A bíróság kedden jogerősen 7 év letöltendő szabadságvesztésre és közel 6 millió forintnak megfelelő pénzbüntetésre ítélt szexuális zaklatás és nemi erőszak miatt a volt elnököt. Május 8-án köteles bevonulni a börtönbe.
Móse Kacav volt izraeli elnök könnyekben tört ki a Tel-avivi kerületi bíróság ítéletét követően, és azt állította, hogy „hibás döntést hoztak. Nagyon rosszul döntöttek, és ez be is fog bizonyosodni. Ma a hazugság győzött, és ez ki fog derülni”. Kacav hozzátette, hogy „a nők tudják, hogy hazudtak. Esélyem sem volt megvédeni magamat… folyton közbevágtak a vallomásomnál”.
A bíró, George Karra a vádiratból felolvasta, hogy „a vádlott áldozatai szexuális zaklatásnak voltak kitéve, és olyan helyzetben voltak, amelyben okuk volt félni. A támadások ismétlődő jellege, hosszú időn keresztül azt követelte, hogy szigorú ítéletet hozzunk”. A bíró emellett kritizálta Kacav magatartását, valamint az ítélethirdetés késleltetését. A bíró szerint „Kacav magas beosztása nem lehet enyhítő körülmény, hanem éppen ellenkezőleg: súlyosbító körülmények. Minél nagyobb a rang, annál nagyobb a csalódás” – tette hozzá a bíró.
A döntés egy két éve zajló eljárás végére tett pontot, de az ügy már közel öt éve borzolja az izraeliek kedélyeit. A volt elnököt két ízbeli nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos magatartással és az igazságszolgáltatási eljárás akadályozásával vádolták meg. Az elnök azonban következetesen hangoztatta ártatlanságát és azt, hogy koholt vádakkal gyanúsították meg.
Az ítélet kimondta, hogy a két nemi erőszakot még miniszterként, a szexuális zaklatást azonban már államfőként követte el.
Publikálás dátuma: 2011.03.22.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
"Nem akármilyen sztorim van. Veres Robi ex-barátnője, terhes! Többször megjelenik mostanában a Fejér Megyei kórházban, ultrahangon a nőgyógyászaton. Ott dolgozik az egyik ismerősöm, aki megnézte a gépben, és ő mondta, hogy terhes. Vajon Robi vállalja a gyereket? Érdemes lenne...

Itt az új generációs kamerakapszula: bélbolyhok, csííííz!
Forrás: IT café
Az ügyes mikroelektronikai eszköz nemsokára már nem csak fényképezni tud beleinkben, hanem gyógyszerszállítóként és -adagolóként is munkába...

Meghalt a Kaposváron megszurkált férfi
MTI
| 2009. március 3., kedd 18:40 | Frissítve: 5 órája
Meghalt az a férfi, akit életveszélyes szúrt...

2009. január 1-től a motorosok legálisan használhatják a buszsávokat. Persze nem Magyarországon. Ezt az úttörő lépést Londonban tették meg.
Az egyre nagyobb forgalom, a benzinárak tavalyi és idén várható alakulása miatt elkerülhetetlen, hogy a robogóval, nagyobb...

A magyar piac foltos tükre
2009. március 14., szombat 0:00
Már hetekkel ezelőtt kérdezgették olvasóink, hogy érdemes-e kimenni az idei motorkiállításra. Kik lesznek ott, kik nem állítanak ki, mit lehet kipróbálni? Biztos volt, hogy egyesek nem vesznek részt – még sosem volt olyan...

Repülős Gizi továbbra sem bír a vérével
A Kunszentmiklósi Városi Bíróság a napokban 25 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Kosztor Sándornét, akit Repülős Gizi néven ismer az ország - írja a baon.hu.
A 83 éves idős asszony tavaly nyáron...

Daróczi Dávid, a néhány hónappal ezelőtt tragikusan elhunyt exkormányszóvivő állítólagos szeretője a Napi Ásznak elmondta, kapcsolatuk akkor sem szakadt meg, amikor a férfi a nyilvánosság előtt mindenütt Liptai Claudia műsorvezetővel jelent meg.
Nóra - a szerető - azt is...

Sherlock Holmes
Kalandfilm; 128 min; 2009.
Rendezte: Guy Ritchie
Producer: Joel Silver, Lionel Wigram, Susan Downey, Dan Lin
Írta: Michael Robert Johnson, Anthony Peckham, Simon Kinberg
Szereplők: Rachel McAdams, Robert Downey Jr., Jude Law, Mark Strong
Tartalom
Sherlock Holmes (Robert Downey Jr.) a XIX: század derekán már mindent tudott,...

Marian Cozma kézilabdázó életét nem lehetett megmenteni; a szívét ért szúrás roncsolta a bal kamrát és pitvart, s a szúrt csatorna hossza elérte a 18,5 centimétert – mondta Varga Gyula igazságügyi orvos szakértő a Cozma-ügy szerdai...

Megszületett Rogán Antal kisfia
hirado.hu
2009-02-16 13:00:00
...
Megszületett Rogán Antal kisfia
hirado.hu
2009-02-16 13:00:00
...