A múlt hét végéig több tucatnyian haltak meg a járvánnyal összefüggő megbetegedés következtében ebben az influenzaszezonban Magyarországon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken.
A közlemény szerint ismét az influenza A(H1N1)2009 vírusa okozott haláleseteket. Ezzel a H1N1 vírus áldozatainak száma már 55, a B vírussal fertőzöttek közül továbbra is három halottról tudnak.
Az ÁNTSZ ugyanakkor hangsúlyozta: a múlt héten fordult elő először, hogy a laboratóriumi vizsgálatok során a betegek szervezetében többször azonosították az influenza B vírusát, mint az A(H1N1)2009 vírust. A múlt héten a megbetegedések felét okozta a B vírus.
A tisztiorvosi szolgálat adatai szerint az év tizedik hetében tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma, az előző héthez képest minden megyében kevesebb beteget regisztráltak. Összesen 17.900 ember kereste fel orvosát influenzaszerű panaszokkal.
Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyékben javult a leginkább a helyzet, ezeken a területeken 80 százalékos csökkentést regisztráltak. A legtöbben Pest, Fejér és Veszprém megyében fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten. A korábbiakhoz hasonlóan a 15-34 éves korosztályból került ki a legtöbb beteg.
Az ország kórházaiban jelenleg 126 influenzás beteget ápolnak, ez 28 százalékos csökkenést jelent az előző héthez képest. A múlt héten 32 új beteg került intenzív osztályra, 22 betegnek van szüksége gépi lélegeztetésre - tették hozzá.
Az ÁNTSZ múlt szerdán még 48 olyan halálesetről számolt be, amely influenzaszerű megbetegedéssel hozható összefüggésbe. Úgy tudják, az áldozatok között továbbra is két 5 éven aluli gyermek van.
A tisztiorvosi szolgálat korábban többször hangsúlyozta, hogy a halálos áldozatok többsége az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetettek csoportjába tartozott. Sok esetben más krónikus betegségük is volt, influenza ellen pedig nem oltatták be magukat.
Publikálás dátuma: 2011.03.18.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Hozzávalók:
1/2 kg darált hús (lapocka)
1 csomag szeletelt baconszalonna (400g)
2 tojás
izlés szerint:
hagyma
foghagyma
bors
majoranna vagy petrezsejemzöld
1 teáskanál piros paprika
a sütéshez zsír vagy olaj
só de abból kevés mivel a bacon sós sülés...

Pénteken leszúrták Julius Notát a Diósgyőr egykori játékosát.A közismert Cozma-ügy után tegnap Szabadkán hasba szúrták Miladin Krszticset, a Szpartak Szubotica kosarasát, de túlélte. Viszont szintén tegnap halálos szúrást kapott a Diósgyőr egykori...

Az IDC amerikai piackutató intézet legfrissebb jelentése szerint továbbra is a netbookok iránt növekvő kereslet miatt erős az európai PC-piac.
Az EMEA-régióban a tavalyi esztendő utolsó negyedévében összesen 3,6 millió netbookot adtak el a kereskedők. Ez azt jelenti, hogy a régióban...

A pénzügyi válság rövid időn belül jelentős gazdasági válsággá alakulhat, s mivel Magyarország eddig is sok időt veszített a reakciók elmaradásával, minden további nap óriási veszteségeket okozhat - mondta Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, a CEG...

Sebestyén Balázs soha nem segített még nyereményhez játékost, egyáltalán nem zavarja, hogy a feje nagyobb az átlagosnál, de bizony szidta olykor a celebeket az őserdőben.
Megtudtuk, hogy Feri valóban nem szerelmeskedett még két nővel,...

DEBRECEN – Akárcsak egy horrorfilmben, úgy darabolta fel első áldozatát R. Zsolt (35), aki a gyanú szerint először a szomszéd nénivel, majd a főbérlőjével végzett Debrecenben. A férfi vallomásában rezzenéstelen arccal számolt be arról, milyen sebészi...

ÉP TEST
2008. november 3.
| PP-Életforma...
ÉP TEST
2008. november 3.
| PP-Életforma...
A szerdai napon Pataki Bea ragadott fakanalat a TV2 Hal a tortán főzőshow-jában. Kiderült, hogy Ex-Patakinénak fondorlatos az észjárása, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy egyszer az ikertestvérét küldte be maga helyett a konyhából.
Pataki Bea rendkívül alaposan készült a szerda esti...

18.10
Harmincnál is több riasztást kaptak eddig a tűzoltók a vihar miatt
Országszerte több mint harmincszor hívták már a tűzoltókat országszerte a viharos szél miatt.
Leginkább kidőlt fáknál vagy leszakadt faágaknál kellett segíteniük, de volt olyan is, amikor a...

Harry herceg pinkre lakkozta a körmeit - Fotóval!
Bizarr ízlésről tett tanúbizonyságot Harry herceg a minap. Legutóbb pink körmökkel vetette bele magát a londoni éjszakába. Nem vagyunk benne biztosak, hogy ezzel nem teremt új divatot.
A dolog azért is furcsa, mert a körmüket...