Charlie Sheen botrányaitól volt eddig hangos a sajtó, egymás után jelentek meg a cikkek, amelyek a színész és a volt munkaadója közötti vitát taglalták. Noha a CBS igen dicstelen körülmények között vált meg tőle, most úgy tűnik fordult a kocka: a Két pasi meg egy kicsi főszereplőjét mindenáron vissza akarják szerezni.
A sorozat az Egyesült Államok egyik legsikeresebbje, és a CBS igen rosszul járt azzal, hogy kirúgta a sztárját. A radaronline.com értesülései szerint Les Moonves CBS-elnök vissza akarja hozni a botrányhőst: „Foglalkozunk Charlie-val”, jelentette ki. Olyan megoldást akarnak találni, amivel „mindenki elégedett”. Állítólag már személyesen is találkoztak a felek.
A döntés joga ugyanakkor elsősorban a Warner Brost illeti és a tmz.com szerint Sheen újraalkalmazására „semmi esély” nincs.
A korábbi moziszínész április 3-ig turnézik egyszemélyes showjával az Államokban. A rendezvényekre a jegyek 18 perc alatt keltek el, ezen kívül a Fox tévécsatornával egy Late Night Show terveiről egyeztetnek.
A Két pasi meg egy kicsi minden egyes részéért két millió dollárt kapott a színész, mielőtt kirúgták. A CBS leállította az aktuális széria vetítését, majd újra folytatták, Sheen pedig napról napra a címlapokra került vagy drogügyeivel vagy botrányos válásával.
Ha nem saját tettei, akkor mások miatt került a hírek közé. Sheen apja, Martin Sheen, aki az 1979-es Apokalipszis Most című filmeposszal vált híressé, szintén kiállt a fia mellett. Elmondása szerint gyereke érzelmileg még mindig gyerek. „Ha függő vagy, akkor érzelmileg nem fejlődsz”, mondta. Ez azt jelenti, hogy az ember egy elvonókúra után ott kezdi, ahol a függőség kialakulása előtt abbahagyta.
Publikálás dátuma: 2011.03.23.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Két hét múlva torkos csütörtök
Február 18-án lesz az idei torkos csütörtök. Immár ötödik alkalommal rendezik meg, eddig 1170 étterem jelezte, hogy részt kíván venni az akcióban, de a következő két hétben még bővülhet a lista- mondta Róna...

Fűszeres omlós teasütemény
Hozzávalók (36 darabhoz):
50 dkg vaj vagy sütőmargarin
22 dkg porcukor
67,5 dkg finomliszt
7,5 dkg rizsliszt
1 teáskanálnyi fűszerkeverék, (fahéj, szerecsendió keveréke, esetleg mézeskalács...

Intenzív fegyverropogás hallatszott vasárnap éjjel és hétfő reggel a líbiai főváros több részéről, jelezve, hogy a zavargások már Tripolira is átterjedtek - jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség. A lövések főként azután...

A mai napig egykori közös cégük ügyeit intézi Daróczi Dávid (†37) volt menyaszszonya!
A Blikk megtudta, hogy a Csilla (35) nevű hölggyel nem sokkal azelőtt szakított a tragikus körülmények között elhunyt korábbi kormányszóvivő, hogy összejött Liptai...

Magyar fiatalok csoportját támadta meg egy 15 fős szerb társaság pénteken Temerinben. A magyar fiataloktól Koszovóval kapcsolatos szlogenek skandálását követelték, és miután erre nem voltak hajlandóak, előkerültek a boxerek és a sörösüvegek. Az egyik magyar...

Február 5-én tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - értesült a Magyar Nemzet. A napilap szerdai száma azt írta: az évértékelő helyszíne még nem dőlt el, de a legnagyobb esélye annak van, hogy - ahogyan tavaly - idén is budai...

Kecskebűvölők
Vígjáték; 90 min; 2009.
Rendezte: Grant Heslov
Producer: Grant Heslov, Paul Lister
Írta: Peter Straughan
Szereplők: George Clooney, Ewan McGregor, Kevin Spacey, Jeff Bridges, Rebecca Mader
Tartalom
A kecskebűvölők című csípős, feketehumorú vígjáték alapja egy egészen...

A Fidesz meghatározó politikusa nem rejtette véka alá, mire gondol, és azzal indokolta a nemzetbiztonsági kockázatot, hogy a Jobbik szellemiségéhez köthető Hatvannégy Vármegye Mozgalmat – pontosabban annak a Kárpát-medencében bóklászó, nemzetpolitikai...

Magyarország jégkorong csapata 1964 óta nem szerepelt olimpián, e sorozat megtörésére van esélye Pat Cortina szövetségi kapitány együttesének. Az edző kedden hirdette ki a rigai selejtezőre utazó keretét.
if(!window.goA)document.write('');
...

Subject: Eredeti szobor
> SZOBOR
> Egy asszony együtt van a szeretőjével, mikor hallja, hogy nyílik az
> ajtó és hazajön a férje.
> - Gyorsan, menj a sarokba! Kapkodva bekeni a szeretőt
> babaolajjal és
> púdert fúj rá.- Meg ne mozdulj, amíg nem szólok' - súgta neki -