Miközben a szigetországban folyamatosan próbálják hűteni a felrobbant fukusimai atomerőmű reaktorait, az Európai Parlamentben egyperces néma csenddel adóztak az áldozatok emlékére, a magyar Országgyűlés pedig rendkívüli bizottsági ülést hívott össze csütörtökre. Közben a törökök az eredeti tervek szerint nekilátnak első atomerőművük építésének.halott
A legfrissebb hivatalos adatok szerint már 4 277 halottja van a Japánt sújtó földrengésnek és az azt követő cunaminak, míg az eltűntek száma 8 194 - közölte szerdán a japán rendőrség. A múlt pénteken történt természeti katasztrófában több mint 2 800-an sérültek meg. A halottak száma azonban várhatóan még meredeken emelkedni fog. A Kyodo információi szerint nagyjából 430 ezer ember van a katasztrófa után felállított több mint 2 400 menedékhelyen.
Rendkívüli bizottsági ülés
Összehívtákaz Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának rendkívüli ülésétcsütörtökre, ezt a fukushimai atomerőműben történt robbanásokkalindokolták. Oláh Lajos, a bizottság szocialista alelnöke ezzel kapcsolatban azt mondta: az embereknek és az érintett parlamenti szakbizottság tagjainak is részletes tájékoztatást kell kapniuk a nemzetközi, az európai uniós, valamint a magyarországi fejleményekről, helyzetről. Párbeszédre, nem hisztériakeltésre van szükség - tette hozzá. A csütörtöki ülésen meghallgatják a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviselőjét, valamint Rónaky Józsefet, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatóját.
Épülni fog az orosz-török atomerőmű
Az atomenergia lehet biztonságos, csak megfelelő döntéseket kell hozni az erőművek helyét, tervét és üzemeltetőjét illetően: a szükséges feltételek megléte esetén az atomenergia biztonságos és nagyon hasznos az embereknek - mondta szerdán Dmitrij Medvegyev orosz elnök a Tayyip Erdogan török kormányfővel tartott találkozója utáni sajtóértekezleten.
Erdogan a sajtóértekezleten bejelentette: Országa nem áll el az atomenergetika terén az Oroszországgal való együttműködéstől. és az első török atomerőművet az eredeti terveknek megfelelően felépítik.
Gáláns felajánlás
A CNN értesülései szerint az amerikai Delta Air Lines légitársaság szerdán bejelentette, hogy 1 millió dollár értékű készpénzt és természetbeni juttatást ajánl fel a Japánban folyó helyreállítási munkákhoz.
Fukusima: órákon belül katasztrófa történhet
Nathalie Kosciusko-Morizet francia környezetvédelmi miniszter szerint "a legrosszabb forgatókönyv is elképzelhető, sőt valószínű a fukusimai erőmű körül".
Az Európai Unió energiaügyi biztos Guenther Oettinger azt mondta, hogy a "következő órákban további katasztrofális események történhetnek, amelyek a szigeten élő emberek életét veszélyeztethetik.". Oettinger az Európai Parlamentben kijelentette, hogy a fukusimai erőmű gyakorlatilag kikerült az ellenőrzés alól. "A hűtőrendszer nem működik, és ennek következtében a valahol a katasztrófa és a súlyos katasztrófa között járunk."
Steven Chu amerikai energiaügyi miniszter néhány perccel ezelőtt úgy jellemezte a fukusimai erőműnél a helyzetet, hogy "súlyosabb mint a Three Mile Island incidens." Az 1979-es atomerőmű baleset a 7-es skálán 5-ös súlyosságú volt.
A New York Times szerint, a Fukusima atomerőmű felett megjelenő fehér gőzfelhő annak a jele, hogy a reaktor sugárzás megakadályozására tervezett védőburkolata megsérülhetett. Az eseményt követő sajtókonferencián a japán kormány szóvivője azonban azt állította, hogy kevés esélye van egy komolyabb sérülésnek, de a New York Times szerint a japán kormány "gyors és időnként zavaros" reakciói távol állnak attól, hogy megnyugtatóak legyenek.
Megemelték az elérhető sugárdózis hivatalos mértékét
A japán egészségügyi minisztérium bejelentette szerdán, hogy két és félszeresére emelték az egyes emberek által eltűrhető hivatalos sugárdózist. Az eddigi évi 100 millisievert helyett az atomipari dolgozók adagja 250 millisievert lett. A döntést a minisztérium "a jelen körülmények között elkerülhetetlennek" nevezte. A fukusimai erőmű meghibásodott 3-as és 4-es reaktorát megpróbálják vízágyúval locsolni. A tokiói rendőrség különleges járművét estére várják a helyszínre - közölte az NHK tévétársaság. A nukleáris fűtőelemeknek, még a használtaknak is víz alatt kell maradniuk - hangsúlyozta egy szakértő.
Az amerikai fegyveres erők két tűzoltó autót küldtek segítségül a fukusimai erőműhöz, de személyzet nem megy velük - közölte a Pentagon szóvivője. Németország felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Tokiót és környékét, valamint Jokohamát. Berlinben már arra az esetre is készülnek, ha sugárszennyezett személyek érkeznének haza Japánból.
Publikálás dátuma: 2011.03.16.
Forrás: atv.hu
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Noha a keleti irodalom egy műve sem varázsolta el annyira az olvasókat, mint az Ezeregyéjszaka meséi, a mestermű mégis tiltott Szaúd-Arábiában, és most Egyiptomban is cenzúráznák.
Seherezádé indiai, perzsa és arab elemekből szőtt meséivel szemben...

