Az MSZP továbbra is arra szólítja fel Szijjártó Pétert, hogy fizesse vissza "a jövedelme és a +mezei+ államtitkárok juttatása közötti, havi egymillió forintos különbözetet, amelyet továbbra is fölmarkol minden hónap elején".
Az ellenzéki párt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, hogy a miniszterelnöki szóvivő havi jövedelme bőven meghaladja a kétmillió forintot, "így hónapról hónapra beveri a fejét a közszférában bevezetett bérplafonba", miután a vonatkozó törvényt "szó szerint Szijjártó Péterre szabták, a miniszterelnöki biztosnak kinevezett szóvivő így egy munkáért két fizetést vehet fel, s a legjobban kereső állami alkalmazottként kétszer annyit keres, mint Pintér Sándor belügyminiszter".
Emlékeztetnek arra, hogy Molnár Csaba, az MSZP képviselője korábban törvénymódosító javaslatot nyújtott be, hogy a miniszterelnöki biztosként is dolgozó országgyűlési képviselők - hasonlóan a kormánytagokhoz, államtitkárokhoz, kormánymegbízottakhoz és kormánybiztosokhoz - csak képviselői alapdíjra legyenek jogosultak.
Az indítványt az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottsága szerdán tárgysorozatba vette, ám az általános vitára való alkalmasságáról nem foglalt állást, így az is előfordulhat, hogy a módosító indítvány végül nem kerül a parlament elé - írja az MSZP, amely szerint felmerül a kérdés: a kormánypárti politikusok ugye nem akarják tovább "+jegelni+ ezt a minden jó érzésű ember igazságérzetét bántó ügyet?".
Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény módosítását a szocialista Molnár Csaba mellett fideszes képviselők - maga Szijjártó Péter és Ágh Péter - is kezdeményezték; az indítványok február 2-án kerültek fel a parlamenti honlapra.
Az érintett jogszabály megváltoztatni javasolt szakasza rendelkezik arról, hogy a miniszterelnöki, miniszteri tisztséget betöltő, államtitkár vagy kormánymegbízott parlamenti képviselő kizárólag az alapdíj 100 százalékára jogosult; az a kormánybiztos vagy miniszterelnöki megbízott képviselő, aki - nyilatkozata szerint - költségtérítésben részesül, ennek összegével csökkentett mértékű választókerületi pótlékra jogosult.
Szijjártó Péter és Ágh Péter a felsorolást kiegészíteni javasolta a miniszterelnöki biztos képviselővel, akiből jelenleg egy van, maga az egyik előterjesztő, a kormányfő szóvivője.
Szijjártó Péter február 16-án egy tévéműsorban azt mondta, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kapta fizetését, nem lát okot pénzvisszafizetésre.
Publikálás dátuma: 2011.03.17.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Az interneten egy kézikönyv részleteire bukkantunk, amely az ötvenes évek asszonyait látja el megszívlelendő tanácsokkal. Olvassátok el, milyen egy jó feleség, egy odaadó társ! Természetesen tudjuk: a nők mai szerepe teljesen megváltozott az elmúlt ötven évben, mégsem...

Melyik a gonoszjáró nap? Mit jósolnak a napok, a természeti jelenségek? Mit jelent, ha megszólal a pacsirta?
Őseink sok-sok megfigyelését, tapasztalatát már-már elfeledjük, ezért új rovatot indítottunk a Jósda.hu jobb oldalán, a második oszlopban: a Népi...

A Titanic-sztori
A Titanic óceánjáró 96 évvel ezelőtti tragédiája minden eresztékében olyan, mint egy döbbenetes és valószerűtlen mese. Kicsit talán erőltetett, mintha a szerző kettővel több italt fogyasztott volna a szükségesnél, de tele van megszívlelendő...

A francia fővárosban lépett volna fel, de a koncertet már tegnap lemondta, valószínűleg az angliai Manchesterben is visszalép a fellépéstől. A sztárt légúti megbetegedés gyötri, de részleteket nem árultak el.
Az egykor világsikereket...

>> Egy kolostorban élt egy pap, aki minden este a saját kádjában szokott
>> fürdeni. Ebben egy apáca segített neki, akinek az volt a feladata, hogy a
>> mindennapi fürdésnél az atya segítségére legyen.
>> Egy reggel ez a nővér találkozott a zárdafőnök...

Elfogadhatatlannak tartja a kormányfő, hogy a bűnüldözésben akár csak a gyanúja is felmerüljön annak, hogy különbséget tesznek bűnelkövetők között. Gyurcsány Ferenc ezzel a miskolci rendőrkapitány botrányt kavart cigányozós nyilatkozatára utalt. A miniszterelnök...

Karácsonyi mantrák
Milyen „mondókával” köszöntheti a 12 jegy a karácsonyt?
2008. december 3.
Karácsony közeledtével hatalmunkban áll eldönteni, hogy fáradtan és hajszoltan rogyunk le az ünnepi asztalhoz, vagy mosolyogva...

Habcsóksüti
Hozzávalók (-):
vaj, vagy sütőmargarin és liszt a forma kikenéséhez
2-3 mandarin vagy egy doboz mandarinbefőt
3 tojásfehérje
20 dkg porcukor
2 dl tejszín
2 evőkanál narancsszörp
...
Habcsóksüti
Hozzávalók (-):
vaj, vagy sütőmargarin és liszt a forma kikenéséhez
2-3 mandarin vagy egy doboz mandarinbefőt
3 tojásfehérje
20 dkg porcukor
2 dl tejszín
2 evőkanál narancsszörp
...
Tizenöt kilogrammos daganatot távolítottak el egy tizennégy éves szaúdi lány méhéből - jelentették be az arab ország egyik kórházának orvosai. A daganat az utóbbi évben akkorára nőtt, hogy a gyermek egész hasüregét kitöltötte. A műtétet egy...

Fennáll a veszélye, hogy külföldre csalták a naiv iskolást, akit egy közösségi szájton cserkésztek be.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
Robert Williams
A brit hatóságok nemzetközi...