A tapasztalatok szerint az áfa-csökkentésből kevés jut el a fogyasztókhoz, legutóbb, 2006-ban az ötszázalékos áfa mérséklés után átlagosan alig több mint 1 százalékkal csökkentek az árak - mondta el a Független Hírügynökségnek Madár István, a portfolio.hu elemzője.
A Corvinus egyetem adjunktusa szerint a mostani elképzelésből, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékra csökkentené a Vidékfejlesztési Minisztérium, nem derül ki, hogy kiknek akarnak kedvezni, a fogyasztóknak, a termelőknek vagy a kereskedőknek.A Népszabadság számolt be keddi számában arról, hogy egységesen az ötszázalékos áfa kulcs alá sorolná az alapvető élelmiszereket a Vidékfejlesztési Minisztérium. A napilap információi szerint "tanulmány" formában már a következő hetekben a kormány elé kerülhet az előterjesztés. A becslések szerint ez 240 milliárd forint kiesést jelentene a költségvetésnek.
Madár István először azt kéne tisztázni, hogy mi a törvényhozó célja, kiket akar támogatni. Ha nincs "felcímkézve", hogy a fogyasztókat, a termelőket vagy a kereskedőket akarja jobb helyzetbe hozni az áfa-csökkentés, akkor valószínűleg azt történik, hogy megindul az osztozkodás az árképzésben. Ekkor pedig - hasonlóan 2006-hoz, amikor 25-ről 20 százalékra vitték le az áfát - a csökkenést alig venné észre a fogyasztó, az árak alig csökkennének. 2006-ban 5 százalék helyett alig több mint 1 százalékkal lettek olcsóbbak a termékek, a termelők és a kereskedők megtartották maguknak a többit.
Másrészről az alapvető termékeket az emberek így is, úgy is megveszik, így az árcsökkenéstől nem nőne számottevően a fogyasztás - magyarázta a szakértő.
Az alacsonyabb árakon megspórolt pénzt a vevők más típusú termékekre költenék, így az alaptermékeket előállító, segítségre váró termelőágazatok nem kerülnek jobb helyzetbe - mondta Madár István. Abban azonban bízhatnak, hogy az áfa-csökkentés hatására, a kisebb mértékű fogyasztásnövekedés mellett magasabb felvásárlási árakat tudnak elérni a kereskedőknél - tette hozzá.
A kereskedők a kis mértékű forgalomnövekedés mellett az áfa-csökkentés miatt nagyobb árréssel tudnak dolgozni - folytatta Madár István. Kérdésre nem tartotta kizártnak, hogy a kereskedelmi szektor az áfa-csökkentéssel lehetőséget láthat a kivetett különadó miatt elvesztett profit visszaszerzésére.
Közvetett adókon keresztül, mint az áfa, nehéz a jövedelmi viszonyokat befolyásolni - foglalta össze az elemző. A kormány, ha támogatná az áfa-csökkentést, azaz lemondana 240 milliárd forintról, annak célzott támogatásokra fordítása többet ér, mintha "otthagyja" a pénzt és a piaci szereplők osztozkodnak rajta - zárta mondandóját a portfolio.hu elemzője.
Publikálás dátuma: 2011.03.22.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
------------------
1) A rabbi válasza
------------------
Megkérdezték a Rabbit, igaz-e, hogy erkölcstelen egy földszinti lakásban fényes nappal, nyitott ablakkal nemi életet élni.
A válasz:
- Nem erkölcstelen, de praktikusabb nővel!
-----------------
2) Móricka utánoz
-----------------
-...

Tortilla recept!
Kategória:
Nassok, sós finomságok
Hozzávalók:
30 dkg liszt
4 ek olaj
1 tk só
1/2 cs sütőpor
víz
Elkészítés:
A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a sütőport...
Tortilla recept!
Kategória:
Nassok, sós finomságok
Hozzávalók:
30 dkg liszt
4 ek olaj
1 tk só
1/2 cs sütőpor
víz
Elkészítés:
A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a sütőport...
Hosszú farkú indiai papagájok telepedtek meg a közép-ázsiai Üzbegisztánban. Természetvédelmi illetékesek szerint alighanem eredeti életterükben túl meleg volt már számukra a klíma.
A madarak seregestől érkeznek Indiából és...

Fémcsövet hagytak Valéria hasában
21 milliós fájdalomdíjat kér Mild Valéria, mert a mosonmagyaróvári Karolina kórházban egy tizenöt centis fémcsövet felejtettek a hasüregében a műtétje után. A 26 éves lányt öt éven át...

Megdöbbentő! - Teljesen megőrültek az emberek...
Több mint 17 ezer dollár repült ki az amerikai autópályán száguldó autó ablakán. Az arra autózók pedig egyszerűen megálltak a forgalmas úton és szedegetni kezdték azt.
Az emberek megálltak a San...

Gyanús körülmények között meghalt egy, a kaposvári börtönben fogva tartott rab; a Katonai Ügyészség nyomozást indított az ügyben halált okozó testi sértés gyanúja miatt - írta a Somogy megyei internetes portál pénteken. A Sonline.hu...

Budapest — Kilenc éve lengi körül misztikum Zámbó Jimmy halálát: vajon ki húzta meg a ravaszt?
Baleset, öngyilkosság történt, vagy az egykori szemtanú, Hullé Éva szavai szerint valaki másvilágra segítette a legendát? A beteg asszony 2001. január...

A kamerák régóta nem működtek, ahogy a risztórendszer sem" - mondta egyrendőrtiszt az AFP hírügynökségnek. "Nem tudjuk pontosan, mennyi ideje volt üzemen kívül, de hosszú ideje. A múzeum vezetői szerint alkatrészeket kerestek a biztonsági...

Szeretnék egyszer , nagyon boldog lenni,
Gondot és bánatot, gyorsan elfeledni,
Kacagva , nevetve , járni - kelni,
Másokat is mindig vidámnak látni.
Szeretnék egyszer nagyon boldog lenni,
Mindent a világon rozsaszionben látni.
...

A válság elveszi a kedvet a gyerekvállalástól?
(NAPI Online) 2009. 01. 27.
A tavalyi év első tizenegy hónapjában többen születtek, és kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban; de még így is fogy a társadalom.
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes...