Gyermekkori álma válik valóra a sztárnak önálló nagyszabású koncertjével. Nem tagadja, hogy rengeteg lány érdeklődik iránta, ám ő egy igazi lelki társra vágyik.
"Tizenkét éves korom óta várom azt a pillanatot, hogy egy többezer fős sportcsarnokban adhassak önálló koncertet nagyszínpadon. Léptem már fel ekkora közönség előtt két díjátadón, de ez lesz az első alkalom, hogy kimondottan miattam telik meg a hatalmas nézőtér" - kezdte SP, majd hozzátette, hogy különböző blokkok, tíz táncos, látványelemek és néhány sztárvendég teszi még színesebbé a programot. Az énekes állítása szerint a dalok sorrendjétől a színpadi világításig mindenen rajta tartja a kezét. Arra a kérdésre, hogy miért ilyen megosztó személyiség nem tudja a választ: "fogalmam sincs, miért vagyok az, de úgy vélem, pont ez az erősségem. Talán a külsőségek miatt utálnak sokan, vagy mert idegesítő fejem van. Sokan kedvelnek, de rengetegen utálnak is. Egyik legkellemetlenebb élményem az volt, amikor egy méterről leköptek, ez rosszul esik, de amikor névtelenül írogatnak rám mindenfélét az interneten, azzal már nem foglalkozom" - mondta SP, aki szerint hiányérzete támadt és szüksége lenne egy lelki társra. "Ha lement a buli, akkor majd ebben erősítek" - fogadkozott az énekes.
Publikálás dátuma: 2011.03.19.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Az a 24 ember áll most a városi bíróság elé, akiket garázdasággal vádol az ügyészség. A gyilkosság kapcsán három embert emberöléssel vádolnak, az õ ügyük a Veszprém Megyei Bíróságon van.2009....
Az a 24 ember áll most a városi bíróság elé, akiket garázdasággal vádol az ügyészség. A gyilkosság kapcsán három embert emberöléssel vádolnak, az õ ügyük a Veszprém Megyei Bíróságon van.2009....
Barackok
Hozzávalók
elkészítés:60 perc
nehézség:nehéz
sütési hőfok:közepes
sütési idő:10-15 perc
20 dkg lágy vaj vagy sütőmargarin
25 dkg porcukor
1 egész tojás
1,5 dl tej
...
Barackok
Hozzávalók
elkészítés:60 perc
nehézség:nehéz
sütési hőfok:közepes
sütési idő:10-15 perc
20 dkg lágy vaj vagy sütőmargarin
25 dkg porcukor
1 egész tojás
1,5 dl tej
...
A mozi pénztáránál egy falusi atyafi panaszkodik:
- Tessék ideadni a panaszkönyvet és még egy jegyet.
Mire a pénztárosnő:
- De bácsi, maga ma már az ötödik jegyet vásárolja!
- Hát ez az! Ahányszor bemennék...

A skót bemegy a patikába:
- Gyógyszerész úr, tud valami hatásos szert adni fejfájás ellen?
- Igen, kérem. Kitűnő kombinált porunk van. A gyomorgörcsöt és a reumatikus fájdalmakat is enyhíti. Mire a skót:
- Köszönöm, akkor most nem kérem, megvárom...

12 darab egyforintos. Elvileg ennyit vágott zsebre kormányfőként Bajnai Gordon, akit a Blikk olvasói faggattak.
BUDAPEST — Elrakja emlékbe az egyéves kemény munkával megkeresett 12 forint miniszterelnöki fizetését Bajnai Gordon (42), aki tegnap a Blikk új szerkesztőségének első...

Apacskocka
» 15 dkg aszalt alma (beáztatva és felszeletelve)
» 5 tojás
» 5 evőkanál cukor
» 3 evőkanál liszt
» 2 evőkanál darált mák
» 1 csomag sütőpor
» Mázhoz: 4 tojásfehérje, 24 dkg porcukor
...
Apacskocka
» 15 dkg aszalt alma (beáztatva és felszeletelve)
» 5 tojás
» 5 evőkanál cukor
» 3 evőkanál liszt
» 2 evőkanál darált mák
» 1 csomag sütőpor
» Mázhoz: 4 tojásfehérje, 24 dkg porcukor
...
A fogmosást és fogápolást semmi nem helyettesítheti! De vannak apró trükkök, melyekkel a szájszag megelőzhető illetve visszaszorítható. Íme néhány!
Felmérések szerint minden negyedik ember szenved a rossz lehelettől. Bármennyire is fakad betegségekből, a szájszag...

Az FBI az Egyesült Államokban kutat a különböző bankkártyák hamisítására szakosodott egyének és csoportok után, a módszer azonban világszerte népszerű az alvilágban - ebben hackerek segítségére támaszkodnak. Chicago Tribune a napokban arról...

Szívélyes sötétség
Inkább a sötétség, mint a magyarok segítsége!
G. Fehér Péter, vilag@hetivalasz.hu
9. évfolyam 6. szám, 2009.02.05
Az elmúlt egy évben a környező országokban felerősödött a magyarellenesség, miközben a hagyományos...

40 millió forintot vesztett a postás
Címkék: Egyesült Királyság, csalás, millió
Mintegy 40 millió forintnak megfelelő összeget adott kölcsön csalóknak egy hiszékeny brit postás. A férfi, aki...
40 millió forintot vesztett a postás
Címkék: Egyesült Királyság, csalás, millió
Mintegy 40 millió forintnak megfelelő összeget adott kölcsön csalóknak egy hiszékeny brit postás. A férfi, aki...