Súlyos testi sértésért egy év két hónap letöltendő börtönt kapott egy amatőr focista Németországban, mert egy évvel ezelőtt egy barátságos mérkőzésen brutálisan fejbe rúgta ellenfelét. A megrúgott játékos kórházba került...

Mint beszámoltunk róla, a Jobbik pártlapja, a kuruc.info a nap folyamán hangfelvételt tett közzé, melyen a Fidesz pártigazgatója a tavalyi pécsi kampányról és a Fidesz online adatbázisáról beszél. Kubatov – többek között - azt mondta, Pécsen...

Tartálykocsiba rohant egy személyautó Százhalombattánál
Üzemanyagot szállító tartálykocsiba rohant egy személyautó kedd reggel Százhalombatta közelében, a személygépkocsi sofőrjét könnyebb sérülésekkel szállították...

Hogyan sótalanítják a tengervizet?
A víz sótalanításakor a reverz ozmózishoz membránt használnak, amely a vízmolekulákat átengedi, a sóionokat azonban nem. Ha a vízmolekulák szabadon mozoghatnak két olyan térfogatrész között, amely vizet tartalmaz,...

Az óriási aga varangy (Bufo marinus) folytatja pusztító hadjáratát Ausztráliában. Az eredetileg az amerikai kontinensen honos, 1935-ben a cukorrépa kártevője ellen kísérletképpen betelepített kétéltű paraziták és természetes ellenség...

A mumbai merényletek feltételezett kitervelőjét is elfogták a terrortámadások elkövetésével vádolt szélsőséges iszlamista szervezet táborában Kasmírban - közölte a terrorszervezetet ismerő, névtelenséget kérő informátor.
A pakisztáni...

Úgy átrendezem a képedet, hogy amikor iskolába mész, a társaid azt fogják hinni, új gyerek jött az osztályba!
Akkora paraszt vagy, hogy érted, mit mond Győzike.
Úgy pofonváglak, hogy csokorba szeded a villanyoszlopokat és felköszöntöd vele a trafóházat!
...

Az Irigy Hónaljmirigy tagjai sosem voltak magánéleti botrányok főhősei, a zenekar húszéves fennállása óta alig lehetett hallani a magánéletükről. Igaz, írja a Blikk, mindnyájuk mögött áll család, csak néhányuk enged némi bepillantást a...

A légy táplálékszerző útján mindent végigmászik, mindenbe belekóstol, lábán, testszőrzetén, nyálával, ürülékével széthordja, és mindenhol otthagyja a kórokozó baktériumokat.
A legyek közvetlen közvetítői lehetnek...