Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - tudta meg az MTI csütörtök reggel püspökladányi forrásból. A helyi városházára kora reggel kitűzték a gyászlobogót.
Még vizsgálja a rendőrség, hogy meddig ment a forgalommal szemben az M3-as autópályán az az autó, amely a sztráda 42-es kilométerében összeütközött a püspökladányi polgármester kocsijával. Az is lehetséges, hogy több mint 10 kilométert tett meg így.Mint ismert, a három ember életét követelő baleset az M3-as autópálya Miskolc felé tartó oldalon történt, a 42-es kilométernél. A karambolban a vétkes autó sofőrje - egy 51 éves aszódi férfi - illetve a másik kocsi 57 éves vezetője és 51 éves utasa halt meg. A vétlen autó egyik áldozata Püspökladány polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője, Arnóth Sándor.
Arnóth Sándor (fotó: haon.hu)
Az egyelőre még kérdéses, hogy milyen hosszú utat tett meg forgalommal szemben a baleset okozója. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ennek kapcsán elmondta: több lehetőség is fennáll. Az is elképzelhető, hogy az egyik lehajtón ment fel a sztrádára, de az is lehet, hogy egy benzinkútnál kanyarodott ki szabálytalanul. Az utóbbi lehetőség szerint "csak" egy-két kilométert haladt meg így, ám ha a lehajtón tette mindezt, akkor akár 10 kilométert is mehetett a forgalommal szemben.
Jelenleg tart a tanúkutatás, és a rendőrök vizsgálják a kamerák felvételeit is.
Publikálás dátuma: 2011.03.17.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
<script
type="text/javascript"
src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=28921&nah=!ie&ord=16881363"></script> [AD]
var sysuri = "/sport/egyeb/vivas/20090208-vivas-ferfi-kard-vilagkupa-magyar-gyozelem-decsi-szilagyi-lontay-iliasz.html"
var logoText = ""
var logoLink = ""
var logoImg = "none"
...

Agyonütötte a segíteni akaró embert Kisvárdán
Kisvárda -
Halálos baleset történt csütörtök este Kisvárda belterületén
Egy eltévedt kamion manőverezését segítette egy férfi, Kisvárdán a Bocskai...
Agyonütötte a segíteni akaró embert Kisvárdán
Kisvárda -
Halálos baleset történt csütörtök este Kisvárda belterületén
Egy eltévedt kamion manőverezését segítette egy férfi, Kisvárdán a Bocskai...
Hozzávalók (-):
A tésztához:
5 dkg dió
20 dkg cukor
20 dkg puha vaj vagy sütőmargarin
20 dkg finomliszt
1 csipet só
5 tojásfehérje
A szóráshoz:
10 dkg dió
2 evőkanál cukor
1...
Hozzávalók (-):
A tésztához:
5 dkg dió
20 dkg cukor
20 dkg puha vaj vagy sütőmargarin
20 dkg finomliszt
1 csipet só
5 tojásfehérje
A szóráshoz:
10 dkg dió
2 evőkanál cukor
1...
Két aggastyán, miután kissé beittak, elhatározták elmennek a kupiba. A
madám, látván kikkel van dolga, végignézi oket, elmegy a szobalányhoz és
utasítja:
-Menj tegyél be két felfújt guminőt egy-egy szobába az ágyba. Ezek jó
részegek, nem...

Miért jobb a kutya a nőknél?
A kutyák sosem sírnak.
A kutya örül ha pár barátod átjön.
A kutyát nem érdekli ha a samponját használod.
A...
Miért jobb a kutya a nőknél?
A kutyák sosem sírnak.
A kutya örül ha pár barátod átjön.
A kutyát nem érdekli ha a samponját használod.
A...
Éber óráiban gyengéd és szerető férj, amikor viszont elalszik egy szexmániás szörny válik belőle, letépi a felesége hálóneműjét és leteperi az ijedt asszonyt. A férfi szerint már kamaszkora óta szenved ebben az igen ritka betegségben, amit a tudomány...

Egy piros kis Polski húz egy Rolls Royce mellé a pirosnál. A vezetője kikiált:
- Van rádió a kocsijában?
- Ez csak természetes - válaszol a Rolls Royce vezetője.
- És telefax?
- Hát persze.
- És franciaágy?
A luxuskocsi tulajdonosa elszégyelli magát, és elhajt az első...

Megszelidült pornósztárok - minden porcikájukat ismerjük
2008. december 21. 05:59 | Forrás: STOP/Kiskegyed
Judy Nero
Fotó: STOP/Szokolay László
Férfiak rajongtak értük, bármit megadtak volna, csak hogy megérinthessék őket. Az egykori pornósztárok ma...

Az ivóvizünk | a fenntarthatóság a jövő záloga
2009-04-17 09:07:27
A témát annyira fontosnak tartjuk, hogy még akkor is foglalkoznunk kell vele, ha nem szorosan vett építészet, hanem sokkal inkább épületgépészet. Amikor ivóvízről...

A kontaktlencse fokozza egy vakságot okozó protozoonfertőzés veszélyét. A tenerifei kontaktlencse-viselők jelentős részénél állapítottak meg Acanthamoeba-fertőzést, melyet az átlagos tisztítóoldatok nem pusztítanak el. Az Acanthamoeba az egyik leggyakoribb talajprotozoon, gyakran a...