Ebben a szocialista pártban nem kívánok elnök lenni - mondta Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában. A volt kormányfő szerint ma egyetlen baloldali politikus sem tudná legyőzni Orbán Viktort, ha a következő választás előtt úgy tűnik majd, hogy vele "lemossák" a mostani kormánypártot, akkor kész harcba indulni a baloldal élén.
Nem kívánok ebben a szocialista pártban elnök lenni - mondta Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában. A szocialista politikus kifejtette, hogy "politikailag belátható, értelmes időn belül, a mai politikai szerkezetben és szituációban nagyon világosak az ambíciói: megszervezni ezzel a neohorthysta önkényre épülő világgal szemben a demokratikus ellenzék erős táborát, és abban a balközépet képviselni".
"Két éve lemondtam a pártelnökségről, most dőreség lenne ezért küzdeni. Azért küzdök, hogy ennek a szerintem lehetetlen világnak véget vessünk" - hangsúlyozta a volt kormányfő. Hozzátette: majd kiderül, hogy milyen szerepe lesz a tervezett nagy balközép centrista polgári tömörülésben.
"Ma bármelyikünk hívná ki Orbán Viktort, akit a baloldal környékén szoktak emlegetni, Bajnai Gordontól kezdve Mesterházy Attilán keresztül velem bezárólag, egyikünk sem tudná megverni" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint most még megszorítani sem tudnák a kormányfőt.
Nem is szabadna most ilyen kihívást intézni, de két-három-négy év múlva eltérő politikai szerkezet lesz - vélekedett. Akkor pedig annak kell majd vezetnie a szocialistákat, akinek a legnagyobb esélye van győzelemre vinni a demokratikus ellenzéket, azután pedig sikeresen kormányozni - fejtette ki a parlamenti képviselő.
Gyurcsány Ferenc szerint nincs benne az ország első ötven problémájában, hogy az ellenzéken belül hogyan osztják el a helyeket. Ha a következő választás előtt az derül ki, hogy pártelnökként és miniszterelnök-jelöltként vele "lemossák" a mostani kormánypártot, akkor az elsőként mondja majd, hogy neki kell vezetni a tábort. Ha viszont az válik világossá, hogy a személye hátrányt jelentene, és mással több az esély, akkor visszalép majd - emelte ki.
Publikálás dátuma: 2011.03.29.
Forrás: inforadio.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Hozzávalók:
20dkg kristály cukor
25dkg Ráma
3 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál étkezési zselatin
3 evőkanál kakópor
fél deci víz
18dkg tejpor
fél csomag karamellás rízspehely
Elkészítés:
A fentieket összekeverjük a tejpor és a...

Mennyire súlyos a helyzet?
Krízishelyzet alakult ki Magyarországon, Ukrajna felől kedd délután óta egyáltalán nem érkezik földgáz. A magyar tartalékok a keddi fogyasztás és a hazai kitermelés mellett több mint 2 hónapra elegendőek. A korlátozás először a...

Kapuzárási pánik
Hívhatjuk midlife crisisnak (középkorúakat érintő válság) vagy kapuzárási pániknak. A probléma ugyanaz, az öregségtől, a testi-szellemi teljesítőképesség csökkenésétől való félelem. A férfiklimax az...

Magánnyugdíjpénztárak: milyen változásokkal számoljunk idén?
Kommunikációs kampány, ügyfélszolgálatok, valamint jogszabályváltozások segítik az idei évtől a magán- és önkéntes kölcsönös önsegélyező...
Magánnyugdíjpénztárak: milyen változásokkal számoljunk idén?
Kommunikációs kampány, ügyfélszolgálatok, valamint jogszabályváltozások segítik az idei évtől a magán- és önkéntes kölcsönös önsegélyező...
„Álmok és vágyak ugyan vannak, ám ezek pénzhiányra hivatkozva valahogy sosem valósulnak meg”- nagyjából így summázható a kormány elmúlt fél évének teljesítménye, már ami a rendőrök helyzetének javítását illeti....

Külön jogszabályban rendezik a válságadókat Az egyes ágazatokat terhelő különadóról címen, erről önálló képviselői indítványt terjesztett be Rogán Antal (Fidesz) és Lázár János (Fidesz); illetve külön jogszabályjavaslatot...

MINDIG MINDENT LEHALLGATNAK
Echelon, a globális kémrendszer
Boldog tudatlanságban éltek a nyugat-európaiak: sokáig elhitték, hogy észak-amerikai szövetségeseik csak a demokrácia védelmében hallgatnak le ezt-azt. Nyilván a vasfüggöny mögötti...

Volt egyszer egy lány, aki születésétől fogva vak volt,
ezért utálta az egész világot és mindenkit benne, kivéve
a barátját. Ő mindig ott volt vele, segített neki és biztatta!
Egy nap végre találtak donort , aki felajánlotta a szemeit.
A lány nagyon örült...

Hihetetlen Volán-gála: tízszer került a pakk az innsbrucki kapuba
Komoly téttel bírt az osztrák jégkorong-bajnokságban (EBEL) szereplő Alba Volán számára az Innsbruck elleni találkozó: győzelme esetén Ted Sator csapatának még maradt elméleti esélye a...

A világ legjobb muffinja! recept
Kategória:
Sütemények, édességek
Hozzávalók:
25 dkg ráma margarin ( 1kocka ráma)
4 db egész tojás
25 dkg cukor
25 dkg liszt
csipet só
kiskanálnyi sütőpor
1-2 csomag vanília cukor
+...
A világ legjobb muffinja! recept
Kategória:
Sütemények, édességek
Hozzávalók:
25 dkg ráma margarin ( 1kocka ráma)
4 db egész tojás
25 dkg cukor
25 dkg liszt
csipet só
kiskanálnyi sütőpor
1-2 csomag vanília cukor
+...