ráadásul a helyzet gyorsan romlik: a Katonai Főügyészség csak az év első két hónapjában két sorkatona haláláról, húsz sebesüléséről és összesen több mint ötszáz erőszakos cselekményről szerzett tudomást. A hivatal vezetője érzékeltette, hogy ez csak a jéghegy csúcsa.
Nagyon súlyos következményekkel jár a hadsereg stabilitására nézve a csicskáztatás – oroszul:
gyedovscsina
(gyed=öreg) – jelensége, amely a fő oka annak, hogy a fiatalok nem akarnak bevonulni – mondta a katonai főügyész. Az „öregek” uralma a „kopaszok” fölött egyre durvább formákat ölt, ahogy egyre inkább összekeveredik és kiegészül a szimpla bűnözéssel. Egy tiszttel is megeshet, hogy kifosztják, kirabolják és hallgatásra kényszeríti. Alapvetően azonban az egyéves sorszolgálatra behívott újoncok esnek áldozatul a gyedovscsinának – őket alázzák rabszolgákká, tárgyaikat, pénzüket elszedik, verik és más módon kínozzák az időben és a rangban idősebbek. Az elviselhetetlen pokollá vált életükből sokan az öngyilkosságba menekülnek, bár a pontos számot nem lehet tudni, hiszen ezeket az eseteket amennyire csak lehet, eltitkolják – ismerte be a katonai főügyész.
Március végén öngyilkos lett a Balti flotta egyik matróza, aki hajójának árbocára akasztotta fel magát. A sorkatonai szolgálatát teljesítő 18 éves fiúnak még hét hónapja volt hátra a hadseregben. Búcsúlevelet nem hagyott hátra, testén sérüléseket nem találtak. A vizsgálat folyik.
***
Másodszor szökött meg egységétől egy Burjátföldön szolgáló sorkatona. Mint a prizyvnik.info jogsegélyt nyújtó honlap egy nappal a tavaszi behívási időszak előtt közölte, a Szaratovból való fiú nem bírta ki a veréseket. „A tisztek minden ok nélkül ütnek, akár részegek, akár nem. De mindenki fél, és bizonyítani sem lehet. Akin sérülés van, azt a pincébe zárják, míg be nem gyógyul. A pénzünket is elszedik” – mondta el a 18 éves Makszim. Édesanyja másodszor fordul a katonai ügyészséghez. Első beadványára szerinte azért nem válaszoltak, mert az egységparancsnoknak jó személyes kapcsolatai vannak az ügyészségen.
Az elfogadhatatlan állapotok kialakulásának egyik oka a behívottak nagy létszáma - most áprilisban a tavalyihoz képest durván egy negyeddel kevesebbet, mintegy 204 ezer fiatalt hívnak be. Ekkora merítésbe tömegesen kerülnek be bűnöző életmódot folytató vagy arra gyorsan ráálló fiatalok – mondta a katonai főügyész - ugyanakkor nincs, aki foglalkozzon velük – illetve velük sem. Felhígult a tiszti állomány, a rossz fizetések, zuhanó társadalmi presztízs következtében kevesen jelentkeznek katonai akadémiákra, a tisztek egyre nagyobb része alacsony képzésű társaság, pedagógiai, pszichológiai ismereteik nincsenek, emberekkel bánni nem tanultak meg. Maguk is egyre gyakrabban alkalmaznak fizikai erőszakot a rájuk bízott fiatalokkal szemben.
Mostanáig bevett gyakorlat volt, hogy a behívási kampányok idején Moszkvában, Szentpéterváron és más nagy városokban a rendőrség razziaszerűen összefogdosta a hadköteles korúakat az utcán, a szórakozóhelyeken, kollégiumokban. A rajtaütéseket többnyire éjszaka tartották, a fiatalokat azonnal a hadkiegészítő parancsnokságokra vitték és bevonultatták. Az alkalmatlanoknak és a különböző mentesítéseket élvezőknek olykor hetekbe is tellett, míg helyzetük tisztázódott, és hazamehettek. A februárban elfogadott rendőrségi törvény azonban kimondja, hogy a rendőrség többé nem vesz részt a hadkötelezettek kényszerű bevonultatásában.
A katonai főügyész adatai szerint tavaly 30 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma, idén január-februárban több mint ötven altisztet ítéltek szabadságvesztésre beosztottjaik bántalmazása miatt. Mint mondta, a katonai nyomozó szervek távolról sem kielégítő munkája következtében becslések szerint legfeljebb minden hatodik olyan esetre derül fény, amikor tisztek ököllel próbáltak nem létező tekintélyüknek érvényt szerezni. Más jogellenes cselekedetek felderítése sem igazán eredményes, és nemcsak a katonai nyomozók hanyagsága miatt, hanem mert a parancsnokok eltitkolják a megtörtént eseteket és falaznak az elkövetőknek.
***
- Katonaanyák! Mindent megtettek azért, hogy fiatok ne kerüljön sorkatonai rabságba? – ezzel a jelszóval működik az
Oroszországi Katonaanya-bizottságok Szövetsége
civil egyesülés. Az első Katonaanya Bizottság 1989-ben alakult, ma már háromszáznál több szervezet ad jogi és egyéb tanácsot és segítséget a hadköteleseknek és a hozzátartozóknak. A gyedovscsina és más jogtalanság áldozatainak történeteit honlapjaikon megjelentetik, és minél szélesebb nyilvánosságot próbálnak adni a sokszor elborzasztó, horrorisztikus eseteknek.
Az orosz fegyveres erők létszáma jelenleg 1 millió. Ebből a tiszti létszám 150 ezer, a hivatásos altiszti állomány létszáma 100-120 ezer fő. A sorkötelesek szolgálati ideje 12 hónap. Áprilisban 203 ezer 720 fiatalt vonultatnak be, és hasonló létszámot terveznek az őszi behíváskor. Tavaly tavasszal 271 ezer, ősszel csaknem 280 ezren kerültek be a fegyveres erőkbe. A 2008-ban elindított hadseregreform a szerződéses katonák létszámát 2012-re 425 ezerre növeli. Bizonyos szolgálati könnyítéseket is bevezetnek, így például mentesítik a katonákat a körlet takarítása és egyéb „háztartási munkák” alól, amitől a gyedovscsina visszaszorítását remélik.
Publikálás dátuma: 2011.04.04.
Forrás: 168ora.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Nem sokat változtatott a család életén az újraindult show - vélekedik Gáspár Győző neje, Bea, noha pár hónapja még hallani sem akartak folytatásról. A pénz azonban nagy úr, és munkának fogják fel a szereplést.
Öt éve van képernyőn a...

