Szükségállapotot hirdettek ki pénteken Jemenben, ahol az elnök lemondását követelő tüntetők közé lőttek a kormánypárti erők, és legalább 41 embert megöltek, kétszázat megsebesítettek.
Szemtanúk beszámolói szerint a fővárosban, az Egyetem tér környékén lévő épületek tetejéről lövöldöztek rájuk. A tér a február 21-e óta megismétlődő tüntetések központja Szanaában.
A 32 éve hatalmon lévő államfő, Ali Abdullah Szaleh ezredes a szükségállapot kihirdetésekor azt állította, hogy rendőrök nem voltak a téren, ahol szerinte "állampolgárok csaptak össze tüntetőkkel". A szükségállapot rendelkezései közül az elnök azt emelte ki, hogy az egyszerű állampolgárok nem hordhatnak fegyvert. Az ellenzék közölte, hogy a pénteki vérengzés után "nincs többé semmi lehetőség a kölcsönös megértésre a kormánnyal".
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a mészárlásra reagálva sürgette, hogy az országban vessenek véget az erőszaknak, és kezdjenek tárgyalásokat a politikai rendezésről. Párizs ennél messzebbre ment: a külügyminisztérium élesen elítélte a fegyveres támadást, és követelte, hogy a hatóságok védjék meg a békés tüntetőket. A nyilatkozat "a biztonsági erőket és felfegyverzett kormánypárti csoportokat" jelölte meg a támadás felelőseként.
Publikálás dátuma: 2011.03.18.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Szakosodott középiskolában, az egyetemek, főiskolák bármely szakán tanulunk mikro- és makroökonómiát, vagyis közgazdaságtant. Itt beleverik a buksinkba, hogy a pénz több funkcióval bír: értékmérő vagy elszámolási egység, csere vagy forgalmi...

Egy ügyfélként a helyiségben tartózkodó nő megsebesült, de megfutamította azt a fegyveres postarablót, akit nem sokkal később elfogtak a Zala megyei Becsehelyen pénteken. A sötét színű dzsekit és nadrágot viselő, arcát sállal eltakaró férfi...

Senkit sem zavar, hogy a hírműsorokban rendszeresen helytelenül alkalmaznak bizonyos kifejezéseket?
pl. közlekedési baleseteknél a sérült helyett a sebesült szót használják, pedig szerintem sebesülni háborúban szoktak, sérülni balesetben. Aztán rendszeresen elhangzik, hogy a...

Darth Vader rákkal küzd
Az eredeti Star Wars-trilógia gonosz nagyurát alakító David Prowse tegnap vallotta be, hogy prosztata daganattal kezelik.
A hetvenhárom éves David Prowse nevét mindenki a filmtörténelem leggonoszabb alakja, Darth Vader tette ismertté, így érthető, hogy milliók...

Egyszer vége lesz. A politikusoknál és a sztároknál is gyorsabban váltják egymást azok a média tálalta forgatókönyvek, amelyek arról szólnak, hogy fog kipusztulni az emberiség. Az ufótámadástól és egy-két természeti csapástól...

Január elején a szokásos napi középhőmérséklet hazánkban 0 és -3 fok között alakul. Ezzel szemben jelenleg - kisebb ingadozással - a napi középhőmérséklet nyugaton -3, keleten -7 fok körüli. A következő napokban további csökkenésre számíthatunk....

Csók a pályán
MÜNCHEN — Furcsa közjáték előzte meg vasárnap az 1860 München–St. Pauli német másodosztályú focimeccset.
//
A kezdőrúgás előtt a 28 ezer néző meghökkenve leste, hogy egy fiatal pár futott a stadion gyepére.
...

Imádod a párod, de az agyadra megy, amikor egy-egy idegesítő szokásával táncol az idegeiden. Ezekkel az apróságokkal vagy megtanulsz együtt élni, vagy egy kis rávezetéssel megpróbálsz rajtuk változtatni. Megmutatjuk, hogyan.
Te nem vagy éhes?
Ugye feltűnt, hogy ez a...

Disznó, sertés és egyéb malacságok
''Látom az ablakon, / málé az asztalon. / Nem köll nekem málé, / legyen a gazdáé! / Köll nekem rétes, / az is legyen mézes, / hosszú nagy szál kolbász, / vastag sült hurka, / jó darab szalonna.''
(Disznótori...

Bátyjuk fel akarta őket dobni a zsaruknál, ezért tőrbe csalták, és végeztek vele.
PERM — Felfoghatatlan kegyetlenséggel szabadult meg vér szerinti bátyjuktól egy orosz fivérpár. Timur G. (28) és Marat G. (23) egy veszekedést követően brutális kegyetlenséggel végzett...