Cameron a brit parlament alsóházában közölte a képviselőkkel: a védelmi miniszterrel együtt utasította a brit fegyveres erők vezérkari főnökét arra, hogy a szövetségesekkel "sürgős együttműködésben" tegye meg az ENSZ-határozat érvényesítéséhez szükséges "megfelelő katonai intézkedéseket".
Cameron bejelentette, hogy Nagy-Britannia Tornado, illetve Typhoon vadászgépekkel, valamint légi üzemanyag-utántöltő és felderítő repülőgépekkel vesz részt a műveletben. E repülőgépeket olyan légitámaszpontokra irányítják át, amelyekről felszállva "megkezdhetik tevékenységüket" - mondta a brit kormányfő.
A brit királyi légierőnek (RAF) - a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóműhely, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ védelmi kapacitásairól összeállított, múlt héten kiadott idei elemzés (Military Balance 2011) szerint - 334 bevethető repülőgépe van, köztük 105, földi célpontok támadására alkalmas Tornado GR4-es, illetve 72 igen korszerű, légi harcra kialakított Typhoon vadászgép.
A súlyos brit költségvetési hiányhelyzet konszolidálását célzó takarékosságnak azonban áldozatául esett a brit királyi haditengerészet egykori zászlóshajója, az Ark Royal repülőgép-hordozó, amelyet több más hadihajóval együtt éppen most szereltek le, és kivonták a szolgálatból a helyből felszállni képes, négy évtizedig használt Harrier harci gépeket is. Nagy-Britanniának várhatóan a következő tíz évben nem lesz repülőgép-hordozókról bevethető légi csapásmérő ereje.
Cameron pénteki alsóházi nyilatkozatában közölte, hogy a kormány a jövő héten terjeszti a parlament elé a brit részvételről szóló indítványt. Hozzátette ugyanakkor: a helyzet megköveteli, hogy Nagy-Britannia a BT-határozat alapján "azonnali" lépéseket tegyen.
Arra a képviselői felvetésre, hogy a Biztonsági Tanács határozatát végre lehet-e hajtani líbiai rendszerváltás nélkül, a kormányfő gyakorlatilag nemmel válaszolt, mondván: Nagy-Britannia - sok más országgal együtt - már eddig is azt hangoztatta, hogy Kadhafinak távoznia kell annak érdekében, hogy Líbiának békés, sikeres és demokratikus jövője lehessen, és ez az álláspont továbbra is érvényes. "Szinte lehetetlen elképzelni Líbiai jövőjét úgy, hogy abban (Kadhafinak) is része legyen" - fogalmazott a brit miniszterelnök.
Cameron péntek este, a Konzervatív Párt skóciai tagozatának tavaszi kongresszusán felszólalva hangsúlyosan kijelentette, hogy a líbiai beavatkozás "nem újabb Irak" lesz. A kormányfő kiemelte, hogy az ENSZ-határozat egyértelműen kizárja Líbia külföldi katonai megszállását. Ezt sem Líbia népe, sem Nagy-Britannia, sem szövetségesei nem akarják, és ezért "ez nem is fog megtörténni" - tette hozzá.
A miniszterelnök szerint a fellépés Nagy-Britannia nemzeti érdekeit is szolgálja, mivel brit nemzeti érdek, hogy az "Európa szélein" lévő országokban nyitottabb, demokratikusabb rendszerek fejlődhessenek ki. Ha Kadhafi támadása saját népe ellen sikerrel jár, Líbia ismét páriaállammá válna, "fekéllyé Európa déli határain", olyan országgá, amely konfliktust exportál, és amelynek polgárai százezrével menekülnének, "hatalmas nyomást gyakorolva" Európára - fogalmazott a brit kormányfő.
Cameron szombaton Párizsban Nicolas Sarkozy francia elnökkel és több arab ország vezetőivel egyeztet a további közös fellépésről.
Publikálás dátuma: 2011.03.19.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Az emberek beszélgetnek a kocsmában, hogy ki hány figurát ismer a kefélésben.
- Én huszat ismerek! - szól az egyik.
Az emberek hümmögnek.
- Én harmincat! - mondja egy másik.
- Az semmi, én negyvenet! - kiabál valaki hátulról.
Elismerő moraj.
- Hát te, Józsi? -...

Bábszeletek recept
» 6 tojás
» 15 dkg cukor
» 15 dkg darált tökmag
» 3 evőkanál zsemlemorzsa
» 1 csomag sütőpor
» Krémhez:
» 4 dl tej
» 8 dkg liszt
» 20 dkg margarin
» 20 dkg porcukor
» 1 dl ananászszörp
»...
Bábszeletek recept
» 6 tojás
» 15 dkg cukor
» 15 dkg darált tökmag
» 3 evőkanál zsemlemorzsa
» 1 csomag sütőpor
» Krémhez:
» 4 dl tej
» 8 dkg liszt
» 20 dkg margarin
» 20 dkg porcukor
» 1 dl ananászszörp
»...
A 9-es kórterem
(Házassági viccek)
Azt kérdi az egyik beteg a másiktól:
- Mondja, magát miért nem látogatja a felesége?
- Hát mert ő is kórházban...
A 9-es kórterem
(Házassági viccek)
Azt kérdi az egyik beteg a másiktól:
- Mondja, magát miért nem látogatja a felesége?
- Hát mert ő is kórházban...
Szivárgó, emiatt életveszélyesnek számító gázpalackot lopott el ismeretlen tettes egy kőszegi gázcsere-telepről, a teli gázpalack a szelepnyaknál szivárog, ezért bármikor felrobbanhat. A 11,5 kilogrammos propán-bután gázpalack gyári száma: Y98304V, akinek a...

Az interneten egy kézikönyv részleteire bukkantunk, amely az ötvenes évek asszonyait látja el megszívlelendő tanácsokkal. Olvassátok el, milyen egy jó feleség, egy odaadó társ! Természetesen tudjuk: a nők mai szerepe teljesen megváltozott az elmúlt ötven évben, mégsem...

Még csak 15 éves, de már visszaesőnek számít egy amerikai lány, akit másodszor kaptak rajta egy sztriptízbárban – munka közben.
Egy névtelen bejelentés alapján vonult ki a detroiti rendőrség a Club Onyx nevű sztriptízbárba, ahol megtalálták a...

A magyar családok jelentős része a teljes vagyonát is elveszthetné, ha forint árfolyama az izlandi koronához hasonló értékvesztést szenvedne el.
Az izlandi korona összeomlott, a központi bank kénytelen volt feladni árfolyamának rögzítését még a...

Liptai Claudiát kórházba vitték
Liptai Claudia olyan rosszul lett a MrÉsMrs vasárnapi forgatásán, hogy mentőautónak kellett elszállítania, írja a Blikk. A műsorvezetőnő állítólag elfehéredett és nem bírta tovább végezni a dolgát, bizonyos...

Ragaszkodik a méltó halálhoz egy halálos beteg brit kislány, ezért visszautasította az életmentő szívműtétet. Az ötéves kora óta beteg Hannah Jones így meghalhat, bár a műtéthez ragaszkodó kórház megpróbálta jogi útra terelte az ügyet,...

Az Egészségügyi Világszervezet az "1000 város, 1000 élet" elnevezésű kampányával szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a városiasodás milyen negatív hatással van az ott lakók életére.
A mottó és a téma rendkívül...