Berlusconi megúszhatja a vesztegetési és az adócsalási ügyet
Dulakodáshoz vezetett az olasz képviselőházban a Silvio Berlusconi kormányfőt védő törvénytervezet, amelyről a botrány miatt elhalasztották a szavazást.
A törvénytervezet kilátásba helyezi, hogy büntetlen előéletűek esetében rövidül az elévülés időtartama. A baloldali ellenzék szerint a törvényt méretre szabták: Berlusconi ezzel két ellene folyó pert is megúszna. A kormány viszont azt állítja, hogy az olasz igazságügy reformra szorul, hogy mentesítsék a végtelenségig elhúzódó perektől.
A tumultuózus jelenetektől tarkított vitának áldozatául esett a képviselőház elnöke, Gianfranco Fini is, aki tavaly nyáron szakított korábbi szövetségesével, Berlusconival. Egy összehajtogatott újság találta fején. Angelino Alfano igazságügy-miniszter pedig egy ellenzéki politikushoz vágta párttagkönyvét. Ezután elnapolták a szavazást.
Amennyiben elfogadják a törvényt, és azt - amint várható - néhány hét múlva a szenátus is megszavazza, legalább két Berlusconi elleni eljárást szüntetnek meg. Az egyikben a kormányfőnek egykori brit ügyvédje, David Mills megvesztegetése, a másikban a médiabirodalmát érintő adócsalás miatt kellene bíróság elé állnia.
Az ügyeket egy Berlusconinak - és más kormánytisztviselőknek - mentelmi jogot biztosító törvény miatt kellett hónapokig jegelni. A jogszabályról január 14-én állapította meg a római Alkotmánybíróság: alkotmányellenes - ezzel a taláros testület elutasította a bírósági eljárástól való automatikus és tartós védelmet.
Publikálás dátuma: 2011.04.02.
Forrás: hetivalasz.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Kisbaltával és késsel támadt csütörtökön az őket igazoltatni próbáló rendőrre egy házaspár a Heves megyei Apcon. A támadók csak a járőr segítségére érkező rendőrök felszólítására tették le a szerszámokat.
Minderre...

_uacct = "UA-776778-2";
urchinTracker();
function openGallery(id)
{
newWindow = window.open("/gallery/" + id + ".aspx", "_blank", "width=625,height=545,scrollbars=auto,resizable,screenX=150,screenY=10,status=0").focus();
return;
}
function openCartoonSelector()
...

Sztrájk Ferihegyen: szünetel az utasfelvétel, tanácstalanok az utasok
január 19. 18:00 ingyenes
Nagy tömeg alakult ki hétfőn délután a ferihegyi repülőtér 2B terminálján, miután a repülőtéri szakszervezetek hétfőn 16 órától újraindították...

Nagyon úgy tűnik, hogy Bálint Antónia kénytelen egyedül felnevelni kislányát annak édesapja nélkül, ugyanis exkedvese, Földesi-Szabó László ismeretlen helyre távozott. Mint ismeretes, a férfi december 22-én, az ellene folyó per vége előtt egyszerűen...

Humoros képek - ÁLLATOK
AZ ÖSSZES KÉP MEGTEKINTÉSÉHEZ
KATTINTS IDE
Humoros képek - ÁLLATOK
AZ ÖSSZES KÉP MEGTEKINTÉSÉHEZ
KATTINTS IDE
Kétségtelen, hogy leleményes az öreg.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a href="http://www.5perc.hu/plugins/banner_manager/click.php?banner_id=8&url=http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=52581" target="_top" title="Click...

Életfogytiglani börtönbüntetésre, de minimum 17 év letöltendő szabadságveszésre ítéltek egy férfit Angliában, aki azért gyilkolta meg feleségét, mert az asszony "egyedülállóra" változtatta családi állapotát a Facebookon -...

Országos előrejelzés:
Várható időjárás az ország területére kedd estig: Ma délen és nyugaton gyakran, másutt időnként erősen megnövekszik a felhőzet, a legtöbb napsütésre az ország északkeleti részében lehet számítani. Főként nyugaton...

A magyar társadalom cigányellenessége olyan irracionális méreteket ölt, hogy polgárháború veszélye fenyeget, ha nem állítjuk meg a többségi társadalom és a romák szembefordulásának folyamatát - mondta...

Flipper Öcsi
A STOP információi szerint kedden éjjel háromnegyed 12-kor a Fejér megyei Szent György Kórházban életét vesztette Jeszenszky Béla Tibor, közismert nevén Flipper Öcsi. A zenész énekes életéért hetek óta küzdöttek a...