Orbán ipari óriásokkal egyeztetett
Orbán Viktor miniszterelnök európai konzultációsorozatának keretében a szerdai napon megbeszélést folytatott a 45 legmeghatározóbb európai ipari és technológiai vállalat vezérigazgatóit és elnökeit tömörítő Európai Gazdasági Kerekasztal vezetőivel.
A találkozón a miniszterelnök és a vállalatvezetők is az európai versenyképesség javításának fontosságát hangsúlyozták. Orbán Viktor elmondta, hogy a magyar gazdaság versenyképességének javításához feltétlenül szükséges adófüggetlenségünk megtartása, hiszen a magyarországi adók csökkentése, az arányos adórendszer bevezetése és az adórendszer egyszerűsítése a stabil kormányzati politikai háttérrel együtt komoly versenyelőnyt jelentenek Magyarország számára. A találkozó résztvevői egyetértettek az oktatási rendszeren belül a műszaki képzés fejlesztésének fontosságában, a miniszterelnök pedig tájékoztatta tárgyalópartnereit arról, hogy Magyarországon éppen a reál- és műszaki tudományos képzések erősítése jegyében kezdődik meg a felsőoktatási rendszer átalakítása.
A találkozón részt vevő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a nemzeti ügyek kormánya a munkahelyteremtés érdekében kiemelten támogatja a termelést, a termelő beruházásokat és ágazatokat, a költségvetési hiányt pedig az EU-hoz való csatlakozásunk óta először három százalék alatt tartja az idei esztendőben.
Publikálás dátuma: 2011.03.23.
Forrás: hirtv.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
1. Először is, moss kezet!
2. Igenis, moss kezet. Ez elengedhetetlen.
3. Ebben hajthatatlan vagyok: moss kezet!
4. Rendben van. Most menj a hűtőhöz, és vegyél ki 5 tojást.
5. Azt a 4 tojást,amit sikeresen kivettél a hűtőből, törd fel egy tálkába.
6. Emeld fel a tálkát a padlóról,és...

54 ezer forintos bankóval vertek át egy idős embert
MTI2008. 12. 03., 12:41
var strModDate = '2008. 12. 03., 17:38';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2008. 12. 04., 05:42';
var diffYears;
//var diffMonths;
var diffDays;
...

A fogmosást és fogápolást semmi nem helyettesítheti! De vannak apró trükkök, melyekkel a szájszag megelőzhető illetve visszaszorítható. Íme néhány!
Felmérések szerint minden negyedik ember szenved a rossz lehelettől. Bármennyire is fakad betegségekből, a szájszag...

Mindig nagy öröm, ha egy kiskutya érkezik a családba, ám a négylábú kedvenc oktatását nem lehet elég korán elkezdeni.
Ahhoz, hogy a kölyök teljes jogú tagja lehessen a családnak, még sokat kell tanulnia. Az egyik legfontosabb, hogy megtanítsuk kedvencünknek:...

A tanévkezdés több tízezer forinttal rövidíti meg a szülők pénztárcáját minden szeptemberben. Az ár és a minőség sokszor összefügg egymással, ezért célszerű utánajárni annak, mi és hol olcsóbb, hiszen a papírboltok illetve a...

A bőrén át hullatja vérét egy 13 éves indiai kislány. A gyermek anélkül vérzik, hogy bármilyen sérülése lenne. Az orvosok egyelőre nem tudják meggyógyítani. A 13 éves Twinkle Dwivedi furcsa rendellenességben szenved: a bőrén át veszíti el...

Ellopták Orosz Barbara titkos üzeneteit és képeit – derül ki a Blikk c. lapból. A műsorvezetőtől egy aluljáróban tulajdonították el a mobiltelefonját – talán egy virágárus néni. „Megfogta a karomat, én meg intettem neki, adok pénzt”. Pár perc...

Látványosság egy fülöp-szigeteki szigorúan őrzött börtönben: 900 elítélt táncolt az egy éve elhunyt Michael Jackson zenéjére. A rabok így tisztelegtek az énekes emléke előtt. A rácsok mögött nehézbűnözőket tartanak fogva: gyilkosokat,...

hirdetés
banner( 345, 1450, 310, 232, 0, 0 )
cont = document.getElementById( "uniq8140652" ).parentNode.parentNode; if ( cont.id == "microsite" ) { cont.style.width = "310px"; cont.style.marginLeft = "65px"; }
Nem volt nemi erőszak, a gyerek csak játszottak – mondta el Szabó Lászlóné, aki annak a szegedi általános...

A mai napig egykori közös cégük ügyeit intézi Daróczi Dávid (†37) volt menyaszszonya!
A Blikk megtudta, hogy a Csilla (35) nevű hölggyel nem sokkal azelőtt szakított a tragikus körülmények között elhunyt korábbi kormányszóvivő, hogy összejött Liptai...