A radioaktív jód többszörösét mérték Budafokon
2011. március 30. 13:38
A radioaktív jód többszörösét mérték Budafokon. Az elmúlt heti mérési eredmények ugyan eltérnek a korábbiaktól, de aggodalomra nincs ok - mondta Turai István sugárbiológus a hirado.hu-nak.
Ötszázszorosára emelkedett a radioaktív jód előfordulása az elmúlt héten Pozsonyban - írta TVNoviny.sk. A jód-131 izotópot a csapadékvízben mutatták ki, a szlovák fizikusok szerint a Japán földrengés és szökőár miatt megrongálódott fukusimai atomerőműből származik a radioaktív anyag.
Dr. Turai István, az Országos "Frédéric Joliot-Curie" Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet megbízott főigazgatója a hirado.hu érdeklődésére elmondta: Magyarországon is mérik a levegő sugárszennyezettségét és a radioaktív jódot az elmúlt napokban Pakson már képesek votak kimutatni. Emellett a tegnapi napon a budafoki mérőállomásból levett egyhetes levegőmintában is fellelhető a radiojód - közölte a főorvos. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt heti mérési eredmények a szokásos arány 5-10 szeresét mutattak ki Budafokon.
A szakember hozzátette, hogy a fővárosi kórházakban diagnosztikai és gyógyászati célra használt jód-131 izotóp a legmodernebb légszűrési berendezések hatásfoka mellett is kijuthat a levegőbe, ezáltal mérhetővé válik, ám nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ez most összefüggésben lehet a fukusimai atomerőmű meghibásodásával. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a Pozsonyban mért 500 szoros értéknek nem csak a japán katasztrófa, hanem elsődlegesen a helyi kibocsátás lehet az okozója.
A Kutató Intézet főigazgatója szerint a szokásosnál magasabb radiojód koncentrációnak nincs egészségügyi kockázata, hiszen diagnosztikai célra a levegőben található radioójód-mennyiség milliárdszorosát adják be a kórházakban a betegeknek.
A főorvos - aki egyben a WHO Sugáregészségügyi Együttműködő Intézet vezetője is - a korábban az MTI-hez is elküldött nyílt levelében emlékeztetett, hogy Csernobil miatt sem lépett fel, s nem léphet fel sugársérülés Magyarországon. "Még a kijevi Malév-képviselő tizenkét éves fiának szervezetében is csak az enyhe lefolyású sugársérülés kiváltására képes dózisnál ezerszer kisebb mennyiségű radioaktív anyag jelenlétét mutatták ki intézetünkben" - tette hozzá.
Turai István arra is kitért: mivel a környezeti sugárterhelés egészségkárosító hatása felől sokan érdeklődtek 1993-ban megjelent könyvét hozzáférhetővé tették az OSSKI honlapján. A főorvos szerint a könyvben leírtak ma is aktuálisak. Ebben összesen 45 kérdésre ad választ egyebek mellett a lakossági sugárterhelés forrásairól és mértékéről, Csernobil hatásairól, valamint a hatóságok és a lakosság teendőiről nukleáris baleset esetén.
Publikálás dátuma: 2011.03.30.
Forrás: hirado.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Elbocsátások az Electrolux-nál
Háromezer embert bocsát el világszerte a svéd Electrolux a gazdasági válság miatt. A világ második legnagyobb háztartási-gép gyártója még nem közölte, hogy mi a leépítések menetrendje, azaz...

Papírként használja a testét
2008. 11. 23. 08:47
Olyan a bőrük, mintha egy papírra irnának
...
Papírként használja a testét
2008. 11. 23. 08:47
Olyan a bőrük, mintha egy papírra irnának
...
Nyolc napig volt egy nő lakása liftjének foglya Spanyolországban, de túlélte. A 35 éves nő eszméleténél volt, de nem tudott tisztán gondolkodni, amikor tűzoltók és rendőrök végre kiszabadították. Azonnal kórházba került. Hogy miként sikerült...

– Szinte soha nem vagyok ideges, hiszen alapból mindenkivel jól kijövök, ám Enzón láttam, hogy szándékosan feszegeti a tűréshatáromat .
Az nagyon tiszteletreméltó, hogy a nyereményéből alapítványt szeretne...

Rúzsa Magdi: Végre hivatalosan is Magyar leszek!
BUDAPEST – Hosszú, gyötrelmes és várakozással teli hónapok és évek után úgy...
Rúzsa Magdi: Végre hivatalosan is Magyar leszek!
BUDAPEST – Hosszú, gyötrelmes és várakozással teli hónapok és évek után úgy...
Azt gondolhattuk, már nem tudunk meg újat Tabáni Istvánról ám most kiderült: nagyapja gazdag operaénekes volt- számol be a Blikk.
Cselédek szolgálták, és egy hatalmas rózsadombi villában élt István apjával együtt.
Tabáni helyett azonban Fischer...

Az MSZP szóvivője kedden arra szólította fel a fideszes Gulyás Gergelyt, hogy mondjon le minden parlamenti tisztségéről, és fizesse vissza "a közös kasszából jogtalanul elvett több mint hatmillió forintot". Mint írta, a mandátumát a Vas megyei listáról szerző...

Nem régiben született meg egy nagyon remek cég ,akinek a vezetői arra megálapításra jutottak,hogy a mai igenis szomorúsággal teli Országban változtassanak még ha egy kicsit is tesznek a közösségért de legalább jó kedvű embereket láthatnak a műsorok idelye alatt!
Ez a...

Egy dél-egyiptomi bíróság vasárnap halálra ítélt egy férfit, aki még tavaly januárban hat kopt keresztényt gyilkolt meg a karácsonyi mise után. A koptok is, akárcsak a pravoszlávok, a Gergely naptár szerint januárban ünneplik Krisztus...

A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület, és
technika megvásárlására fogják buzdítani.
Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt vegyenek
fel mindaddig, amíg a hitelek...