Nukleáris nindzsák: öngyilkos küldetést teljesítenek a japán mérnökök
A sérült atomerőműben a fűtőelemek teljes megolvadásának megakadályozásán dolgozó hősök maroknyi csapata már közölte szeretteivel, hogy ne is várják, hogy valaha is hazatérnek.
A japán média a hazájuk megmentésén fáradozó 180 mérnökből álló elit alakulatot „szamuráj harcosoknak”, sőt „nukleáris nindzsáknak” nevezi. Egy erős sugárzásnak kitett férfi azt üzente feleségének: „Kérlek benneteket, továbbra is éljetek helyesen, én egy darabig nem lehetek otthon.” Az egyik ott tevékenykedő munkatárs kislánya azt írta a Twitteren: „soha nem hallottam édesanyámat olyan keservesen sírni, mint amikor apukám elment az atomerőműbe.” Így könyörgött: „Apu, kérlek, gyere haza élve.”
A szakértők szerint ezek az emberek öngyilkos küldetést teljesítenek, és még légmentesen záró védőöltözetük sem tudja őket megvédeni a sugárfertőzéstől. És ha túlélik is ezt a helyzetet, egész életükben egészségügyi problémákkal fognak küszködni. A Fukushima 50 onnan kapta a nevét, hogy a csoport dolgozói percenként 50-szer fordulnak, és megállás nélkül dolgoznak, hogy vízhűtéssel védjék az erőmű reaktorait a túlmelegedéstől. A titokzatos csapat az erőműben maradt, miután a sugárzás elérte a halálos szintet, és 700 kollégájuk elmenekült. Azok közül, akik úgy döntöttek, hogy maradnak, már öten meghaltak. Két további eltűnt, és legalább 21 megsérült.
Bátorságuk arra a három önkéntesre emlékeztet, akik halálukig kitartottak, hogy megvédjék a Szovjetuniót az 1986-os csernobili katasztrófa során. Alekszej Ananenko mérnök, és két katona, Valerij Bezpalov és Borisz Baranov búváröltözéket vettek fel, és az elárasztott kamra radioaktív vizében úsztak, hogy kioldják a zárószelepet, és leengedjék a felgyülemlett vizet. Sokan a tűzoltók és a mentőcsapat tagjai közül is meghaltak a sugárfertőzés miatt, miután kivonultak a helyszínre, hogy az ismert kockázat ellenére megmentsék az embereket.
Egy korábbi csernobili munkás elmesélése szerint: „A tábornok úr eljött és azt mondta, hogy inkább legyen 2000 fertőzött emberem, ha így 200 millióan életben maradnak.” „Odaküldtek minket a reaktorhoz, hogy tisztítsuk ki a lefolyót. Most már csak a csapat fele él.”
Szerdán ideiglenesen újból evakuálni kellett a sérült Fukusima atomerőműnél dolgozó munkásokat: ismét fekete füst szállt fel a hármas számú reaktor épületéből. A füst miatt nem változott a radioaktivitás szintje, az evakuálás azonban megzavarta a hűtőrendszer újraindítását.Az atombiztonságért felelős japán ügynökség egyik munkatársa az evakuálás előtt még azt mondta, hogy reményeik szerint már csütörtökön újra tudják indítani a hármas számú reaktor hűtőrendszerét. Ez azonban a fekete füst okozta munkaleállás miatt várhatóan késni fog.
Publikálás dátuma: 2011.03.23.
Forrás: atv.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Julianna ókeresztény vértanú, akit legendája nyomán megláncolt ördöggel ábrázoltak.
Neve régebben a legkedveltebb magyar női nevek közé tartozott, és ő a névadója a Júlia szép leány című Székely balladának is.
A legenda szerint Julianna...

2009. január 31. szombat, 17:44
Thomas Lee Rowley
Thomas Lee Rowley úgy gondolta, volt barátnőjének - most hogy már szakítottak - illene visszaszolgáltatni az általa fizetett mell implantátumokat. Ezért aztán a sötétben megvárta a lányt anyja háza előtt és nekiesett egy...

Hibrid tanulmány a 7-es BMW-ből
Hamarosan sorozatgyártásba kerül
...
Hibrid tanulmány a 7-es BMW-ből
Hamarosan sorozatgyártásba kerül
...
A lapos lcd-kijelzők mellett elég hülyén néznek ki a hangszórók méretes dobozai, de már közel a megoldás: brit tudósok papírvékony hangszórókat készítettek, amiket akár a plafonra is felrakhatunk.
A mindössze 0,25 milliméter vastag hangszóró...

A korábbi feltételezésekhez képest egy évezreddel korábban, 5500 éve háziasították a lovakat, a mai Kazahsztán területén - jelentették be brit kutatók.
A bejelentés szerint megtalálták a világ legősibb lótenyésztő farmját - a telepet...

Fennáll a veszélye, hogy külföldre csalták a naiv iskolást, akit egy közösségi szájton cserkésztek be.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
Robert Williams
A brit hatóságok nemzetközi...

Összes alkalmazottját, csaknem kétezer embert készül elbocsátani az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai cég arra hivatkozva, hogy a munkálatokat finanszírozó román állam 214 millió euróval tartozik neki - véli tudni az...

Megjelent csütörtökön egy új-zélandi bíróság előtt az a nő, aki két éve barátjával Kínába menekült a bankjuktól tévedésből kapott milliókkal. A lopással és pénzmosással vádolt 31 éves nőt a bíróság...

Tv bemondó
Réges régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok, gyerekek! -...

Nem ritka, hogy másfél-kétszeresére nőtt azoknak a havi részlete, akik devizában vettek fel lakáshitelt. Olvasóink leveleiből szemezgettünk, a legtöbb panasz az tájékoztatás és az információ hiányára érkezett. Sokan tartják igazságtalannak a...