A calabriai maffia, a N’dragheta bérgyilkosa, Cosimo Gabor megvetette a lábát Romániában, és mindent megtesz azért, hogy a hatóságok ne adják ki hazájának. Indoklása szerint attól tart, hogy ellenségei beváltják fenyegetésüket és végeznek vele. A 39 éves férfit februárban, Nagyváradon fogták el a román szervezett bűnözés elleni rendőrség munkatársai, közlésük szerint európai elfogatóparancs alapján - számol be a kronika.ro oldal.
Cosimo Gabor (eredeti nevén Scaglione) a N’dragheta kapitányaként 2000-ben tagja volt a maffia kivégzőosztagának, amely négy embert ölt meg. Hármat megrendelésre, a negyediket, egy idős férfit Cosimo lőtte agyon, állítólag véletlenül. Az akciót azért rendelték el, mert a Viola Antonio vezette klán terjeszkedni akart Piana di Sibari calabriai városban, amelyet már a N’dragheta ellenőrzött. A gyilkosságok után Cosimónak nyoma veszett, távollétében 14 év börtönbüntetésre ítélték.
A váradi bíróságra a napokban megérkezett az olasz hatóságok kiadatási kérelme, Cosimo azonban azt kérte, ne küldjék haza Olaszországba. A bérgyilkos ellen a román rendőrség is nyomoz. Tavaly a férfi Petrozsényben részese volt egy tömegverekedésnek, amely barátnője miatt tört ki. Az ügyből peranyag lett, amely már a temesvári bíróságon van. A román hatóságok nem is sejtették, hogy Cosimót Olaszországban gyilkosság miatt ítélték el. Az elmúlt időszakban Cosimo Temesváron élt, másfél évvel ezelőtt megnősült, és nevet változtatott. Tizenegy évvel az olaszországi gyilkosságok után Nagyváradon fogták el, a román verzió szerint azután, hogy az olasz hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Az olasz változat szerint ugyanazok a nyomozók, akik korábban kérték az európai parancs kiadását, tavaly novemberben rájöttek, hogy az eltűntnek vélt férfi valójában az orruk előtt tevékenykedik. A már más néven, Temesváron élő Cosimo ugyanis kapcsolatban volt egy, az olaszországi Treniben működő román bűnbandával, amely a gyanú szerint a „nemzeti örökség” ellen követett el bűncselekményeket. Ezek után az olasz és a román hatóságok szoros együttműködésben, két hónap elteltével bukkantak a maffiózó nyomára. Elfogása után a váradi bíróságon elpanaszolta: hazájában a hatóságok lábbal tiporták a jogait, mert a távollétében ítélték el, ezért új tárgyalást kér.
Publikálás dátuma: 2011.03.22.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Mi kell a jó szexhez?
2008. június 16.
Biokémiai egyezések, érzelmek, érzékiség, összhang a partnerek között, szenvedély – ezek így, együtt, vagy leagalábbis külön-külön. Fizikai egészség, lelki ráhangolódottság.És még...

Szerencsés kimenetelű baleset részese volt Minczér Tibor, a nyíregyháziak élvonalbeli labdarúgócsapatának középpályása.
A 25 éves játékos együttesének a pénteki Ligakupa-mérkőzés előtti találkozójára tartott, de Rakamaznál a...

Világméretű felmérést indított az ENSZ. Csak egy kérdés volt:
"Kérem, mondja meg őszinte véleményét arra nézve, hogyan lehetne
megoldani az élelmiszerhiányt a világ többi...
Világméretű felmérést indított az ENSZ. Csak egy kérdés volt:
"Kérem, mondja meg őszinte véleményét arra nézve, hogyan lehetne
megoldani az élelmiszerhiányt a világ többi...
BUDAPEST — Rabszolgasorsra kényszerült Bagi Iván (33) és Nacsa Olivér (30). A humoristapáros egy évekkel ezelőtti hiba miatt kénytelen dolgozni Hajdú Péternek (35), aki annak ellenére, hogy a fiúk jó pár tízmillióval károsították meg, újra...

A tévé rovat gyakran kap olvasói ötleteket, javaslatokat, kritikákat, hol a cikkekkel, hol a műsorokkal kapcsolatban. Most a szombati Megasztár miatt morogtak főképp az internetezők.A szombati Megasztár-ban leginkább az okozhatott meglepetést a tévézőknek, hogy félidőben még a három...

Nevelés - verés nélkül
Lehet-e büntetés nélkül nevelni? A gyermeknevelésben a kérdés szinte klasszikusnak számit. Nem lehet - hangzik a válasz. A gyermek ugyanis nem születik azzal a képességgel, hogy meg tudja különböztetni a jót és a...

"Svájcba emigrált magyar tanárnő fia szájából hallottam, hogy amikor a mamát befogadta a helyi iskola, azzal tüntette ki az igazgató, hogy ő
intézhette az iskola számára szükséges eszközök beszerzését. Persze,
bizonyítani akart, és...

Megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen indíttatásból dobtak Molotov-koktélt, és lőttek rá két nagycsécsi családi házra hétfőre virradóra. A roma vezetők szerint szélsőjobboldali tett volt, a rendészeti miniszter szerint viszont elképzelhető, hogy...

Micike története és az Ő segítségkérése
Ildikó
2009.04.26. 21:36
Ő Micike, aki most segítséget kér, de mielőtt rátérnénk, elmesélem az ő történetét.
...
Micike története és az Ő segítségkérése
Ildikó
2009.04.26. 21:36
Ő Micike, aki most segítséget kér, de mielőtt rátérnénk, elmesélem az ő történetét.
...
Pudingos keksz
Hozzávalók
elkészítés:60 perc
nehézség:könnyű
sütési hőfok:-
sütési idő:-
3 dl tej
4 evőkanál porcukor
1 csomag (49 g) főznivaló csokoládé ízű pudingpor
1...
Pudingos keksz
Hozzávalók
elkészítés:60 perc
nehézség:könnyű
sütési hőfok:-
sütési idő:-
3 dl tej
4 evőkanál porcukor
1 csomag (49 g) főznivaló csokoládé ízű pudingpor
1...