Hétfőn folytatja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a februárban megkezdett, ám sokszor felfüggesztett sztrájkot. Hogy pontosan mikor állnak le a vonatok, azt csak a munkabeszüntetés előtt 6-8 órával jelentik be, hogy a MÁV vezetését, és így az utasokat is, váratlanul...

Egyszer vége lesz. A politikusoknál és a sztároknál is gyorsabban váltják egymást azok a média tálalta forgatókönyvek, amelyek arról szólnak, hogy fog kipusztulni az emberiség. Az ufótámadástól és egy-két természeti csapástól...

Tyúktojás és teniszlabda nagyságú jég is esett szombat délután a Borsod megyei Bánrévén, és a lakóházak csaknem kilencven százalékát megrongálta a vihar. Hókásás jéggel keveredett zöld levél hevert még kora este is...

Elszabadult klórgáz miatt kellett kiüríteni egy iskolát és a hozzá tartozó uszodát Budapesten csütörtökön; 23 gyerek és 6 felnőttet szállítottak kórházba, közülük nyolcan súlyosan megsérültek.
A tűzoltóság szóvivője...

Zellertorta
Wittner Lilla
2009. I február I 11.
0 komment
Vegetáriánusoknak és fogyókúrázóknak ajánljuk a zellertortát, mert kevesebb mint 300 kcal van benne. Ráadásul nagyon könnyű elkészíteni. Recept.
Fogyókúrás ebéd/vacsora, egy adag...

Kavar az RTL Klub: elpakolják Győzikét
Bár az eheti időjárást eltekintve még nem nagyon érződik, miszerint közeleg a tavasz, ha az RTL Klub műsorára vetjük szemeinket, akkor láthatjuk, hogy bizony a csatorna elkezdte ide-odapakolgatni műsorait, készülve az új tévés idény...

Orbán kevesebbet kap a Fidesztől - 2008-as vagyonnyilatkozatok
[origo]2009. 02. 02., 22:12Utolsó módosítás: 2009. 02. 03., 2:32
var strModDate = '2009. 02. 03., 2:32';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2009. 02. 03., 10:48';
var...

Ahogy beszámoltunk róla, a nyugati parti nagyvárosok után az Egyesült Államok keleti partján is fellépett 36 évvel első amerikai útja után Presser Gábor, aki a New York-i magyar főkonzulátuson zsúfolásig megtelt nézőtér előtt adott nagy sikerű koncertet. A Magyar...

GKI: soha nem látott mélyponton vannak a várakozások
//
A tavaly ősz eleje óta rohamosan romló GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke az idei évet újabb történelmi mélyponton kezdte. A felmérés...